Napról napra

A sötét, kutyaugatásokkal teli éjszakában két nyakkendős fiatal megrázza festékszóróját, majd felgraffitiznek egy kardot és mérleget tartó nőalakot a hold fényében megcsillanó, rideg, fémfalra. Ez a hölgy Jusztícia, a vak igazságszolgáltatás és erkölcsi erő istennője, akinek képe – ami mintha csak a két fiú és a nézőközönség számára lenne látható – láthatatlan pallosként lebeg a […]

„Ez már az előadás része, figyeljenek!” – int nekünk a ruhatáros nő, miközben a szerencseszámához (53) tartozó fogasra akasztja kabátjainkat. Karsai György hangjára céloz, amely szinte elveszik a budapesti Pinceszínház előterét betöltő párbeszédek közt; a nézők egyelőre egymásnak örülnek, ki-ki a másikról szeretne tudni. A prológból elcsípem, mely részét kedvelhette Seneca a Médeiának, szó esik […]

Modern családdrámát ígér nekünk már maga a díszlet is, a Sufni szűk terében egymásra rakódik az elnyűtt hétköznapok minden kelléke: színes magazinok, széthagyott ruhák, kopott kismackó, a bili körül forgó gyerekkor. Ez az otthonos rendetlenség érzékeny kivetülése a méltóságon, a hűségen és a feltétlen odaadáson ejtett karcolások egymást keresztező rendszerének, amely Bagossy Júlia adaptációjának abszolút […]

…a mód, ahogyan Euripidész évezredek távolából is érzékelhető, mély megértéssel elmeséli, szánalmat szül és alázatra nevel. Óriási erő kell annak a felismeréséhez és bevallásához, hogy – történhet velünk bármi – lényegében úgy van, ahogy a Hírnök mondja: „nem boldog az ember.”

A kopott, barna göncök, az elhanyagolt külső, a törődött tekintet attól válik valódivá, hogy szinte nap mint nap találkozunk vele az utcán. Száger Médeiája mögött egy leélt, küzdelmes, nehéz élet van, egy elhagyott, magányos családanya kudarca, akinek önmagáról alkotott képe omlana össze, ha megbocsátana az őt elhagyó férfinak.

A Berliner Theatertreffenen az adott évad „legfigyelemreméltóbb” előadásai láthatók. Ebben az évben a klasszikus drámák újraolvasására törekvő rendezések esetében volt a legnehezebb értelmezni e jelző jelentéstartalmát.