Napról napra

A Titkos terembe érkezem. Láthatóan körvonalazott nézőtér nincs, csupán a tér felosztottságára utaló gesztusok. Elfoglalom a helyemet egy félreeső ládán. A földön párnák, a falaknál kanapéágyak, az ablak két oldalán hokedlik. Ülőalkalmatosság szinte bármi lehet. Néhány megvilágítatlan sarok, kifeszített, színes égősor, limlomok. Láthatóan hosszú évek alatt felhalmozott tárgyak ezek, amelyek iránt furcsa nosztalgiát is érzünk. […]

„Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, fejfámra sötét lobogóul akaszd” – írja Petőfi Sándor a Szeptember végénben. Az 1848/49-es szabadságharc közel száz évvel később, 1956-ban megismétlődik, csak a szituáció és az emberek mások, és nem biztos, hogy akad fejfa vagy bármiféle jelzés, amely megmutatja a nyughelyet. Előszeretettel emlékezünk ezekre az eseményekre, hozzuk fel őket olyankor, […]

Pozitív visszhangoktól kíváncsian érkeztem a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermébe, a Gyulai Várszínház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójára, az Ifjú barbárokra ifjabb Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadást a július eleji bemutató óta telt házzal játsszák, idejében kell jegyet foglaljon az ember, ha meg akarja tudni, mire ez a nagy érdeklődés, az előtérben […]

A színikritikusi mentorprogram résztvevőiként kaptunk meghívást Nagyváradra, a 10. HolnapUtán Fesztiválra. Az eddigi HolnapUtánok közül ez volt a legszerényebb kiadás (kevesebb előadással, programmal, szakmai meghívottal), mégis azzal a benyomással jöttünk el, hogy egy nagyon jó hangulatú és meghitt szakmai rendezvényen vehettünk részt. Beszélgetésünkre a TESZT fesztiválon került sor.

Nem tudok és nem is akarok elvonatkoztatni attól az élethelyzettől, amelyben ezzel az előadással találkoztam. A Boris Vian regényéből készült adaptáció igencsak szíven talált, hangulata beleillett az elkeseredett boldogsághajhászásba, amelyben éreztem magam. Jelen cikk a Színház folyóirat 2022. évi komplex színikritikusi mentorprogramjának próbaírásaként született. A program szakmai együttműködő partnerei a Játéktér és a Revizor – a kritikai […]

Képzeljünk el egy gépezetet, amely lehetővé teszi, hogy újra átéljük saját emlékeinket. Kiküszöböli a memóriánk okozta torzításokat. Amelybe belépve nemcsak látjuk, ami egykor megtörtént velünk, hanem halljuk, tapintjuk és szagoljuk is az eseményeket. Egyszóval: totálisan bevonódunk. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban bemutatott Piros fű főszereplője pont egy ilyen masina. A Boris Vian-regény adaptációját (a szöveget írta: […]

Míg a Míg fekszem kiterítve csapatából sugárzik a frissesség, a lendület és az első, közösen létrehozott egyedi előadás révén érzett öröm és szenvedély, addig a Vaterland esetében egy jól összeszokott, rutinos, egymás rezdüléseit és rezgéseit nagyon is (meg)érző társulat áll a nagyharsányi tornateremben kialakított színpadi térre.

Úgy gondolom, Magyarországon nem beszélhetünk általánosságban ilyen határeltolódásokról, inkább csak a független színházi és táncszínházi körökben.

A dunaPart impulzusdömpingje után ültünk le beszélgetni arról, milyen összképet mutat a nemzetközi showcase idei válogatása, mik lehettek a fő szempontok és célok, és ezek hogyan valósultak meg. Egy ilyen fesztivál elengedhetetlenül fontos a magyar alkotók számára, és a magyar országimázs kialakításában is kiemelt szerepet kell, hogy kapjon. A válogatásnak azonban ennél sokkal szerteágazóbb szempontrendszernek […]