Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Darvay Botond: Szimbiózisok(k) – Kelet-Nyugat vonatkozásban

Előadások a Postwest transzkulturális fesztiválon

Kelet vagy Nyugat? Nyugat-utáni, Kelet-utáni vagy poszt-Keletnyugat? – kombinációs játék szavakkal és terekkel, a berlini Volksbühne kirakósa, amibe tíz európai ország (Csehország, Észtország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Németország, Románia és Ukrajna) szállt be, hogy a poszt-nyugati címszó alatt, online térben művészek mutathassák be mindazt, amit az európai keletről és nyugatról gondolnak: az iterációs folyamatban […]

Böjthe Pál: Amikor a színház a virtuális térbe került

Próbanapló a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pool (no water) című online próbafolyamatáról

A még mindig tartó járványügyi helyzetről mindenfélét megírtak már, talán túl sokat is. Kedvem szerint egyáltalán nem beszélnék róla. Hogy mégis megemlítem a körülményeket, azért van, mert a rendkívüli helyzet szokatlan eseményt szült. Legalábbis a Kolozsvári Állami Magyar Színház kétszázhuszonnyolc éves történetében sohasem történt még meg, hogy egy próbafolyamat virtuális térben történjen. Online próbafolyamathoz online […]

Bogya Tímea Éva: Részvételiség online

Replika Nevelési Színházi Központ Work. No travel; Adorjáni Panna–Láng Dániel: Közelebb/Mai aproape

A vírushelyzet világszerte arra kényszeríti a színházakat, hogy átfogalmazzák nemcsak azt, hogy mit gondolnak a jelenlétről és a közösségi médiáról, hanem azt is, hogy mit gondolnak saját magukról és a társadalomban betöltött szerepükről. Ha megenged egy jóslatot az olvasó: a következő évadokban az eddigieknél lényegesen több előadás fog szólni a jelenlétről, a térélményről és a […]

Fehér Anna Magda: Defektek effektekkel

Mark Ravenhill: POOL (no water) – Kolozsvári Állami Magyar Színház

…bármelyik monológot elmondhatná bármelyikük, még akkor is, ha a legbelsőbb titkaikról, frusztrációjukról, titkos szerelmi kapcsolatukról, függőségükről beszélnek. Én nem úgy látom, hogy külön-külön saját frusztrációikat mutatják be a szereplők, mert inkább egy nagy közösségi, vagy mondhatni társadalmi frusztrációt képviselnek.

Cseke Tamás–Szilvay Máté: Színháznak mondja magát

Mi a színház (most)? 3. rész

Cseke Tamás másodéves teatrológus és Szilvay Máté másodéves rendező szakos, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói arról, hogy a karanténhelyzet milyen hatással van a színházi világra.

Adorjáni Panna: Csend és kísérlet

Mi a színház (most)? 2.

Ez a két részre tagolt írás remélhetőleg hűen tükrözi szakmai elkötelezettségemet: az első részben színházi gondolkodóként a „színház a koronavírus idején” jelenség kapcsán elméleti előzményeket vetek fel, a második részben pedig színházi alkotóként a gyakorlati tapasztalataimat osztom meg, melyek egy másodmagammal létrehozott performanszhoz kapcsolódnak, így a szövegbe behívom alkotótársamat, Láng Dánielt, aki kommentárjával gazdagítja az […]

Hodászi Ádám: Színész benne minden

Mi a színház (most)? 1. rész

Minőségi különbség van a buszon mellettem zötykölődő utastárs parfümje mint létező és a laptopom monitorján megmozduló alak testtartása mint létező között. A valóságos és virtuális meghúzta vonal volna az, ami elválasztja egymástól a színházat és a nem színházat?

  • 1
  • …
  • 3
  • 4
  • 5
Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Bocsárdi László Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.