A központi kérdés: hogyan tudjuk a koronavírus-világjárvány és a karantén, a kijárási tilalom új valóságtapasztalatát megragadni és mindez hogyan hat a jelen és a jövő színházára?
2020. március 13-án Magyarországon is bezártak a színházak: lehetetlenné vált a fizikai együttléten alapuló színházi forma, és a magyar színházi alkotók többsége is elkezdte közvetítő csatornának használni az internetet. Az új – neutrálisan – jelenségeknek egyelőre még nincs nevük, de a megnevezéssel való próbálkozás közben nagyon hamar kialakult két, egymással szembenálló álláspont.
A színháztalanság sivár hónapjai után, de még a teljes újraindulás előtt módomban állt monitoron keresztül megnézni újdonatúj nemzeti színházunk négy bemutatóját. Egyiket ugyan élőben is láttam, de az alábbi négy rövid levélben arról számolok be a bemutatók időrendjében, milyen érzés online formában találkozni az ország közepén dolgozó társulat munkáival. A több kamerával készült, igényes felvételek […]
A londoni Nemzeti Színház honlapját vizsgálgatva egy olyan intézmény képe sejlik fel előttem, amelyik komolyan veszi mindazt, amit a nevéből kiindulva róla feltételezhetünk. Elgondolkodtató, hogy a színházi intézmények kontextusában még lehet trendi a nemzeti név, jelen esetben például azt jelenti, hogy mindenkié.
The show must go on-line – ez lett a mottója az Aerowaves tavaszi táncfesztiváljának, a Spring Forwardnak, amely idén – ráadásul éppen jubileumi, tizedik évfordulóján – a virtuális térbe kényszerült.
A pandémiás veszélyhelyzet kihirdetése nyomán a színház mibenlétének meghatározása körül fellángolt vita tanulsága tézisem szerint azonban nem az egymással versengő definíciós kísérletek kritériumrendszerének különbségében áll. Sokkal inkább annak (reflektálatlan) feltételezésében, hogy „a” színház mint olyan definiálható (sőt, definiálandó)…
Online beszélgetés az epidauroszi színházból élőben közvetített Aiszkhülosz Perzsák című drámájáról a Görög Nemzeti Színház előadásában.[1]
…látszólag kicsi a jelentősége, mégis egy kapcsolódási pont Budapestnek egy ismeretlen részéhez, amitől számomra kevésbé lesz idegen a város.
Mint szinte mindenki, aki tehette, a vidéki bábszínházak is azonnal a világhálóra, Facebook-oldalakra és YouTube-csatornákra költöztek a karanténhónapok alatt. Fő motivációjuk természetesen a kapcsolattartás volt – a közönséggel és egymással.
Abban mindannyian egyetértünk, hogy a virtuális tér technikai újításai egy ideje már megjelentek a színházban, most azonban felgyorsultak az események, és hetek alatt alakult át a szemünk előtt a színházi műfaj.
„A klasszikus értelemben vett színház tehát nem tud teljes érvényűen „home office”-ba menni: ide új formák kellenek.” – körkérdésünkre a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakos hallgatói válaszoltak.
„Egy képernyő nem egy színpad, az internet nem világszínház, és nem vagyunk benne mindannyian színészek.”[1] Ezzel a mondattal kezdődik Ulf Otto 2013-as, Internetauftritte[2] című kötete, amely a színház online térbe való konvertálásának lehetőségeivel foglalkozik.
