A nemzet özvegye című darabot Kelemen Kristóf az Örkény Színház felkérésére írta, s ott is mutatták be 2022. június 16-án, Nagy Imre és társai újratemetésének évfordulóján. A szöveget többek között Vásárhelyi Mária 2019-ben megjelent könyve, a Valahogy megvagyunk – Snagovi emlékkönyv című műve inspirálta, melyben a szerző a Nagy Imre köréhez tartozó családok kétéves romániai…
A Tóték nem véletlenül a leggyakrabban játszott XX. századi magyar drámák egyike. Kimagasló esztétikai értékén túl is számos oka van gyakori reprízeinek, hiszen Örkény István drámája remek humorral, az abszurdot az attól esetleg idegenkedő néző számára is élvezhetővé téve beszél örökké érvényesnek tűnő társadalmi kataklizmákról és emberi problémákról, ráadásul kiváló színészi lehetőségeket is kínál. Noha…
Udvaros Dorottya és Bánsági Ildikó testvérpárja mindvégig a realitás és a képzelet határmezsgyéjén mozog, a monológok váltakozásából épülő közvetett dialógusokat életteli párbeszédekké átszínezve, a narrációt a történésekkel változatos módokon összekopírozva.
Forgách András rajzai Dömötör Adrienne a Nemzeti Színház Macskajáték című előadásáról írt kritikájához. A Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila, Tompa Andrea főszerkesztőnk – az övétől eltérő – politikai véleménye miatt nem járul hozzá, hogy a színház fotóit felhasználhassuk cikkeinkben. Ezért most a Macskajátékról írt kritikánkat Forgách András író az előadás fotói alapján készült rajzaival illusztráljuk,…
Káel Csaba rendezése összetartozóvá tudja tenni a két előadást. A zeneszerzői koncepciókat, a zenei hangzást, sőt a tematikus hasonlóságot tekintve is annyira egységes benyomást kelt a kettős előadás, hogy szívesen üdvözölnénk a két darabot a magyar vígopera szétválaszthatatlan ikreiként.
A Baltazár Színház az egyetlen magyar társulat, amely Down-szindrómás színészeket foglalkoztat. Legújabb előadásuk, a Nézzünk bizakodva a jövőbe! Örkény-egyperceseket és más szövegeket dramatizál. Adorjáni Panna, Nánay István és Kovács Bálint színikritikusok arról beszélgettek, lehet és kell-e „ugyanúgy” nézni ezt az előadást, mennyire szól az egész a nézőről is, és mi sikerült jobban és mi sikerült…
Az a bizonyos fénykép, amelyet Orbánné már a játék elején megmutat, icipici – már az első sorokból is alig látszik. Emblematikus gesztusa ez az oly sok mindent felnagyító, önnön teatralitását következetesen vállaló előadásnak; a rögzített kép legfeljebb a valóság egy részét tükrözi, annak összetettségét a hozzá kapcsolódó nézőpontok, személyes interpretációk érzékeltetik meg.
A nagyszerűen elkapott és megbolondított anyagból megannyi kitűnő alakítás táplálkozik…
Több olyan produkció is helyet kapott, melynek egyetlen érdeme, hogy vonzza a fizetőközönséget…
Lehet, hogy túlbecsültük a sorok között olvasás – a szöveg alatti áthallás – szolidaritásképző erejét?
