Thomas Vinterberg és Tobias Lindholm 1989-es Születésnap című filmje a bűn elhallgatásáról, a gyerekeit erőszakoló gazdag polgárról és környezetéről szólt. A belőle készült színpadi változatot – Ünnep vagy Születésnap címmel – sokfele játszották és játsszák Magyarországon. Budaörsön 2020 őszén Pelsőczy Réka rendezésében került színre a darab, és sikerrel fut azóta is. A napokban került bemutatásra a mű párja, a Vinterberg és Lindholm Vadászat (Jagten, 2012) című filmje alapján készült David Farr-dráma, ugyancsak Pelsőczy Réka rendezésében. Ez a darab az ellenkező feszült helyzetet mutatja be, azt, amikor valakit hamisan vádolnak pedofíliával, és nem tud tenni ellene semmit.

Fotók: Borovi Dániel

Mindkét mű azt a kérdést járja körül, hogy mit kezdhetünk a hazugsággal, s hogy egyáltalán kezdhetünk-e azzal valamit. Jó hírrel nem tud szolgálni egyik történet sem. De érzékelhetjük, hogy mindkét helyzet alapja a rosszul kezelt félelem, s ez elgondolkoztathat bennünket. A színházi vezetés döntését – a mű bemutatását – nem lehet eléggé méltányolni az álhírek virágkorában. Most, amikor a csordába gyűlést megsegítő social media kontrollálhatatlan burjánzásával nap mint nap szembesülünk, s nemzedékek napi rutinjává vált a leszólás, a megsemmisítés gyakorlata, igen kemény érzés kinagyítva látni közösségeink működését. Budaörsön most lépésről lépésre követhetjük, hogyan válik szörnyeteggé a megtévesztettek szemében egy ártatlan ember, s hogy perzseli föl az égető gyanú a kapcsolatokat. Mondják, a rosszhiszeműség okossá és sok esetben sikeressé is tesz, de ha mással nem is, reményre való képességünk apadásával fizetünk érte. A pusztító, hisztérikus ítélkezés pedig visszafordíthatatlan károkat okozhat.

A drámát Pelsőczy Réka, a dalszövegeket, vagyis a férfias ivászat ritmikus mondókáit meg a karácsonyi éneket a két dramaturg, Németh Nikolett és Vörös Róbert fordította. Most, hogy a premier után megnéztem a Mads Mikkelsen főszereplésével készült kiváló dán filmet, megkell állapítanom: a színpadi változat nem hogy gyengébb vagy lazább lenne, de szinte célratörőbb dramaturgiai építménynek bizonyul, mint a forgatókönyv. Megütődünk. Olyan az egész előadás, mint egy tömör, erős, feszes gumilabda, ami végül kivédhetetlenül hozzánk csapódik. A nézőközönség először még nevetgél rajta, aztán lélegezni is elfelejt. Ez a hatás nem csupán a rendezés érzékenységéből és erős ritmusából adódik, hozzájárul ehhez a Kálmán Eszter által tervezett, a vadászházat, az óvodát és az otthonbelsőket egy-egy elfordulással jelezni tudó, s tulajdonképpen csak egy épület vonalait mutató, kanárisárga, ketrecformát kiadó díszlet, s a változásokhoz szükséges színészi mozdulatokat szinte tánccá komponáló Bodor Johanna mozgástervezői munkája is. Igen sokat ad az élményhez a jeleneteket lezáró és elválasztó, imponáló biztonsággal adagolt zenei futamok sora, és még a feszültséget fokozó, olykori zúgás is beépül a játékba. Zenei vezető: Bercsényi Péter és Wagner Puskás Péter.

Keszei Bori kissé ormótlanra vett, az észak-dániai hűvöst a magyar kisvárosi kopársággal vegyítő ruhái súlyosnak és különösebb öröm nélkül viseltnek tűnnek. Pedig a helyi vadászegylet nagyevő-nagyivó férfijai élvezik a természet birtoklását és a helybeli vadak csapatos leölését. Az ordítozva piáló, egymást ugrató társaság tagjai tulajdonképpen kedvelik egymást is. De van, aki egyedül él itt. Ahogy a játék első perceiben megjelenő Hilde (Spolarics Andrea) – mint az óvodai ünnepséget fölkonferáló óvodaigazgató – kitétovázik a közönség elé a maga kétségbeejtő, kockás ruhájában, az maga az asszonyi magány és életfáradtság. Még nem tudjuk, hogy mi lesz, de hogy ezt a gátlásos negéddel telt igazgatónőt egy erősebb levegőmozgás is megtántoríthatja, azt azonnal érezzük. Nem rossz ember ő, csak támasz nélküli, s olyan, aki rátanult a félelemre. Ki is derül ez hamarosan Spolarics lenyűgöző alakításából.

A példaszerű pontossággal fölkészített gyerekszereplők a történethez szükséges bájjal és kegyetlenséggel alakítják a bajkavaró óvodásokat. Kettős szereposztás van: Nagy Nóra Zsófia, Nagy Enikő, Mester Máté és Moharos Zalán dolgoznak együtt a felnőttekkel. A kisfiú apja elcsent, régi telefonján obszcén képeket talál, s ezeket a kislány orra alá dörgöli. A kislány, csak úgy, mint saját édesanyja (Páder Petra), Lucas barátjának, Theonak (Böröndi Bence) a felesége, vagy az igazgatónő, az egy éve ott dolgozó óvóbácsi, Lucas (Chován Gábor) tekintetét és közelét keresi. Lucas minderre szeretetteljes figyelemmel reagál, de el van foglalva a maga bajával. Valaki másért elhagyta őt a felesége, s még mindig civódnak azon, hogy fiúk, a 16 éves Marcus (Kerekes Marci) kinél legyen. Marcus az apjával akar lenni. Nagyobb gond, hogy Clara, a kislány is Lucasra tart igényt, s mikor Lucas nem fogadja el a neki szánt, szívformájú, óriásnyalókát, a visszautasítás miatt fékezhetetlen gyermeki haragra gerjed. Hildének elpötyögi, hogy gyűlöli Lucas-t, mert annak csúnya, fölmeredő micsodája van. Hildét ájulás kerülgeti, majd magára talál, megosztja gondját Perrel (Mertz Tibor), a fölsőbbség hivatalból aggódó, saját feladatától megilletődött gyermekvédelmi szakemberével, aztán a szülőkkel, végül az egész város „tudja” már a sosemvolt, elképzelt cselekedetet. Bosszút forralnak, s a rendőrségi tisztázás ellenére majd bosszút is állnak.

Az előadás és a dráma legfélelmetesebb tanulsága, ahogy egy hópehelyből a lavina elkezd nőni, majd szétrobban, és mindent maga alá temet. Mindenki csak egy kicsit tesz hozzá. Egy bólintásba kapaszkodva, egy félrenézést, egy hallgatást beismerésnek vélve dagad a botrány. A felnőttek a riadt vallatásokkal terjesztik a képzelményeket, így a gyerekek is átveszik azokat. Hamis vallomások kerülnek jegyzőkönyvbe, „áldozatok” születnek, s ahogy az valaha Salemben történt – egy visszautasítás miatt besározódik a környék legerősebb embere. Igen szép egymásnak feszüléseket látunk. Megrázó a Chován Gábor és Böröndi Bence által játszott két hajdani barát sírós összekapaszkodása, majd fojtogatássá váló birkózása. Chován Gábor óvóbácsija a vádat először hallva megszédül, aztán nem érti, majd sejteni kezdi, de semmi eszköze nincs, hogy védekezzen. Végül – fia szeme láttára – kiűzik a közösségből. Tragikus tisztaságú, nagyívű, megrázó alakítás ez.

Egy remekül felépített színpadi pillanatban kiderül, honnét vette a kislány a képzelt vádat: elég volt hozzá egy apuka pornós telefonja. Ez az apuka a mindent ledöntő energiájú Gunner (Takács Zalán m.v.), aki épp úgy oszlopos tagja a vadászegyletnek, mint Palme, a lelkész (Ilyés Róbert), hiszen itt mindenki vadászik. Pár pillanat alatt is emlékezetes figurát teremt Fröchlich Kristóf Rune szerepében és Bregyán Péter, mint Anders, az öregedő vadász. Az egylet a botrány elcsitulta után visszafogadja a megrugdalt, kívül-belül széttépett Lucas-t, sőt a fiát is egyleti taggá, vadásszá fogadják. Minden megy tovább.

Felrázó közösségi élményben, igazi színházban van részünk. Éles puskalövés hangja zárja a történetet, s látjuk, amint Lucas megretten, s összezuhan. De nem rá céloztak. Él hát, mint azok a vétlenek, akiket egyszer már eltiport a rájuk uszult tömeg. Él – lelövésre készen.

Mi? Thomas Vinterberg – Tobias Lindholm – David Farr: Vadászat (fordította Pelsőczy Réka, a dalszövegeket írta Németh Nikolett és Vörös Róbert)
Hol? Budaörsi Latinovits Színház
Kik? Rendező: Pelsőczy Réka. Szereplők: Chován Gábor (Lucas, nevelő az óvodában, a vadászegylet tagja), Spolarics Andrea (Hilde, az óvoda igazgatója), Nagy Nóra Zsófia/Nagy Enikő mv. (Clara, 5 éves), Mester Máté mv. / Moharos Zalán mv. (Peter, 5 éves), Takács Zalán m.v. (Gunner, Peter apja, a vadászegylet tagja), Páder Petra (Mikala, Clara anyja), Böröndi Bence (Theo, Clara apja), Kerekes Marci m.v. (Marcus, Lucas fia), Mertz Tibor (Per, gyermekvédelmi felelős, a vadászegylet tagja), Ilyés Róbert (Palme Lundgren, lelkész, a vadászegylet tagja), Fröchlich Kristóf (Rune, a vadászegylet tagja), Bregyán Péter (Anders, a vadászegylet tagja), Debreceni Luca (Lotte, óvónő), Szitás Bernadett (Ulla, Gunner felesége)

Facebook Comments