Mit tesz egy művel a felújítás, a repríz, az új betanulás? Amikor 2009-ben Pina Bausch meghalt, kérdésessé vált, mi lesz a társulattal, az előadásokkal. Milyen utóélete lehet a koreográfus műveinek a halála után? Mit jelent megőrizni a repertoárt? Ezekre a kérdésekre keresett választ ROBERT STURMmal, a Wuppertali Táncszínház jelenlegi produkciós vezetőjével LAKOS ANNA.
„Hiszek benne, hogy a táncdramaturgia az egyén teljes anatómiájának újraformálását is magában foglalja, nemcsak a szemet (a nézést), hanem a testet is.” André Lepecki
Mit jelent az önszínrevitel aktusa a kortárs táncban? Miként mutatható meg a szerepek mögötti művész személyisége? Hogyan lehet hangot adni annak, aki a színpadon csak a testével beszél? Milyen kihívást jelent a megszólalás a táncos számára, hogyan kapcsolható össze – egy előadásban és egyetlen alakban – a monológ és a szóló? Érdemes továbbá felfigyelni arra…
„Tudom, hogy öregasszony vagyok, és szeretetotthonban lakom – de érzem, hogy kislány vagyok Írországban.”
Nincs még egy kortárs-táncszínházi alkotó, akinek olyan fajsúlyos irodalmi recepciója volna Magyarországon, mint Pina Bauschnak.
Egy félig hagyományos könyv egy hagyománytalan/hagyományteremtő művészről.
…sikk, sőt követelmény az őszinte ösztönvilágunk hazug elrejtése.
A művészi munka csak ürügy a számomra. Magamnak ezt úgy fogalmazom meg, hogy eljátszom, mintha ez az egész számítana…
Vajon mivel éri el Bausch, hogy ez a közhelyes tartalom és a tőle már régóta ismert formai megoldások hosszú, elnyújtott alkalmazása nem válik felszínes manírrá, nem fullad az érdektelenség unalmába?
Feri már nem akart többször kijönni, de még mindig visszatapsolták.
