Napról napra

Ezek után valószínűleg már minden néző úgy ül be a Katonába, hogy tudja, kikről van szó, és ismeri a sztori részleteit.

Jött, látott és győzött, avagy Pintér Béla végér-vényesen és visszavonhatatlanul megérkezett: a Katona József Színházat hosszú éveken át levehetetlen sikerdarabbal ajándékozta meg.

A díszlet személyes érintettségünket metaforikusan is kiemelő jelentését Hargitai Iván rendezése szerencsére nem hangsúlyozza didaktikusan – inkább hagyja beszélni a történetet.

…a színészek néhány lépéses helyváltoztatásával (esetenként gyors kosztümcseréjével) helyszínek tucatja elevenedik meg. Sőt, azt lehet mondani, hogy a helyszínek szinte mindig egyszerre jelen vannak, hasonlóan, mint a belőtt kábszeres tudatában az élete színterei.

Mielőtt újra végignéztem a szemle előadásait, örültem a válogatás igényességének. Erről most sem gondolok mást. Néhány ponton voltak kételyeim, most is vannak. Nem pontosan ugyanott.

A pedofília gyógyíthatatlan belső zavara mellett feltárul az egész államszocializmus összezavarodott gépezete. Thuróczy Szujója azért jár táncházba, mert kémkedik, de miközben tartótisztként zsarolja Istvánt, sörözni hívja hétvégi telkére.

A színészek jól beleállnak az áriákba, biztosan énekelnek, kedvvel adják elő a szándékosan rontott prozódiát.

Mikor a néző legjobban nyerít, akkor jön egy csodálatos váltás…

Ide-oda taszajtják itt a közönséget, sírva vigadásból vígva siradásba.

…a tehetségesek, akiknek torkában callasi hang lakik, kávét szolgálnak fel a társulatnak, míg a dilettánsokra zuhog az elismerés.

… nekem úgy tűnik, hogy a jobboldali kultúrkoncepcióban nincs igazán helyük a független színházaknak.

Irén és Attila idilli viszonya felborul, amikor kiderül, hogy a férfi teherbe ejtette Anitát, Rózsit szélsőjobbos aktivistaként, gárdista egyenruhában látjuk viszont…