Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Kertész Ádám: Történetek az elnyomásról

2in1 kritika: VI. Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál  – Lindy Larsson és Bon Bon Band: Tschandala/Svédország sötét arca és Rampa Prenestina Társulat: Romnia/Romanya – Eötvös10 Művelődési Ház

kritika

A Független Színház Magyarország évek óta végez szervezői és összekötői munkát magyar és nemzetközi roma és nem roma alkotók között, amelynek szemléje mindig az adott évben megvalósuló, világszerte egyedülálló Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál. Érdeklődésemből fakadóan mesterszakos hallgatóként most először önkénteskedtem is a fesztiválon, amelyen a visszatérő társulatok mellett idén több új névvel is találkozhatott a […]

Turbuly Lilla: Zene nélkül lehetetlen?

Az V. Roma Hősök Fesztiválról

A Független Színház Magyarország idén ötödszörre rendezte meg a Roma Hősök Fesztiválját, amelyet két formában is követhettek az érdeklődők: májusban élőben az RS9 Színházban, szeptemberben pedig szerveztek egy online „ismétlést”. A programban magyar és külföldi (szlovák, cseh és ír) roma társulatok előadásai mellett koncertek és kerekasztal-beszélgetések is szerepeltek.

Fancsali Kinga – Jenei Péter: Bemutatás vagy beavatás. A roma színház esztétikája nyomában

Reflexiók az V. Roma Hősök Színházi Fesztiválról

A programban egy kivétellel olyan darabok szerepeltek, amelyek nem csak különböző romákat érintő társadalmi kérdéseket tematizáltak a saját közösségük számára, hanem azokon túlmutatva a többségi társadalom számára is hozzáférhetővé tették őket, a Czinka Panna csak bemutatáson keresztül, míg a Békmesék, a Gyászolt Írország? és a Mama a beavatás által. A Helver éjszakája viszont azt mutatta […]

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Bocsárdi László Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Thália Színház Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.ElfogadomAdatvédelmi és adatkezelési tájékoztató