Korszakos jelentőségű bázis és műhely a csupán Jurányiként emlegetett Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház, amely a független előadóművészek alkotóterepe, véd- és dacszövetsége. De mi lesz a Jurányival a tao megszűnésével? Hogyan alakul a sokak által kissé kommersznek ítélt műsorpolitika? És milyen jövője lehet a művészeti háznak?
Mit jelent bezárva lenni, majd eszmélni és szabadulni, illetve milyen egy zárt rendszerbe beépülten kifulladásig menteni a lehető legtöbb lelket – erről a két, rokonítható témáról szól két nyomasztóan szép játék ezen a télen. Mindkettő rendelkezik valóságalappal. A lényegük pedig ugyanaz: menekülj!
…innen már csak egy ugrás a költészet, aminek természetesen az önmagát folyamatosan szétfeszítő és rekonstruáló nyelv a másik eszköze: a blődségből felépült szépség, az értelmetlenségből kibontakozó értelem.
Mindenből lehet színházat csinálni. Lehet építeni közhely-kártyavárat, lehet emelni frázis-palotát, jelentése lesz, ha a rendező érzi, milyen minőségű az anyag, amiből dolgozik, és szükség esetén kirakja az idézőjeleket.
A magyar táncosok többségéről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Sokoldalúak, kreatívak, elszántak, nem félnek rizikót vállalni, izzadni, keményen dolgozni.
Soósnál a nemváltás krízis, kétségbeesett igyekvés, amely inkább egy egész életet elvet, csak hogy megszabaduljon az átélt traumától.
Kálmán Eszter a ma született bárány kíváncsiságával, mondhatni szűz szemmel csodálkozik rá a történetre. Az új szüzsé a habos-puccos magaslatokból – hercegi kastélyostól, varázslóstól – leszáll a földre, egy felfújható piciny gyerekmedencébe pecáját lógató, matróz pólós, fülig taknyos fiatalemberig és szárnyaló képzeletéig.
