Napról napra

Talán nem túlzás azt állítani, hogy ma minden hazai színházi fesztivál legnagyobb nehézsége az önmeghatározásban rejlik – azaz, hogy kinek, hogyan, kikkel és miért szerveződik. A kultúrpolitikai gyakorlat ugyanis egyértelműen kijelöli azokat az intézményeket és szerveződéseket, amelyeknek a domináns ideológia mentén, jelentős pénzügyi támogatással ellátva kötelezően meg kell fogalmazniuk az úgynevezett „örökérvényű” igazságokat mind a […]

Csak üdvözölni lehet, hogy miközben a Kádár-kor hivatalos emlékezetét a retró uralja, és a beatkorszak nagy öregjei sorra tartják megélhetési emlékkoncertjeiket, érezhetően erősödik az újraértékelés igénye, és példának okáért Y generációs kutatók kérdeznek rá, mit is jelentett a reálszocializmusban a művészeti-politikai radikalizmus.

Influenszer videók, társasjátékok, városi séták, pártok: a magyar színház alkotói közül is egyre többen döntenek egy téma ábrázolása helyett egy terület „megszállása” mellett. Ha létezhet árnyékkormány – egy nem hivatalos intézmény, amely szimbolikusan hozza meg döntéseit ugyanazokban a kérdésekben, amelyekben a parlament illetékes dönteni –, akkor legyen az most metaforája annak, ahogyan a kortárs színház […]

Az alkalmanként négy-öt óra időtartamú előadás igen nagy mértékben a közönség közreműködésére épült, a paradicsomba vezető létrán rítusok, víziók, akciók vittek feljebb és feljebb. A létrafokokon való előrejutás „között” a nézőknek lehetőségük nyílt a bekapcsolódásra, cselekvésre, véleménymondásra. Az előadásban sok volt a tömegjelenet, a meztelenség, a vitatkozás, és a produkció időként letartóztatásokba torkollott, mivel az […]