A színészek a nézőtéren, a nézők pedig a színpadon. Pár percig semmi más nem történik, minthogy városneveket hallunk Bíró Panna Dominika, Fodor Tamás, Hajduk Károly, Nagy Katica, Szamosi Zsófia és Váradi Gergely szájából. Aztán rájövünk, hogy valójában nem is a helyszínek felsorolása zajlik, hanem az áldozatoké. Mert a háború nem csupán megsemmisít bennünket, de meg…
Képletesen ez, a formálhatóság felismerése maradt emlékezetes az idei, számomra első THEALTER-ből. Az a jelenség, ahogyan a színpad és a közönség új tudást termel, a színpad felajánl, a közönség megvitat.
A Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon bemutatójára éppen annak a hétnek az utolsó napján került sor, amikor diákok ezrei végre abban a reményben térhettek vissza az iskolákba, hogy most már (határozatlan időre) ott is maradhatnak. Ebben a derűlátó hangulatban érkezett meg a közönség is budapesti Három Holló kávézó-bár-színház bejárata elé. Általános felszabadultság, nevetgélés, ismerősökbe…
Adott egy kedves cím, egy vidámnak induló alaphelyzet, egy kicsit megszeppent színész, nézők, akik a színpadra lépve fontos vagy kevésbé fontos szerepet töltenek be az előadásban, rengeteg, egyszerű metafora és egy iráni szerző, aki a szövegén keresztül átveszi az uralmat a színész fölött és fölöttünk.
