A Radnóti Színház sokat akart markolni, amikor úgy döntött, Ruzante félévezredes drámájával, A csapodár madárkával nyitja meg az évadot. Legyen kicsit klasszikus, de reflektáljon aktualitásokra, lehessen nevetni is, de ébresszen gondolatokat, vessen fel kérdéseket, de inkább csak ironikusan. Szőcs Artúr, Peer Krisztián szövegéből megrendezte a reneszánsz drámába oltott, magyar Amerikai Pitét – az eredmény: majd…
Az elmúlt évadban többször megesett, hogy egy-egy miskolci előadás megnézését erősen ajánlották egymásnak a szakmabeliek. Az információs riadólánc – amihez jelentős segítséget adnak a színház sajtóval és reklámmal foglalkozó munkatársai – idén is működik. Miskolcra menni ígéretes lehetőség ma is.
A pozíciójában akkor frissen kinevezett Keszég a 2015/2016-os évadzárón úgy fogalmazott: kis lépésekkel, de kellő szigorral szeretne előrehaladni. Nos, a szigort a néző nem látja – nem is biztos, hogy látnia kell –, a kis lépéseket viszont nagyon is érzékelte, két előadás, a János király és a Kazamaták esetében pedig pregnánsan tapasztalhatta.
…nem volt sok a kettő egymás után, jobban „látszanak” így az egyes előadások erősségei és gyengéi. Azt is élveztem, hogy még emlékszem a szövegre, feltűnik, melyik rész nincs benne az egyikben, mi hiányzik a másikból, tanulságos összehasonlítani, hogyan oldották meg a fontosabb jeleneteket.
A látott előadások alapján úgy érzem, az igazgatóváltást munkahelyi, igazgatási, hivatali, szakszervezeti ügynek tekinthetjük, esztétikai, művészi kérdések nemigen játszottak benne szerepet.
A darab görbe tükrében is képes megőrizni a kritizált világ báját…
Az utóbbi évek fejleménye a szerzői/társulati színháznak a kőszínházakban tapasztalható markánsabb jelenléte.
