Napról napra

Gyakran előfordul, hogy egy színházi előadás a szereplők nyílt színi jelenlétével kezdődik. Ilyenkor általában az az eljárás, hogy a közönséget a szokottnál később engedik be a nézőtérre. Mondjuk 18.55-ig ott tömörülünk a bejáratnál. Néha azonban a színészek korán elfoglalják pozíciójukat, mi kényelmesen bemehetünk, s közösen várjuk a kezdési időt a helyünkön. Ők némán, mozdulatlanul, mi […]

Ezúttal az elemzett előadások nem tematikai érintkezés vagy egymással összefüggésbe hozható rendezői koncepció alapján kerültek egymás mellé, pusztán a Pinceszínház műsorpolitikájából fakadóan: mind a kettőt ebben az évadban mutatták be. És egyaránt illeszkedik abba a színházi profilba, amelyet Sztarenki Pál már igazgatóságának kezdetétől megcélzott a Pinceszínház számára: gondolatilag-művészileg igényes, közönségbarát produkciók repertoárra tűzése. Telihay Péter […]

Don Juan csábít, Molière megbotránkoztat, s mi lenne csábítóbb a Pécsi Nemzeti Színház premierjére érkezőknek egy kellemes megbotránkozásnál? – juthat eszünkbe elsőre. A január 21-én bemutatott előadás azonban bőven kínál új, más értelmezői lehetőségeket a fentieken túl.

…talán a börtön írja le legjobban Tamáska Mária és férje életét. Börtön, ahol Kádár többször, még Csermanekként is megfordult, börtön a párt is, ha bezár és ha kizár, börtön a barátok nélküli magány, a monoton levélbontogatás és sajtóellenőrzés, amiből legfeljebb a ’77-es varázslatos vatikáni látogatás jelentett kiszabadulást. (…) És a börtön ránk is vonatkozik…

A színházzal folytatott önreflexív játék azonban nem kerül kibontásra, megmarad puszta ötletként, mely olykor-olykor felvillan a látvány egyes elemein…

Két fő veszély leselkedik a beavató színházi előadásra: az egyik, ha túlságosan „lazára veszi” a kiszemelt klasszikust, s teleszórja mai kiszólásokkal, cinkos aktualizálásokkal, megpróbál folyamatosan és mindenáron „összekacsintani” a nézőtéren ülő kamaszokkal. A másik veszély a „lecke felmondása”…

A befejezetlenség jóformán élvezhetetlenné teszi az előadást.