…talán a börtön írja le legjobban Tamáska Mária és férje életét. Börtön, ahol Kádár többször, még Csermanekként is megfordult, börtön a párt is, ha bezár és ha kizár, börtön a barátok nélküli magány, a monoton levélbontogatás és sajtóellenőrzés, amiből legfeljebb a ’77-es varázslatos vatikáni látogatás jelentett kiszabadulást. (…) És a börtön ránk is vonatkozik…
A színházzal folytatott önreflexív játék azonban nem kerül kibontásra, megmarad puszta ötletként, mely olykor-olykor felvillan a látvány egyes elemein…
Két fő veszély leselkedik a beavató színházi előadásra: az egyik, ha túlságosan „lazára veszi” a kiszemelt klasszikust, s teleszórja mai kiszólásokkal, cinkos aktualizálásokkal, megpróbál folyamatosan és mindenáron „összekacsintani” a nézőtéren ülő kamaszokkal. A másik veszély a „lecke felmondása”…
…mindenki mindent egyetlen hangon, egyetlen indulattal, nagyon megcsinálja egyetlen tollvonással megrajzolt jellemét…
A befejezetlenség jóformán élvezhetetlenné teszi az előadást.
Ez a Lear úgy hangzik „shakespeare-ien”, mintha ma írták volna magyarul.
A bemutató alapvető problémája, hogy az az intellektuális feszültség, mely minden továbbit meghatározna, egyetlen pillanatra sem jön létre az Úr és Lucifer között.
Orsino herceg Metallica-számra búsong Olivia szenvtelen elutasítása miatt, de elhangzik több más szerzemény is, köztük egy best of kislemezre való Kispál és a Borz.
