Nem elég valósághű – sóhajtanak visszatérően a Bernadettet megörökíteni igyekvők a Tiramisu című előadásban. Igaz, nem is annyira a lányt fényképeznék le vagy interjúvolnák meg, mint inkább a nyomort, a történelmet, a kisebbséget, a drámát, egyszóval mindazt, amit reprezentálnia adatott. Bogdán Árpád rendezésében azonban ennek iróniája sajátosan túlmutat a történeten, és a tételmondat magára az…
A butaság bűn Christopher Hampton: Egy német sors. Brunhilde Pomsel élete és tanúvallomása alapján / Orlai Produkció / 6Szín A nyitott színpadon embermagas asztali állólámpa, alatta barna, kerek asztalka, rajta jó nagy, lefedhető porceláncsésze. Egy fiatal nő kerekesszékben betolja Molnár Piroskát az asztalhoz. Ősz haja szorosan hátra van simítva, vastag, meleg, földig érő slafrokot visel.…
A színház új formák keresése. Visky Andrást elsősorban az olyan szokatlan színházi formák foglalkoztatják, mint a poétikus színház, melynek egyik legszebb példája Urbán András Rózsák című előadása Tolnai Ottó költeménye, A kisinyovi rózsa nyomán. A színpadi műben megjelennek Tolnai motívumai, de nem az utánzás (mimikri) szintjén; épp ellenkezőleg: a színpad performatív terébe állított költői képek…
Vannak-e tabuk a színházi múltfeldolgozásban? Tabu-e Trianon a mai magyar dráma és színház számára? Végső soron: van-e dolga, teendője a magyar színháznak a Trianon-trauma feldolgozásában? És ha van, mi az akadálya ennek? Ezekkel a kérdésekkel kerestünk meg neves színházi alkotókat, szerzőket, rendezőket. Vajon miért hiányzik a színházak műsorából a nemzeti történelem ezen epizódja, és abban…
Visky András Pseudo-Augustinus-dialógusának első része az ÉS-ben jelent meg[1] Egy Augustinus-apokrif Barabási Albert-Lászlónak[2] alcímmel, melyet a szerző nemrégiben juttatott el hozzánk a folytatással, azaz két további, a jótékony sikerről szóló fejezettel együtt. Nagy örömünkre szolgál a drámatárunkban megjelentetni az így létrejött művet, mely reményeink szerint a Színház folyóirat 2019. decemberében megjelent számával, annak sikerről szóló…
2020. július 15-én a Színház folyóirat Facebook-oldalán került sor Tompa Andrea Érted, értem színházi beszélgetéssorozatának első adására, mely azzal foglalkozott, hogy honnan lehet tudni, mitől jó vagy rossz egy művészeti egyetem. A beszélgetést most a honlapunkon is megosztjuk olvasóinkkal.
A függőség ábrázolása szinte egyidős a nyugati színház történetével. Elég, ha a görög drámák eredetére, a Dionüszosz-kultuszra gondolunk. Dionüszosz a bor, a mámor, a termékenység istene, az őt ünneplő tömeg pedig dionüszoszi felajzottságában elvarázsolt nézővé, tragikus karrá változik át, és így hozza létre azt, amit Nietzsche „drámai ősjelenségnek” nevez.
A velencei kalmár új kolozsvári előadásáról tulajdonképpen felelőtlenség, de legalábbis könnyelműség egyetlen este alapján értekezni. Az ugyanis, amit láttam, azt a benyomást tette rám, hogy a kétféle szereposztás, a drámai ellenfelek felcserélése több is lehet, mint puszta színházi játék, vagy akár két nagy múltú vezető színész különféle képességeinek, más-más oldalainak, tehetségük sokszínűségének, sokrétűségének próbatétele, illetve…
A fesztiválprogram korpusza nem egyetlen témára épül, ha mégis megpróbálnék ilyenket megnevezni, olyan univerzális témákat mondhatnék, mint ember és közösség, ember és társadalom, ember és hatalom, ember és magánya.
Ezeknek az előadásoknak – még akkor is, ha alig-félházak előtt játszották őket – volt létjogosultsága. Egységes színvonalat képviselnek, és egyértelmű esélyt, hogy felkeltsék az érdeklődést a magyar színházművészet iránt.
