Napról napra

Történelemórák makogásai és rejtjeles családi beszélgetések révén rögzült csak a fiatalokban pár név, akik most élő figurákként lépnek elénk. Le is bénulunk kissé. Ez a mi dermesztő örökségünk, a zsibbasztó hit ijesztő hagyománya.

Ez az előadás az, amire régóta vártunk. Élő, súlyos, igazi.

Az 1994 őszén a Kamrában bemutatott Hatalom Pénz Hírnév Szépség Szeretet című[1] újságszínházi sorozat történeti helyét a rendszerváltás jelöli ki: a színház (legalábbis a kettős beszédre építő) elveszítette korábbi funkcióját (arról beszélt a sorok között, amiről a híradó és az újságok nem tudtak/akartak), újra kellett definiálnia magát.

Finom porként szállingózik a mese távoli ország düledező diktatúrájáról, hull alá a belvárosi pincében tartott régi bútorokra. Minden érthető és minden világos, éppen olyan, amilyennek várjuk. Ha néhány évig nem megyünk le a pincébe, az ott felejtett vaselemek, régi ajtók, szőnyegek nem változnak, jól karbantartják magukat. Ott voltak hajdanában is, hullott rájuk a por az […]

2002 nyarán a már Mácsai Pál vezénylete alatt, de még Madách Kamara néven működő színházban Dylan Thomast játszottak. Gálffi, Kiss Mari, Mácsai és tizennégy színinövendék, egy teljes osztály, Máté Gáboré, amelyről akkoriban a szokottnál többet lehetett hallani. A mi erdőnk alján jó előadás volt, a csapatszellem jegyében, tele energiával, és valóban szokatlanul sok ígéretes színművészetissel. […]

Ha markáns, könnyen azonosítható arculatot nem is kaphat a repertoár, éppen a bemutatók változatossága, tartalmi-stiláris sokszínűsége teheti vonzóvá. És van még egy törvényszerű velejárója ennek a változatosságnak, illetve a hallgatók relatív ismeretlenségének: minden más honi teátrumnál kiszámíthatatlanabb az eredmény – mind a mondandót, mind a stílust, mind a minőséget illetően. Ami éppúgy eltöltheti örömmel és […]

Még a rendszerváltás után jelentkező, egyre súlyosbodó társadalmi problémák, az egyre hivatalosabb formát öltő romaellenesség, az egyre durvuló közbeszéd is csak a legritkább esetben gondolkoztatta el az alkotókat arról, hogy talán összetettebben kéne ábrázolni a színpadon a cigány karaktereket, hogy horribile dictu egyenesen róluk, nekik, velük is lehetne színházat csinálni.

Székely Kriszta rendező balett-táncosnak indult, vonzotta a filmkészítés, majd egy nagyobb kanyar után színházi rendezőnek jelentkezett. Török-Illyés Orsolya családilag a színházhoz kötődött. Filmszerepeivel vált ismertté. Hajdu Szabolcs egyik filmjében rendezőt alakított. Kriszta eddigi egyetlen színházi szerepében operatőrt. Színpadról, filmről, női szerepekről SZÉKELY KRISZTA rendezővel és TÖRÖK-ILLYÉS ORSOLYA színésszel MARTON ÉVA beszélgetett.

Mókusmező az álmok netovábbja. Zöld sziget, közel a városhoz, ide vágyódik a műszaki fordító nő nevelt fiával, a városi dzsungelből. Ám az álmoknak ára van, nem is akármilyen.

Marosvásárhelyen bemutatni az Egy lócsiszár virágvasárnapját nem csupán színházi esemény, hanem egyszersmind kulturális – mondhatni nemzeti – ünnep.

A Borisz Godunov nem a hatalmi konfliktus megjelenítése, hanem a társadalmi-politikai manipuláció ábrázolása miatt lehet alkalmas alapanyag az aktualizáló, áthallásokat teremtő rendezői koncepció számára.

Nem tartom lehetetlennek, hogy a Katona új Kurázsija a színház természetéből fakadó, késleltetett hozzászólás a Kurázsi mama „poszt-brechtiánus”, új irányához…