Önmagukat adják, mintha sajátjukként élnék meg a konfliktusokat...

Ibsen Kis Eyolf című drámáját 1894-ben írta, éppen huszonnyolc évvel azután, hogy Dosztojevszkij befejezte a Bűn és bűnhődést. Ibsen ismerhette a művet, és talán ezzel is magyarázható, hogy Patkánymamzel és Dosztojevszkij Raszkolnyikovának karaktere között sok az áthallás. Bár amíg Raszkolnyikov és torz elméletei a regény középpontjában állnak, addig Ibsen egy mellékszereplőre terheli mindezt. Egyben azonban mindkét irodalmi alak azonos: mások élete és sorsa felett akarnak rendelkezni. Ám amíg Raszkolnyikov meghasonlik önmagával, addig Patkánymamzel jellemfejlődésébe nem láthatunk bele. Utóbbi csupán kemény ítéletet mond az általa előidézett, megváltozott helyzet és az emberek viselkedése felett.
Patkánymamzel kívülről szemléli az Almers család életét. A család, Alfréd és Rita házassága, valamint gyermekük, a – szülők hibájából csecsemő korában megsántult – kis Eyolf boldogtalan élete, a szálakat a háttérből mozgató, velük egy házban élő nagynéni, Asta elfojtott konfliktusokkal, múltban gyökerező fájdalmas és megoldatlan problémákkal teli sorsa szinte kiált a külső segítségért, a külső erő beavatkozásáért. A család azonban elutasítja Patkánymamzel, a patkánymérgekkel kereskedő asszony álszent feltűnéseit.
Igazából nehéz eldönteni, hogy mi a célja a Patkányos néninek. Alfréd és Rita házasságának megmentése a kis Eyolf kiiktatásával? Vagy éppen a családi élet szétzilálása, megmérgezése? Mi a motivációja? Mi az ő igaza? Az állandóan forduló perspektívaváltás által a többiek saját szemszögből szemlélt igazát megismerhetjük és megérthetjük, sőt akár egyet is érthetünk vele. Rita, a gazdag és szép feleség odaadóan szereti férjét, és igyekszik jó anyja lenni fogyatékossággal élő gyermekének. Alfréd tehetetlen figura, író, aki nem tud alkotni. Hathetes útján végzetes döntést hoz: ezután csak a fiának szenteli életét. Feleségével szemben már nem kívánja teljesíteni házastársi kötelességét, és az írásról alkotott ábrándjait is feladja. Alfréd legfőbb indítéka a lelkiismeret-furdalása. Rita, férjének döntését hallva kifakad, ő inkább már csak Alfrédra és a szerelmükre koncentrálna, hiszen eddig mindent megtett gyermekükért. Eyolf érzi, hogy szülei őt okolják, sokat gondol a halálra. Asta mindent kézben tart, fivérét egy ideig biztatja, hogy a vagyon miatt maradjon a házasságban.

szerelem2

Ördög Tamás és Sárosdi Lilla / fotók: trafo.hu

Az Alfrédot alakító Ördög Tamás rendezése a sematikus jeleneteket élővé varázsolja: a szobaszínház eszköztelenségével a verbális kifejezésmódra és a puszta játékra helyezi a hangsúlyt. A rendező kiváló érzékkel és arányban mossa össze az idősíkokat. A színészek mindegyike kettős figurát alakít: önmagukat adják, mintha sajátjukként élnék meg a konfliktusokat, miközben ibseni alakok is. Miután a rendezői instrukciók száraz felmondása révén egyértelművé teszik, hogy ki kit játszik és mi a helyszín, saját, civil nevükön szólítják egymást. Az előadók saját személyiségükön engedik keresztül a szerepeket, és így különösen hitelesen, meggyőzően érvelnek igazukért. Sárosdi Lillát (Rita) már láttam hasonló módszerrel alakítani: a Vakságban; a módszer ott is rendkívül hiteles játékstílust eredményezett.
A szövegek erősen improvizatívak, a szereplők az Ibsen által megírt jeleneteknek csupán a vázát használják – egyfajta kanavászként. A konfliktusokat a szemünk láttára élik meg, ezzel elégítik ki a természetes kukkolás, a mások életébe betekintés titkos vágyát. A szövegek értelemszerűen nagyon maiak – pontos látleletet adnak korunk társalgási, beszélgetési, veszekedési normájáról, a vulgáris megnyilvánulásokat sem mellőzve.

szerelem4

Kiss-Végh Emőke és Erdős Bence

Bár Ibsen utolsó művének metaforikus kulcsfigurája Patkánymamzel, a patkánymérget áruló öregasszony figuráját alakító, mai rágcsálóirtó férfi, Terhes Sándor közel sem olyan jelentős karakter Ördög Tamás rendezésében, mint a drámában létező eredetije. Bár egy jól ismert állatmese segítségével (A skorpió és a béka) valóban ő fogalmazza meg a végső konklúziót, miszerint Alfréd és Rita nem fognak megváltozni a fiú halála után sem, hiszen ilyen a természetük, a nagy igazságok mégsem az ő szájából hangzanak el. Figurája hangsúlytalan marad a többi szereplő mellett. Kívülálló, aki a szülőkkel szenvtelenül közli a kis Eyolf halálhírét. Az Eyolfot alakító Erdő Bence szintén hangsúlytalan, kicsit erőtlen játékkal indít, ám a visszafogott, határozatlan, kissé remegő hangú karakter jól rajzolja ki a sánta, szülei szeretet nélküli, csak látszólagos törődésétől szenvedő kisfiú személyiségjegyeit. Már belépésekor nyilvánvalóvá válik, hogy fogyatékossága miatt ő minden probléma alfája és ómegája, szülei azt gondolják, hogy kettőjük boldogságának útjában áll. Nem csoda, hogy gyermekként keresi a halált.
Ördög Tamás Alfrédje nem tehetetlen mamlasz, hanem inkább befolyásolható, megvezethető férfi, aki próbálna makacsul ragaszkodni elképzeléseihez, de a két nő felőrli személyiségét. Kiss-Végh Emőke Astája határozott, jó eszű és együttműködő nő, ám felismerve elképzelésének kudarcát, egyszerűen kilép a helyzetből. Kiss-Végh nagyszerűen hozza a kettős karaktert, beszédstílusával képes összevegyíteni valóságos személyiségét az ibseni figurával.
A Trafó stúdióterében, a neonvilágítások alatt, minden díszlet, jelmez és kellék nélkül zajló események olyan közel hozzák az emberi konfliktusokat, amennyire kőszínházban nem volna lehetséges. A téglalap alakú játéktér köré rendezett székek között a szereplők hétköznapi módon mozognak, mellénk ülnek, állnak, veszekedéseikkor átkiabálnak a terem egyik végéből a másikba.
Patkánymamzel beavatkozása végül nem jár sikerrel, mert – bár kiiktatja a problémák vélt forrását, és megöli a kis Eyolfot – nem sikerül szétszakítania az egymásba kapaszkodó két embert.

SZERELEM (Henrik Ibsen: Kis Eyolf)
Munkatárs: Csikesz Erzsébet. Rendező: Ördög Tamás.
Szereplők: ÖRDÖG Tamás, SÁROSDI Lilla, ERDŐS Bence, KISS-VÉGH Emőke, TERHES Sándor.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2013. április 8.

Facebook Comments