A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Ibsen-bemutatója eleven, éles és felkavaró. Az alkotók célja nyilvánvalóan az volt, hogy ránk pirítsanak, amiért hagytuk magunkat manipulálni. Akkor sem léptünk fel ellene, amikor pedig már tudtuk, hogy csaltak is.
Hogy valaki természetes halállal, öregségben vagy betegségben meghal, az a dráma számára nem esemény, legfeljebb egy hír.
A Pesti Színház előadása, Valló Péter rendezése alatt volt bőven időm töprengeni a darabválasztás lehetséges motivációiról, szereposztási lehetőségekről, kényszerekről, kompromisszumokról…
Ibsen Kísértetek című drámáját a Centrál Színházban vitte színre Alföldi Róbert. Kúnos László fordítása most, a Színház.NET-en jelenik meg először.
…az ürességtől és elhagyottságtól kongó szakrális tereken való vonulás, majd az elénk kerülő, lényegükre lecsupaszított jelenetek már-már rítusszerűvé erősítik a keresés és rátalálás egymásutánját.
Adorjáni Panna: Igazira maszkolt műviség
Henrik Ibsen: Nóra – karácsony Helmeréknél – Katona József Színház. Többhangú kritika (Kommentár: Artner Szilvia Sisso, Kovács Bálint)
Szabó-Székely Ármin jól dramatizált szövege és a meghökkentő betétdalok ellenére sem lesz radikális az újragondolás. Nóra és Helmer csúcsjelenetében a túlzó gesztusok elmaszkolják az érzéseket, és ez is a polgári szobaszínházat idézi.
Amit „cserébe” kapunk, az a tömörre húzott, minimális dramaturgiai változtatásokkal élő, „tiszta” ibseni szövegre való rácsodálkozás élménye. Jeles nagyító alá vesz minden írói instrukciót, közlendőt és három pontot, ami elsőre a mű kifigurázásnak tűnhet, ám sokkal inkább a dráma működésére és pszichorealista kidolgozottságára, azaz a kanonikus szöveg „vitathatatlan” értékeire mutat rá.
Török Ákos: Zsótér Szombathelyen kísért
Henrik Ibsen: Kísértetek – Weöres Sándor Színház, Szombathely
A szombathelyi Kísértetek egy orrunk alá tolt nagytotál egy őrmezői famíliáról Norvégiában, vagy egy norvég családról Őrmezőn. Azaz bárkiről bárhol.
Nos, aki a Nemzeti Színházban örömét leli a Körhintában, az nemigen tudhat mit kezdeni a Branddal. És nem ideológiai tartalom különbözteti meg egymástól élesen a két előadást, hanem a minőségük, valamint a bennük rejlő színházfelfogás és szakértelem (illetve az utóbbi hiánya).
Zsámbéki elképzelésében a színpadi térnek sajátos, vertikális rétegzettsége van. Az egyes jelenetek koreográfiája arra épül, hogy ki melyik „térrétegből” beszél éppen…