Napról napra

Az elmúlt években egymást követték az Ibsen-bemutatók a Miskolci Nemzeti Színház stúdiójában, a Játékszínben. Kevéssel a pandémia előtt Rusznyák Gábor a Vadkacsából készített eredeti, mai, „újragondolt” verziót, amelyet két évaddal ezelőtt Béres Attila kortársi környezetbe ültetett, de a játékkonvencióktól alapvetően el nem rugaszkodó Babaház-rendezése követett. A Hedda Gablert ismét Rusznyák Gábor értelmezésében láthatjuk – és […]

Sejtette-e hajdan Gabler tábornok a mellette tollas kalapban, uszályos, fekete szoknyában lovagló lányáról, hogy az ördög mindig egyenest áll benne? Aligha törődött vele. Ám apja közelében a szép Hedda rácsodálkozott a hatalomra, a hatni tudó emberre, s megkívánta és elkívánta a terjeszkedő létezés mintául kapott, izgalmas módját. Ezt, a Hedda leánykorát idéző ibseni képet nem […]

Aki Ibsen-darabot olvas vagy Ibsen-előadást néz, többnyire hisz az emberi összeütközések tartalmas elemezhetőségében. Továbbá hisz abban, hogy az embernek vannak meghatározó személyes tulajdonságai, hibái, bűnei. Hogy ezek volnának igazán fontosak és érdekesek. A személyhez kötött, mi több, a kivételes személyiséget hordozó, vagy inkább a kivételes személyiség által hordozott tulajdonságok, hibák, bűnök. Hogy például ez a […]

Hogyan látták az anyákat elmúlt korok drámaírói? Látjuk-e magunkat, megélt anyaságunkat visszatükröződni ezekben a szerepekben? Anyakirálynő, leányanya, édesanya, mostohaanya, nagymama, esetleg szerető-támogató vagy hideg-elutasító anya, diszfunkcionális anya, mártír anya, nem lehet anya, hiányzó anya. A sor a végtelenségig folytatható, talán ismerősen is cseng egy-egy típus. A drámairodalom anyaszerepeinek vonatkozásában elsőre kézenfekvő volna a kategorizálás, amelyben […]

A bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetem folyóirata, a Concept 2021-ben tematikus összeállítással jelentkezett a cenzúráról – Tompa Andrea angol nyelvű tanulmánya is itt látott eredetileg napvilágot, mi pedig tovább böngésztük a kiadványt, és kiválogattuk a számunkra legérdekesebbnek tűnő esszéket, amelyeket BUGNÁR SZIDÓNIA és ZSIGÓ ANNA szemlézett.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Ibsen-bemutatója eleven, éles és felkavaró. Az alkotók célja nyilvánvalóan az volt, hogy ránk pirítsanak, amiért hagytuk magunkat manipulálni. Akkor sem léptünk fel ellene, amikor pedig már tudtuk, hogy csaltak is.

Hogy valaki természetes halállal, öregségben vagy betegségben meghal, az a dráma számára nem esemény, legfeljebb egy hír.

A Pesti Színház előadása, Valló Péter rendezése alatt volt bőven időm töprengeni a darabválasztás lehetséges motivációiról, szereposztási lehetőségekről, kényszerekről, kompromisszumokról…

Ibsen Kísértetek című drámáját a Centrál Színházban vitte színre Alföldi Róbert. Kúnos László fordítása most, a Színház.NET-en jelenik meg először.

…az ürességtől és elhagyottságtól kongó szakrális tereken való vonulás, majd az elénk kerülő, lényegükre lecsupaszított jelenetek már-már rítusszerűvé erősítik a keresés és rátalálás egymásutánját.

Szabó-Székely Ármin jól dramatizált szövege és a meghökkentő betétdalok ellenére sem lesz radikális az újragondolás. Nóra és Helmer csúcsjelenetében a túlzó gesztusok elmaszkolják az érzéseket, és ez is a polgári szobaszínházat idézi.

Amit „cserébe” kapunk, az a tömörre húzott, minimális dramaturgiai változtatásokkal élő, „tiszta” ibseni szövegre való rácsodálkozás élménye. Jeles nagyító alá vesz minden írói instrukciót, közlendőt és három pontot, ami elsőre a mű kifigurázásnak tűnhet, ám sokkal inkább a dráma működésére és pszichorealista kidolgozottságára, azaz a kanonikus szöveg „vitathatatlan” értékeire mutat rá.