Az Alma-bábu és az Alma Mahlert megjelenítő Gloria Benedikt egyik kettősében például eljátsszák (eltáncolják): a báb mozgatja zsinórral az élő embert.

Gergye Krisztián és Gloria Benedikt Kokoschka-babáján fogást találni egyáltalán nem látszik nehéz feladatnak, miközben az előadás elemzéséhez meglelni a leginkább alkalmas kiindulópontot – éppen a bőség okozta zavar miatt – szinte lehetetlen. Ha a tartalmat (esetleg üzenetet, mondanivalót) akarnám megfejteni, könyvtárpolcokat írhatnék tele mindazzal, ami az opusban benne van, nemkülönben az előadás látványvilágáról értekezve; ha pedig a tánc felől közelítenék, hetekig okoskodhatnék róla, hogyan került a klasszikus balett spicc-cipője a kortárs tánc mindent élve boncoló műtőasztalára (ha élhetek ezzel az avantgárdista képzavarral), a színházi reminiszcenciákra tekintve pedig alaposan el kellene időznöm például Tadeusz Kantor halálszínházánál (ami már önmagában is egy fél élet). És persze nem kerülhető el az a tény sem, hogy Afonso Cruznak van egy hasonló – Kokoschka babája című – kortárs regénye.
Hogy az előadás gazdagon burjánzó és ható alkotórészei közül egyet gyorsan (és persze a keretek adta felületességgel) letudjak, elmondhatom: a zenei mix már önmagában is jól tükrözi az előadás gondolat-, érzelem- és hatásgazdagságát. Mert az alábbi zeneszerzők – Gustav Mahler, Richard Wagner, Arnold Schönberg, Max Richter, Igor Sztravinszkij, Sofia Gubaidulina, Alfred Schnittke – műrészletei kivétel nélkül erős komolyzenék, és bár nem állnak össze egyetlen kompozícióvá (ez nem is lehetett az alkotók szándéka), éppen súlyuk és minőségük okán mégsem keltik lazán szecskázott zenei háttéregyveleg benyomását. Sőt: a zene végig az előadás egyik erőssége, hogy mást ne mondjak, már az elsőként felcsendülő Mahler-tétel (ha jól ismertem fel: az 5. Szimfónia Adagiettója) egyszerre felemel és mélybe taszít.
Korábban a függöny előtt megtörténik a bábbemutatás: Gergye Krisztián és Barabás Anita hozza színre Gustav Mahler ember nagyságú báb-reinkarnációját. A Mester, mielőtt vezényelni kezdene, holtan esik össze, a színen már arctalan mellszobra lesz látható, alatta felirat: Gustav Mahler (1860-1911). A szobrot Alma Mahler bábja megkoszorúzza, de innentől már lassan nem is érdekes, ki kinek a bábja, egészen addig, amíg – egyértelmű ráutalásként – a háttérhorizonton meg nem jelenik az eredeti, Oskar Kokoschka tervezte és Hermine Moos babakészítő által kivitelezett, Alma Mahlert élethűen mintázó Alma-baba fényképe. Nem érdekes ugyanis, hogy ki kinek a bábját cipeli, ki mozgat kit, mert élők és holtak, élő és holt szerelmek egy időben együtt léteznek, sőt: „Az élők egyre holtabbak lettek.” – ahogy olvasható az előadás kezdete előtt a függönyre vetített szövegben. Amely mondat egyébként a Cruz-könyv egyik, Drezda második világháborús bombázásával foglalkozó fejezetének a címe, de tökéletesen ideillik, még ha nem is konkrétan Kokoschka babájával kapcsolatos. A regényben egyébként alig van utalás Kokoschkára, a teljes regény és Gergye Krisztián Társulatának előadása inkább arról a kozmikussá tágult pillanatról szól (mindkettő a maga módján), amelyben Oscar Kokoschka – a szakítás után végre kigyógyulva szerelméből – összetörte (egy üveg vörösborral lefejezte) az Almát ábrázoló bábut (amivel egyébként korábban színházba, társaságba is eljárt). És hogy Kokoschkán kívül (és belül) mi köti össze az Alma-babát Drezdával? Talán ez: „Vannak emlékek, amelyek nem férnek el a testben. Egy gyerek mosolya olyan puzzle-darab, mely nagyobb annál a puzzle-nál, amelyhez tartozik. Drezda pedig darabokból állt, és nemcsak cementből és csontból, hanem lelkekből, zavaros keveréke volt anyagnak és szellemnek, amit aligha lehetett karteziánusnak nevezni.” (Részlet a regényből.)

Gloria Benedikt és Gergye Krisztián / fotó: Pályi Zsófia

A Kokoschka babája tehát folyamatos széttöretésünkről és az összeillő darabkák újbóli összerakatásáról szól. Meg arról, hogy mikor vagyunk holt bábuk, mikor élők, ki a marionettfigura, és ki kit rángat zsinóron… Az Alma-bábu és az Alma Mahlert megjelenítő Gloria Benedikt egyik kettősében például eljátsszák (eltáncolják): a báb mozgatja zsinórral az élő embert. Utána nem sokkal megjelenik az élő Gergye, arcán a Mahler-bábuéhoz hasonló Mahler-maszkkal, úgy mozog, mint egy bábu, és meg is téveszt néhány pillanatra: azt kezdem vizslatni, élő partnere hogyan tudja ilyen ügyesen mozgatni ezt a bábut. (Az olvasót ezúttal megkímélem attól, hogy bekezdést szenteljek Heinrich von Kleist A marionettszínházról című híres esszéjének felemlegetésére.)

Annyi „szakmázást” viszont muszáj elkövetnem, hogy kihangsúlyozom: Gloria Benedikt kitűnően képzett klasszikusbalett-művész, és együttdolgozásuk, közös kettőseik Gergye Krisztiánnal kölcsönösen megtermékenyítő munkakapcsolatra utalnak (dolgoztak is már közösen „bécsi szecesszió-ügyben”: 2013-ban Egoegoego címmel kettőst adtak elő a Szépművészetiben az Egon Schiele-kiállítás finisszázsán). Gergye is ügyesen balettozik, de igazi anyanyelve az expresszív, egyéni kortárstánc-mozdulatnyelv. Mozgásuk mégis összeillő, helyenként kifejezetten harmonikus, mert Gloria Benedikt klasszikus tánctudásával nem egy megközelíthetetlen, tökéletes idolt mintáz, hanem előadásmódjának kifejezőerejét hegyezi vele – merthogy a balett jó kezekben (meg lábakban, egész testben) erre is alkalmas. Az előadásnak egyébként mutatkozik egy belterjes tánctörténeti olvasata is, mely teljességében még a bennfentes szakmai néző számára is alig követhető. Mindenesetre nem véletlen, hogy a múlt századelő egyik vetített, pergő képi tablójában a Gyagilev Balett emblematikus alakjai tűnnek fel, miközben egyes zenei motívumok is a társulat legendás előadásaira utalnak.
Képi és zörejmontázsban megjelenik Drezda bombázása is, amely utal Cruz regényére és Kokoschka Alma Mahleren túli életére. Az előadás egy végtelen, expresszív és romantikus káosz, amelyben mindennek van helye, de semmi sincs végérvényesen egy pontra lefúrva (mert hát fix pontok sincsenek), és amelyből – jóllehet új műfaj nem született – újabb és újabb adalékokat tudhatunk meg a 20. századról, Európáról, az emberről, önmagunkról és még Oscar Kokoschkáról és Alma Mahlerről is. Nem először látható jelenség az sem, hogy egy táncos élettelen, ember nagyságú bábbal táncol. Viszont az, ahogy ezt most Gergye a darab második felében egy hosszabb „kettősben” bemutatja, az egyszerűen káprázatos. Még sohasem láttam, hogy egy élettelen tárgy így harmonizáljon az élővel, ennyire lélekkel teljen meg. A színlap szerint az előadás a tánc és az újcirkusz kategóriájába tartozik. Ha ilyen az újcirkusz, eztán néznem kell azt is.

Gergye Krisztián Társulata és Gloria Benedikt: Kokoschka babája
Bábterv: Hoffer Károly. Jelmez: Béres Móni. Fényterv: Vajda Máté. Dramaturg: Miklós Melánia. Produkciós vezető: Gáspár Anna. Produkciós asszisztens: Bogdán Zenkő. Vetítés: Karcis Gábor. Koreográfia: Gergye Krisztián, Gloria Benedikt. Látvány, rendezés: Gergye Krisztián.
Előadja: Gergye Krisztián, Gloria Benedikt, Barabás Anita.

Bridging Europe – Európai Hidak Fesztivál

Művészetek Palotája, 2015. szeptember 13.