A lehetséges értelmezési lehetőségek és látens tartalmak nem találnak utat magában az előadás szövetében, esetleg a nézőben, annak asszociációi nyomán. Minthogy musicalt nézek, a történet könnyedén követhető, így elegendő időm marad arra, hogy mindezek eszembe jussanak. Így egyszerre örülök a lehetőségnek, hogy teret kaptam a gondolkodásra, és érzek valamiféle hiányt is.

Az Operaház terme szinte dugig megtelik, pedig ez már a tizennegyedik előadása a Billy Elliot c. musicalnek, ami a 2005-ös ősbemutató óta most először látható Magyarországon, Szirtes Tamás rendezésében és a Magyar Állami Opera társulatának és meghívott vendégművészek előadásában. A közönség az átlag budapesti színházakhoz képest meglehetősen vegyes és soknyelvű.. A Billy Elliot ugyanis angol felirattal megy, ami ritka szokás a magyar fővárosban tisztelet a kivételnek! sokszor is teszem fel magamban a kérdést, hogy vajon miért is. Az előadás, minthogy a musical szórakoztató műfaj, elvárható módon széles körnek kíván szólni, és ezt a helyi színházbajárási szokások tekintetében többnyire sikerrel teszi – felszabadító a közönség sokfélesége, és azt is jó látni, hogy rengeteg gyermek és kamasz van.

Billy_Elliot_Rakossy_Peter (5)

Rákossy Péter felvételei

A fiatalabb generációk jelenléte tulajdonképpen magától értetődő, hiszen a 2000-ben Stephen Daldry rendezésében bemutatott eredeti film egy tizenegyéves angol fiúról szól, aki Észak-Angliában egy kis bányászfaluban lakik édesapjával, feledékeny nagymamájával és bátyjával. A történet 1984-ben játszódik, a bánya dolgozói, köztük az Elliot család férfitagjai, éppen a szénbányák bezárása ellen sztrájkolnak, miközben a kamasz Billynek iskola után bokszedzésekre kell járnia. Az egyik ilyen alkalom után véletlenül ott marad a teremben, ahol balettóra következik. A fiút elbűvöli a tánc és szinte önkéntelenül ott ragad. Beáll a kuncogó lányok közé, és az óra végére kiderül, hogy nem kis tehetséggel rendelkezik a balett iránt. A folytatás innen már könnyedén kitalálható. Míg a sztrájk egyre inkább verekedésbe és vérengzésbe torkollik, Billy titokban felkészül a Királyi Balettintézet felvételijére, de az utolsó pillanatban az apja és bátyja megtiltják, hogy elmenjen. Karácsonykor mintha csak a szeretet ünnepének hatására végre megpuhul az apa, és a falu közösségének támogatásával Billy felutazik Londonba. A felvételi és némi izgatott várakozás után kiderül, hogy be is jutott az iskolába.

Billy_Elliot_Rakossy_Peter (4)

(A cikk szrzője nem a képen látható Németh Kristóffal látta az előadást.)

A musicalben a filmhez képest valamelyest elsimul a balett és bányászlét két világa közötti feszültség, és ez az Opera előadásában sincs másként. A kvázi-realista, a sötét és kissé rideg bányászfalut megjelenítő díszlet okosan mozgatható, több elemből készült kirakós, segítségével könnyűszerrel lépünk át egyik jelenetből a másikba, balettóráról utcára, utcáról lakásbelsőbe, lakásbelsőből intézetbe, sőt, gyakran elképzelt terekbe, ahol megjelenik Billy fiatalon elhunyt édesanyja vagy akár a már felnőtt balett-táncos Billy is. Az impozáns térhez és következésképp a jelenetek működéséhez hozzátartozik a bonyolult világításterv is, aminek köszönhetően az egyébként kissé együgyű kinézetű díszletelemek is megtelnek élettel, vagy alkalmasint fantasztikus jelleget öltenek. A vizuális elemekhez pedig adekvát módon társulnak a műfajhoz szükséges egyéb „komponensek”: profi színészek és gyerekszínészek, akik énekelni és táncolni is jól tudnak, látványos koreográfia, színvonalasan előadott élő zene és egy szívbemarkoló történet. Az Opera előadásában mindez összeáll, a végeredmény pedig egy többnyire élvezetes, és tulajdonképpen igényesnek mondható produkció. Kisebb részletekbe tudnék belekötni: kissé bántónak érzem például, hogy a balettoktató kislánya, Debbie, aki a gyerekszínészek közül egyébként relatíve sokat van színpadon, különösen hálátlan szerepet játszik: ő a nyávogós, kinevetnivaló kislány, aki figyelemhiányos, idegesítő, és ráadásul még illegeti is magát Billynek. Ez az egysíkúság egyébként a főbb szerepekre általában jellemző, és karaktere válogatja, hogy ennek fényében melyik alakítás milyen mértékben csorbul. A Billyt játszó John Bailey McAllisteren kívül ebben a szereposztásban még a balett-tanárnőt játszó Auksz Évát igazán jó nézni. McAllister egyszerre tűnik profinak és természetesnek a színpadon, és kivételes energiával viszi el a hátán a nehezebb szóló jeleneteket és táncokat is, Auksz pedig akkor a legjobb, amikor az ő partnereként látjuk színpadon, kissé flegma és szomorú, de mégis szerető tanárként és pótanyaként.

Billy_Elliot_Rakossy_Peter (3)Az egyszerűsödésnek köszönhető, hogy kissé távolinak tűnik a történet valóságból kölcsönvett kontextusa is, bár az előadás elején és közben is filmes bejátszások segítenek tájékozódni a nyolcvanas évek Nagy-Britanniájában. Pedig a történet számos aspektusa cseng ismerősen: az elnyomás akár bárminemű mássággal kapcsolatban vagy a munkásosztállyal szemben a mai Magyarország egyik visszatérő és egyre égetőbb problémája. De nem tudok nem gondolni a Brexit körüli diskurzusra sem, amelyben épp a társadalmi osztályok közötti egyre mélyülő szakadékról esik mindegyre szó. Másfelől pedig ott van Michael, Billy legjobb barátja, aki imád női ruhákba öltözni, azaz a szexuális másságot reprezentálja, és akit megtapsolunk a színpadon, de kérdés, hogy mit kezdenénk vele, ha a mi fiunk vagy a szomszédé volna.

Az Opera előadása óvatosan fogalmaz: felkínál különféle olvasatokat, de nem dönt, nem kíván radikális vagy egyértelmű lenni. A lehetséges értelmezési lehetőségek és látens tartalmak nem találnak utat magában az előadás szövetében, esetleg a nézőben, annak asszociációi nyomán. Minthogy musicalt nézek, a történet könnyedén követhető, így elegendő időm marad arra, hogy mindezek eszembe jussanak. Így egyszerre örülök a lehetőségnek, hogy teret kaptam a gondolkodásra, és érzek valamiféle hiányt is. Mintha egyedül volnék ezekkel a gondolatokkal, kissé kívül az előadáson, távol az Operaháztól.

Billy_Elliot_Rakossy_Peter (1)Az előadás vége felé véget ér a sztrájk, és a bányászok egy utolsó dallal és a színház süllyesztőjének segítségével alászállnak a tárnákba. A dal és maga a jelenet is szívfacsaró: egy pillanatig elképzelem, hogy itt ér véget az előadás, azzal, hogy ezek a férfiak, akik mindent elveszítettek és még sokkal többet fognak veszíteni, most megalkuvásra kényszerülve fejet hajtanak, többek között azért is, hogy Billy Elliot elmehessen a Királyi Balettintézetbe tanulni. Egy másik jelenetben Billyt látjuk, ahogy bensőséges és gyönyörű táncot jár Csajkovszkij Hattyúk tavára egy fiatal férfival, egy profi balett-táncossal, aki talán Billy idősebb alteregója lehet. Billy győz mindenek felett, és önmaga lehet, pontosan úgy, ahogy utolsó levelében édesanyja kérte. Billy győz, a bányászok veszítenek, és bár a kettő között nincs közvetlen összefüggés, a két világ feszültséggel teljes távolsága azért mégis szembeütközik. De ezeket mintha megint csak odagondoltam volna az előadás mellé, kihasználva a lehetőséget, hogy egy ütem különbséggel a produkció saját ritmusához képest kissé eltávolodjak ettől a patinás környezettől. Vajon vannak a közönség soraiban Billyk? És az Elliot család többi tagjai vajon itt ülnek közöttünk, és ha igen, ülnek-e könnyek a szemükben, ahogy eltűnnek a bányászok a tárnákban? Félek, hogy nekem is főként a szívszorító zene miatt szorul össze a torkom, és talán azért is, mert az utóbbi időben történetesen sokat olvastam és tanultam különféle bányászokról és bányászvárosokról. De tulajdonképpen fogalmam sincs, és legalább olyan távol vagyok ettől a valóságtól, mint amilyen távol van építészetileg ez az Operaház a szénbányák ormótlan tárnáitól. Azzal vigasztalom magam és ezzel vigasztal a Billy Elliot is , hogy azért, mindenek ellenére, ez is valami, ez a kis musical, a jólesően trágár Thatcher-paródiájával és a tüllbe öltözött bányászfiúkkal a fináléban. És valóban: egy kicsit kevés és óvatos, néha pontatlan és elrajzolt valami, de valami pozitív, kis friss és szemtelen fricska ebben a rideg luxustól megöregedett és engedetlen Operaházban.

Mi? Lee Hall – Sir Elton John: Billy Elliot
Hol? Magyar Állami Operaház
Kik? Szereplők: Borka Dávid, Vizlendvai Áron, Kamarás Zalán, Pál Dániel Máté, Lukács Olivér, John Bailey McAllister, Gáspár Sámuel, Kökény Hámori Kamill, Auksz Éva, Gallusz Nikolett, Ladinek Judit, Tóth Sándor, Németh Kristóf, Stohl András, Csákányi Eszter, Bencze Ilona, Hűvösvölgyi Ildikó, Borbély Richárd, Csémy Balázs, Fejszés Attila, Krassy Renáta, Simon Boglárka, Ömböli Pál, Ekanem Bálint, Mező Zoltán.
Karmester: Köteles Géza / Silló István. Magyar szöveg: Puller István / Bárány Ferenc. Díszlettervező: Szlávik István. Világítástervező: Madarász ‘Madár’ János. Jelmeztervező: Kovács Yvette Alida. Szcenikus: Szűcsborus János. Koreográfus: Tihanyi Ákos. Balettmester: Rujsz Edit / Janács Evelyn / Marosi Edit. A gyermekkar vezetője: Gupcsó Gyöngyvér. Rendező: Szirtes Tamás

Facebook Comments