Lehet igazolást adni a rendezői koncepcióra – hírnév, celeblét, bulvársajtó kulcsszavak emlegetésével –, de azt nem hihetjük egy percig sem, hogy a Chicago alaphelyzete és alapérzete megfeleltethető a miénknek.
Lévay Szilveszter (Sylvester Levay) sötét hangulatú Elisabeth-jét mutatta be a kecskeméti Katona József Színház a Margitszigeten, és Szente Vajk üzemszerűen korrekt rendezésének sikerült a darab majdnem minden drámaiságát hatástalanítania, revüvé züllesztenie.
Nem siker, nem bukás, csak bicegés a Budapesti Operettszínház legújabb nagyszínpadi bemutatója, a Nine, pedig teljes szívvel szurkoltam neki. Mármint nem a bukásnak, hanem a sikernek, természetesen, értékelve azt is, hogy ez a furcsa darab egyáltalán színre került. A Nine Fellini 8 és ½ című filmje alapján készült, két zseniális és formabontó alkotó, Tommy Tune…
…a végeredmény nagyon a hangsúlyokon múlik. Béres László tapasztalattal kerüli ki a történetmesélés rejtett taposóaknáit. Az előadás szentimentalizmusát nem engedi át az érzelgősségbe. A keserédes dalokat rezervált játékmóddal engedi eljátszani.
Tiszteletreméltó az egyenesség, ahogy az alkotók musical helyett „zenés gegparádé”-nak nevezik a produkciót, merthogy ez maradéktalanul igaz is: a semmilyen mértéket nem ismerő popkult-utalások és vegyes kaliberű poénok közül még a József Attilában minimum ziccer Vágási Feri-tisztelgés se marad ki. Ennek fényében kimondottan tragikus, hogy pont a humor az, amiben leginkább alulteljesít Szente Vajk nagyszabású…
A pótlásként nagy vonalakban felskiccelt közeg karakter nélküli, pusztán illusztratív, nem köthető helyzethez, korhoz, speciális társadalmi elvárásokhoz, szokásokhoz, már nem eléggé húszas éveket idéző amerikai, de nem is mai magyar.
A hajdani nézőgyerekek mára nagyszülői korba értek, de mivel emlékeznek még, hogy ők maguk Deák Tamás remek főcímdalának ritmusára mosták a fogukat (…), fülön fogják utódaikat, hogy leljék most azok is örömüket Mézgáék zaklatott ünnep- és hétköznapjaiban, s cirkuszi ellazultsággal, révült mosollyal várják a csodát.
Szabó István: „Nem tiltották be, csak levették” II.
A Hegedűs a háztetőn betiltásának története (Operettszínház, 1973)
Abban a kérdésben, hogy a bemutató után megtartott mintegy 75 előadás közönsége mire asszociált, nem mondhatunk semmi bizonyosat. Talán felfedezték azt, amit régen sejtettek, hogy vannak zsidók is, vagy egy zenés pityeregtetőben érezvén magukat sajnálat és együttérzés helyett antiszemita énjük kapott erőre, vagy mindezt észre sem vették, csak azt figyelték, hogy a „kisember” főhős hogyan…
Szabó István: „Nem tiltották be, csak levették” I.
A Hegedűs a háztetőn betiltásának története (Operettszínház, 1974)
A musical magyarországi bemutatójának útját a színházak műsortervezési rendjének ismeretében követhetjük végig. Formális cenzúra nem működött, de az állami és tanácsi fenntartásban működő színházak (és gyakorlatilag csak ilyenek voltak) évados műsortervüket csak a mindenkori kulturális minisztérium jóváhagyása után realizálhatták. A színházak által tervezett és engedélyezésre benyújtott darabok közül egyiket-másikat elsősorban politikai megfontolások alapján utasították el,…
…ennél fájdalmasabb, vagy ha tetszik, egyszerűen nyers és kiábrándító állítás, hogy lám, egykor ebben a városban volt felemelő, morálisan tiszta harc nemes gondolkodású ellenfelek között, s ennek az emléknek a felidézésére most történetesen egy ifjúsági regény, Molnár Ferenc 1906-ban műve nyújt lehetőséget.
