Másrészt a Tabu kollekció ruhakölteményeinek nagy része inkább vicces, bájos vagy épp – a maga abszurd tematikájával együtt – szép, mint provokatív. A halál ebben a humoros formában pont annyira jellemző téma, amennyire nehezen megközelíthető a maga komolyságában.

Kétélű fegyver az irónia. Kétértelművé tesz, elbizonytalanít, kiforgat, mozgásba hoz – de mert mondom is, meg nem is, vállalom is, meg nem is logikájával a kritikának éppúgy ellenáll, ahogyan kijátssza a hatalmi számonkérést, forradalmi potenciálját szinte észrevétlenül semlegesíti a receptszerű alkalmazás. Egy kis öniróniával újrahasznosítható, sikkessé nemesíthető, magaskultúrába emelhető mindaz, ami enélkül a szubverzió nélkül akár ténylegesen, akár az alkotók feltételezése szerint túlságosan ismert, populáris, felszínes lenne. Mintha az előadás létrehozói egy kórussal kísért l’art pour l’art divatbemutatót méltatlannak, kevésnek éreznének a Trafó színpadára, társadalmi töltettel és gúnnyal fűszerezve újszerűnek, formabontónak harangozzák be: Tabu kollekció, csalogat a divat csillogó kirakatvilágát az elfojtott, társadalmi tudattalanba száműzött, tiltott témákkal ütköztető cím, kontextust, történetet ígérve az ezzel a gesztussal jelmezzé alakított ruhaköltemények köré.

Rácmolnár Milán fotói

Ennek a bizarr, haláltematikával fűszerezett kifutószínháznak hagyománya van ebben a térben: Szűcs Edit legkülönfélébb anyagokból kreált ruhaszobrait Árvai György látomásos rendezői koncepciója és Gergye Krisztián koreográfiája keltette életre a Természetes Vészek Kollektíva groteszk játékában, a Bőr-hártyában. A Tabu kollekció kifutóján Nagy Fruzsina tervei elevenednek meg hasonló dramaturgiával, egyetlen témára írt etűdök sorozataként, amihez az iróniát ezúttal is a tökéletességet a romlandósággal, a szépséget a mulandósággal, a testet eltakaró és ezáltal absztraháló ruhát a testi funkciókkal szembeállító élcelődés adja.

A Tabu kollekció ruhavízióit a Soharóza kórus tagjai animálják, és bár a koreográfiát Duda Éva jegyzi, a mozgás nagyon visszafogott, alig érzékelhetően megformált. A vizualitás terén a főszereplők egyértelműen a tárgyakat, fogalmakat, jelenségeket megszemélyesítő, Nagy Fruzsina tervezői kézjegyét magukon viselő jelmezek: egyéniséggel felruházott közlekedési eszközök, gyerekrajzok, bőrbetegségek. Az előadás technikája a színes fényekkel és vetített képsorokkal a műfajon belül hagyományos, és igazán csak a szelfiző csontvázfigura mozgásra felvillanó led-bordáiban jut saját jogon szóhoz, egyébként aláfestő show-elem marad. A kórus dalai talán egyenrangú partnerei lehetnének az anyagok és formák bizarr játékának, ha nem nyomná el őket a „sound design” címszóval szolgáltatott elektronikus zenei alap. Nem arról van szó, hogy nem lehet hallani az éneket, de ebben a mikroportos hangosítással megszólaltatott, kottázott zenei világban pontosan az vész el a Soharóza előadásából, ami ennek a kórusnak névjegye, szexepilje: a csapatjáték öröme és a tér „megszólaltatása”. Hiába fantáziadús Halas Dóra ismert dalmotívumokat játékosan kiforgató zenéje, ha egymás és a nézők helyett a mozgásra, az anyagok megelevenítésére és a hangosításra kell ügyelniük. Minden, beleértve az előadókat is, a ruhák szolgálatába szegődik.

Ezeknek a ruháknak persze nem annyira a szépség, mint inkább a furcsaság, a váratlanság a jellemzőjük, mégis erős túlzás lenne tabudöntögetésről beszélni. Egyrészt régóta nem áll távol a szépségipartól sem a groteszk hatásban rejlő újszerűség tudatos kihasználása, a rémesztétika. Másrészt a Tabu kollekció ruhakölteményeinek nagy része inkább vicces, bájos vagy épp – a maga abszurd tematikájával együtt – szép, mint provokatív. A halál ebben a humoros formában pont annyira jellemző téma, amennyire nehezen megközelíthető a maga komolyságában. Ez a szelfipálcájával villámot begyűjtő csontvázfigura remekül illeszkedik a legabszurdabb halálokat „Darwin-díjjal” kitüntető össznépi játékba, ahogy a véres gyerekrajzok táncában megidézett Grimm-mesebeli brutalitás és „se füle, se farka” meg „mitől vérzik a lába” típusú rigmusok is kifogyhatatlan kulturális humorforrásnak tűnnek. A zuhanás előtt illedelmesen bemutatkozó, „testrészeiben” megelevenedő repülő kedves rokona a PESTIESTI humanoid járműveinek, de nem világos, hogy mitől volna tabu a légi szerencsétlenség, amire még külön szavunk is van. Az ártatlanságot és menyegzőt jelképező hófehér estélyiken felpirosló, csillámokkal kivarrt vérvörös folt idézte havi vérzés és szüzességvesztés mint egyszerre szimbolikus és tabusított női sors-fantázia és a bőrbajokat dizájnelemként viselő modellek felvonulása kelthetne izgalmat, ha nem volna ebben a stilizált-absztrahált formában tálalva zavartalanul fogyasztható. A mozgás visszafogottsága különösen feltűnővé válik ott, ahol az első meglepetés után szétesik, elhúzódik az epizód: mivel előre kitalálható a csattanó, hosszadalmasnak tűnik az inkább koncentrált, mint érdekes mozdulatokkal kivitelezett megoldás. Mintha a címben rögzített paradoxon ötlete nemcsak a nézőben keltene alaptalan várakozást, de megkötné az alkotók kezét is. Az erőltetett tabutematika dramaturgiai kényszere időről időre elveszi a főszerepet a ruháktól.

Pedig ahol egy pillanatra erről a narrativitásról leválva reflektorfénybe kerülnek, ott hirtelen helyükre is zökkennek a hatáselemek, fókuszálódik a nézői figyelem. Ilyen az apró lyukakkal pettyezett hófehér abroncsos szoknya magánszáma. Elhallgat a zene, sejtelmessé válik a megvilágítás, belibeg a menyasszonyi ruha. Megáll a modell, és alig érezhetően, amolyan biccentésként, pukedlizik egyet. Illedelmes, finom mozdulatára a szoknya, lyukacskáin keresztül, apró füstgomolyagokat, dizájnosan groteszk kis kipárolgásokat szellent a kontrasztosan megvilágított térbe. Attól jó, hogy nincs rajta mit magyarázni. Humora kölcsönzött irónia helyett zsigeri vizualitás. Nem akar több lenni, mint anyagok és effektek érzékisége: levetkőzve általános elnyomottságából adódó komplexusát a jelmezből ruha lesz.

Hol? Trafó Kortárs Művészetek Háza
Mi? Tabu kollekció
Kik? Halas Dóra–Nagy Fruzsina, Soharóza
Előadók: Asbóth Szaffi, Biksz Judit, Birtalan Ilona Liliána, Bogdán Tamás, Eckhardt Fanni, Elek Judit Sára, Eörsi Sarolta, Göttinger Klára, Jankó Dániel, Lokody Ákos, Lovász Ákos, Majkut Sarolta, Nagy Lilla, Nagy Zsófia, Perényi Luca, Remes Zsófia, Sebők Anna, Simon Júlia, Sipos András, Szalontai Bálint, Szilvay Máté, Tamási Borbála, Tárnoki Tamás, Tossenberger Tamás, Zámolyi Eszter
Zenei vezető, zeneszerző: Halas Dóra. Jelmeztervező: Nagy Fruzsina. Koreográfia: Duda Éva. Rendező: Nagy Fruzsina, Halas Dóra