Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Németh Fruzsina Lilla: Bár mondhatnánk, hogy nem igaz

2in1 kritika: Gilles Ségal: A Bábjátékos – Csokonai Nemzeti Színház és Rumbach Zsinagóga; Kislányom, mondd, hogy nem igaz! – Jurányi Ház

kritika

Témájukat tekintve A Bábjátékos és a Kislányom, mondd, hogy nem igaz! időben nem esnek távol egymástól. Az előbbi Balázs Zoltán rendezésében szürreálisan és elemelten foglalkozik a holokauszt emberi pszichére gyakorolt utóhatásaival, míg utóbbi a szovjet megszállás idején rendszeres megerőszakolások történeteit dolgozza fel feketében, oratórium jelleggel, Gardenö Klaudia koncepciója szerint.

Gabnai Katalin: Pilóta projekt

Szilvay Máté: rakéták, szintik, istenek – intergalaktikus koncertszínház a Trafóban

kritika

Számos kiváló Staféta-produkciót láttam az elmúlt évek során. Az évente meghirdetésre kerülő Staféta Pályázat Budapest Főváros Önkormányzatának tehetséggondozó projektje, melynek a fővárosban bemutatásra kerülő független színházi, tánc, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések támogatása a célja. A támogatás lényege, hogy a pályájuk, s legfőképp az önálló munkásságuk elején járó előadóművészek és az induló művészeti csoportok vezetői számára […]

Herczog Noémi: Divatdiktátorok

Keleti blokk – Catwalk Concert Productions–Soharóza

A catwalk koncerteknek – Nagy Fruzsina és Halas Dóra éneklő divatbemutatóinak – vannak ugyan előzményei, de ezek finoman szólva sem képeznek a magyar színházban fősodort. Szűcs Edit megelevenedő ruhaszobrait, amelyeket Árvai György és a Természetes Vészek Kollektíva látomásai keltettek életre – tehát a Trafó éppúgy ott van mögötte, mint a divat és a képzőművészet világa […]

Hodászi Ádám: Polgári ízek

Halas Dóra–Nagy Fruzsina–Soharóza: Dalok a kamrából – Városmajori Szabadtéri Színpad

Az emberek vidáman ízlelik, illatolják a bort, mintha egy kóstolón volnánk. Vagy ez koncert, izgalmas jelmezekben? Könnyű polgári szórakozás a karantén után a jó öreg budai zöldben.

Artner Szilvia Sisso: Ostromolj meg!

Az Ügy – Soharóza, Halas Dóra, Nagy Fruzsina, Bartha Márk, Fekete Ádám – Trafó

A lakossági ügyintézésről divatbemutatóba oltott népi daljátékot csinálni eleve annyira őrült ötlet, hogy csak nagyot szólhat, vagy nagyot bukhat – Az Ügy című ősbemutatóból, Nagy Fruzsina és Halas Dóra rendezéséből az előbbi verzió lett. Az előadás rátámadt a közönségre, pontosabban – akár a slam poetry vagy a rock zene műfaja – rámutatott a szóban forgó […]

Ady Mária: Ruhakomplexus

Halas Dóra–Nagy Fruzsina: Tabu kollekció – Soharóza, Trafó

Másrészt a Tabu kollekció ruhakölteményeinek nagy része inkább vicces, bájos vagy épp – a maga abszurd tematikájával együtt – szép, mint provokatív. A halál ebben a humoros formában pont annyira jellemző téma, amennyire nehezen megközelíthető a maga komolyságában.

Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.ElfogadomAdatvédelmi és adatkezelési tájékoztató