Hétköznapi, profán tárgyakból, gesztusokból épít meglepő világot maga köré a négyszemélyes játék: a barkácsáruház-gyanús szaunaházikó, az orkánsátrak, hálózsákok izgalmas átlényegülésen mennek keresztül a szemünk előtt.

Marcio Kerber Canabarro, Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara és Vass Imre DEEPER című produkciójának színlapján meglepetten olvashatjuk, hogy a négyek ebben a felállásban még soha nem dolgoztak együtt. S valóban: a táncos-koreográfusokat számtalan szál köti össze: kor és kor, eddigi munkák, közösség, felfogás, személyes szakmai történet, de társalkotóként, közösen létrehozott darab mindeddig nem.

Fotók: Kővágó Nagy Imre

Éppen ezért megkapó és izgalmas az, amit az előadás bevezetőjében olvashatunk: „A DEEPER a másik megismerésében való véget nem érő elmélyülés. Olyan ez, mint egy fraktál videó, minél közelebb kerülünk érdeklődésünk középpontjához, annál nagyobb távlatok nyílnak.” A négy alkotó-előadó munkáiban kimondva-kimondatlanul gyakran felbukkan a „nyílt színi” közeledés, megismerés, a közös keresés motívuma szándékként, útként és konklúzióként is. Annak, aki munkáikat ismeri, nem szükséges bizonygatni, hogy itt nem valamiféle tudálékos vájkálásról, egymástól meghatott, köldöknéző ön- és közelemzésről van szó: egyének mint univerzumok nyílt színi közeledése és kölcsönhatása olyan okos és lélekkel teli, mindamellett derűs munkákat jellemez és határoz meg alapvetően a négyek oeuvre-jében, amelyek egyszerre vonzanak jelentős közönséget és találkoznak komoly szakmai elismeréssel. Befordult, keserű, felszínes, személyes és közös drámáktól terhelt időnkben e darabok (Az Eclipse-től a Nyúzzatok meg!-en át a Tropical Escape-ig és az Egyet nekem, egyet nekedig, hogy csak néhányat említsünk a munkáikból) olyanok, mint a friss levegő.

A DEEPER alkotó-előadói egy jól behatárolt kör és generáció tagjai: ha úgy tetszik, azonos szellemi táborhoz, egy fészekaljhoz tartoznak. Érezhetően komoly figyelemmel és szeretettel vannak egymás iránt. Valamennyien aktívak alkotóként és előadóként is. Produkcióik azonban nem csak, hogy egymáséihoz nem hasonlítanak, de saját munkásságuk önmagában is igen változatos képet mutat. Mindannyiuknak vannak sajátos, személyes alkotói jegyeik, s témaválasztásukban, határátlépéseikben, rögeszméikben is jellegzetesek, már-már felismerhetők darabjaik, ám eredetiségük egyik fontos titka a rendhagyóság, a meglepetés, meg-megújulás, formabontó építkezés.

Ironikus alaphelyzet: egy, a megismerésről, egymáshoz történő közeledésről szóló mű szereplői szinte mindvégig az egész testet takaró szkafanderben vannak jelen a színpadon. A motoros-szerelésben, bukósisakban és bőrruhában a nézőtér közepébe szerkesztett (arénákat idéző) járásból elénk lépő szereplőknek a játék túlnyomó részében semmit sem látunk a testéből. Arcuk a sisak párásodó ablakán alig-alig sejlik át, beazonosítani őket legfeljebb testalkatuk alapján lehet, míg sisakjukat le nem veszik: nyikorogva csúsznak egymáson az overálok, koccanva ütköznek a bukósisakok.

A játék elején a Trafó fényhídját leeresztve látjuk, úgy, ahogy civil néző amúgy soha. Villogó fényekkel kezükben jelennek meg a DEEPER játékosai a meghökkentő, az első percekben sötétben tartott, hatalmas traverz dominálta térben, akár egy letűnt kultúra rejtelmes emlékeit kutató felfedezők: Indiana Jones-ok egy ipari rommezőn. A felemelkedő monstrum alatti világ: mint egy havas sík, kempingsátrakkal, a háttérben fémlábú asztalokból emelt magaslat és a puszta falak. Mesterséges táj.

A DEEPER – a felsoroltak mellett – a tánc minimálisra korlátozásával is provokál: játékosai fáradhatatlanul sürögnek-forognak a színen. Nagy elánnal rendezkednek, rámolnak, végeznek bizarr, de legalábbis külső szem (a néző) számára nehezen értelmezhető tevékenységeket a színpadon. De az ember ilyesmit csinál (és külső megfigyelő számra: ilyen képet mutat), amikor például társasjátékozik: így is mélyebben megismerve azokat, akikkel együtt van – bezárkózva egy rendhagyó tevékenységbe, világba, akár hosszú órákra. A darab egyik kulcsfogalma, alapeleme a játék: a gyerekkor beöltözős, egymás bőrébe bújós, teljesen hétköznapi tárgyakat sajátos szereppel, funkcióval felruházó, átértelmező, önfeledt világa. A DEEPER legerősebb pillanatai pont ebből indulnak ki. A szigetelőszalaggal sisakjánál összeragasztott páros képe, a sportáruház „kifosztása” során beszerzett holmikból (sátrak, zsákok, merevítő rudak) felöltöztetett sámán lefegyverző jelenése. Legelsősorban pedig a különböző zugokból előhúzott hatalmas, nagyi otthonkája-mintás vég vásznak képe, amelyek fokozatosan beborítják szinte a teljes teret. A DEEPER színpadáról e ponton National Geographic-címlapfotók juthatnak eszünkbe, keleti szőnyegcsomózó műhelyek, szabadtéri mosodák tarkálló, mesébe illő színpompájával.

A (bukó)sisak jelmezként való használata meghökkentő, de nem példa nélküli a táncban: e nyomasztó és táncost próbáló viseletre találunk párhuzamot hazai előadásokból (Molnár Csaba Eclipse-ében például Cuhorka Emese egy diszkógömbből fazonírozott darabban lépett fel, de eszünkbe juthat Rózsavölgyi Zsuzsától Marie Chouinardig többek munkája is). Ilyen domináns elemként, a végletekig helyzetben tartva azonban ritkán látni ilyesmit. Az elidegenítő szkafanderben játszók egymásra utaltságát, együttlétét, közösségét ironikusan teszi idézőjelbe ez a szerelés, akárcsak a színen megrakott tábortűz ceruzaelemről működő, vibráló fénye. A bőrruha és a sisak egyszerre szimbolizálja a bizalmatlanságot, kiszolgáltatottságot, minden meghaladni vágyott, az egyén produkálta, benne emelkedő korlátot.

Hétköznapi, profán tárgyakból, gesztusokból épít meglepő világot maga köré a négyszemélyes játék: a barkácsáruház-gyanús szaunaházikó, az orkánsátrak, hálózsákok izgalmas átlényegülésen mennek keresztül a szemünk előtt. Ezt pedig komoly kihívás: annyira, mint amikor egy felnőtt próbál gyerekmódra rajzolni. Utóbbi még a leggyakorlottabb kézzel sem szokott igazán hitelesre sikerülni. A tehetséggel felvonultatott-használt szürreális tárgyi kavalkád, fantáziajáték a DEEPER nagy, szívderítő erőssége (külön kiemelendő Szabó Bálint kiváló zenéje és Dézsi Kata izgalmas fényei). Üresjáratai, a tánctalan tüsténkedés huzamos jelenetei azonban e képek erejéből gyakran visszavesznek. Az expedíciós játék előrehaladtával mind erősebb atmoszférát konstruál maga köré: markáns rejtelmessége sodra megannyi leleményével azonban gyakran tűnik ingatagnak.

Mi? Canabarro-Molnár-Vadas-Vass: DEEPER
Hol? Trafó
Kik? Koreográfia és előadók: Marcio Kerber Canabarro, Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara, Vass Imre. Zene: Szabó Bálint. Látvány és jelmez: Tóth Márton Emil, Marcio Kerber Canabarro, Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara, Vass Imre. Fény: Dézsi Kata.

Facebook Comments