Válogatott színészgárdát sikerült megnyerni az előadáshoz, a minőségen kívül értve ez alatt azt is, hogy sok helyről jött színészek találkoznak. A Rózsavölgyi előadásaira egyébként is jellemző, hogy nagy öregek és még nem ismert fiatalok játszhatnak együtt, a k2-ből vagy a KOMA-ból jött színészek például vígszínháziakkal. A Rosmersholmban nagyon fiatal szereplők nincsenek, hiszen a darab éppenséggel egy kihalóban lévő családról szól.

A Rózsavölgyi Szalon sajtóbemutatója után két, évtizedek óta a pályán lévő kritikuskollégával beszélgetve kiderült, nem én vagyok az egyedüli, aki először látta színpadon ezt az Ibsen-drámát. Budapesten nem is láthattuk, hiszen 25 éve a Radnóti Színházban játszották utoljára, Valló Péter rendezésében, Bálint András és Kováts Adél főszereplésével. Viszont láthattuk volna a határon túl vagy Miskolcon, hiszen az összesen nyolc magyar nyelvű bemutatóból három egészen friss: 2013-ban az Újvidéki Színház (r.: Anca Bradu), 2014-ben a Miskolci Nemzeti Színház (r.: Szőcs Artur), 2017-ben pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház (r.: Andriy Zholdak) állította színpadra. Úgy tűnik, ahogy a Kísérteteket, ezt az Ibsen-darabot is kezdik újra felfedezni.

Nem csoda, hiszen az 1886-ban született dráma nem egy mondatáról gondolhatnánk, hogy friss betoldás. A bemutatón a közönség ráismerő nevetéssel nyugtázta a „ma megvásároltuk a megyei újságot” közlést, holott ez pontosan így szerepel az eredetiben is. Ahogy a családokat, barátokat megosztó politikai ellentétek, a konzervatív és a szabadelvű oldal közti átjárhatatlanság, a manipulált sajtóviszonyok is ismerősek a mai nézőnek. A Rosmersholm azonban e közéleti szál mellett legalább annyira magánéleti dráma is, mégpedig az erősen pszichologizáló fajtából. Nem véletlen, hogy Freud külön elemzést szentelt a darabnak, elsősorban Rebekka West karakterének.

Rosmersholm házvezetőnője a dráma legösszetettebb alakja, homályos múlttal (a darab utal rá, hogy nevelőapja, akivel kapcsolata lehetett, valójában az édesapja volt) és a körülötte élők életét megbolygató személyiséggel. Bár hagyományos női szerepben, a kanapén üldögélve és kötögetve tűnik fel először, önálló, a háztartáson kívül a közéletről is gondolkodó nő, aki szellemi partnere is kíván lenni a társának. Határozott céllal érkezik a birtokra, ahol érzelmi manipulációja hozzájárul a ház úrnőjének öngyilkosságához, miközben a háztulajdonos Rosmerrel való kapcsolatában keveredik a szellemi-lelki társra találás a szexuális vággyal és a szerelemmel.

Fesztbaum Béla, Láng Annamária, Gyabronka József

Ibsen más drámáihoz hasonlóan a darab kezdetekor itt is megtörtént már minden, ami a tragikus végkifejlethez vezet, de a titkok még nem láttak napvilágot, Rosmer és Rebekka közös jövőjüket tervezik. Apró mozaikdarabkák bukkannak elő, amelyekből kirajzolódik Rebekka eredeti szándéka és múltja, anélkül azonban, hogy minden részlet a helyére kerülne. (Nem tudjuk meg például, hogy Krollnak, Rosmer sógorának milyen szerepe volt abban, hogy Rebekka Rosmersholmba került, és hogy Kroll és Rebekka között mi történt pontosan.)

A dráma két fő vonala két lehetséges csapdát is rejt a színpadra állítóknak. Az egyik, hogy a közéletre vonatkozó hosszas párbeszédek nem tartják fenn a néző figyelmét, a másik, hogy a magánéleti szál túlzott pszichologizálásba, a tragikus zárlat pedig melodrámába fullad.

Fesztbaum Béla tehát nem vállalkozott könnyű feladatra, amikor a Rosmersholmot választotta. A színrevitelt az is nehezítette, hogy az egyik főszerepet, Rosmert ő maga játssza. (Igaz, saját magát már több monodrámában is rendezte, ilyen például a szintén a Rózsavölgyi Szalonban látható, Molnár Ferenc publicisztikai munkáiból válogató „Szülőfalum, Pest”.) Érezhetően sokat tud a darabról, filoszi pontossággal és aprólékos gonddal építette fel az előadás világát. Végig megtartotta az elemző-realista játékmódot, és a színészi alakítások kidolgozottságára, pszichológiai hitelére helyezte a hangsúlyt.

Az alkotók Kúnos László gördülékeny, mainak hangzó fordítását használták. (A különbség akkor tűnt fel igazán, amikor az előadás után Németh László helyenként már keresettnek, darabosnak tűnő fordításában olvastam újra a darabot.) A négy felvonást két, egyenként egyórás részbe sűrítették, és bár (különösen a konzervatív/szabadelvű vitarészeknél) húzták-rövidítették a szöveget, lényegesen nem változtattak az eredeti darabon.

A Rózsavölgyi Szalon terét úgy rendezték be, hogy az asztalok között szabadon hagytak egy – a szűk térhez képest – széles sávot, amelynek két oldalán üres képkereteket lógattak le a mennyezetről. A Rosmer család arcképcsarnoka ez, a képek nélküli keretek utalnak a család kihalására. És hogy milyen volt ez a család? Olyan, amelyben a csecsemők sosem sírtak, a felnőttek pedig sosem nevettek – jellemzi őket a több generációt szolgáló Helsethné. De az üres keretek arra az értékvákuumra is utalnak, amely az utolsó Rosmer korát jellemzi. Egy olyan társadalomra, amelyben a két oldal háborújában csak az elvek által nem korlátozott pragmatisták győzhetnek. „Peter Mortensgaard képes arra, hogy ideák nélkül éljen. És ez, látod, pontosan ez a cselekvés és a győzelem titka” – mondja Rosmer egykori tanára, a már-már hajléktalanná süllyedt Brendel a laptulajdonosról.

Láng Annamária. Fotók: Éder Vera

Válogatott színészgárdát sikerült megnyerni az előadáshoz, a minőségen kívül értve ez alatt azt is, hogy sok helyről jött színészek találkoznak. A Rózsavölgyi előadásaira egyébként is jellemző, hogy nagy öregek és még nem ismert fiatalok játszhatnak együtt, a k2-ből vagy a KOMA-ból jött színészek például vígszínháziakkal. A Rosmersholmban nagyon fiatal szereplők nincsenek, hiszen a darab éppenséggel egy kihalóban lévő családról szól. (Bár Rosmer sógorának, Krollnak vannak gyerekei, akiket emlegetnek, de őket is olyan kontextusban, hogy szembefordultak apjuk politikai nézeteivel, és ez szakadást idézett elő a családban.) Fesztbaum Béla Rosmerjében nincs meg az az elemi életerő, ami esélyt adna a karakternek az érdemi változásra, ha nincs hozzá külső megerősítés. Dekadens jelenség a magabiztos, határozott Rebekka mellett. Láng Annamáriának azért nehéz a feladata, mert Rebekka a darab idején már szerelmes Rosmerbe, és ennek a szerelméért az életét is feláldozó nőnek kell elhinnünk, hogy racionális számítással férkőzött be a családba, és bírta rá Rosmer feleségét az öngyilkosságra. A színésznő tiszta, pontos játékával mindent megtesz, hogy érzékeltesse ezt a kettősséget, és ez sikerül is. Mai fülnek az a jelenet hallatszik egy kicsit már hiteltelennek, amikor arról beszél, hogyan vonzotta először a vágy Rosmerhez. Ibsen felvetése, hogy a nőknek is lehetnek vágyaik, akár szerelem nélkül, 1886-ban nyilván szinte forradalminak hatott, de ma már ez a rész érdemi átírás nélkül avíttas. A határozott, de érzelmeinek kiszolgáltatott Rebekka végső döntése, hogy követi a halálba Rosmert, újabb nehéz feladat állítja a két főszereplőt, és nem is mondanám, hogy a legvégén sikerül teljesen megúszni a melodrámát. Fesztbaum Béla ezt a jelenetet a darabbeli nappaliból a házon kívülre helyezte, úgy, hogy a házat kis, kivilágított házikóként meg is jelenítik a színpadon. Talán a polgári kényelemből, komfortzónából való kilépést szerette volna jelezni ezzel, de a mézeskalács házikó a háttérben ráerősít erre a melodramatikus benyomásra. Gyabronka József Kroll rektorja rendíthetetlen konzervatív, akit gyermekei nézetbeli pálfordulása mégis megrendít, és ez a kettősség adja játéka izgalmát. Zrinyi Gál Vince Mortensgaard szerepében meggyőzően állítja elénk azt a bizonyos, ideák nélküli, győzelemvezérelt embert, akié és a hozzá hasonlóké Brendel szerint a jövő. Ez utóbbi szerepben Lukáts Andor két rövidke jelenetében is fel tud villantani egy különleges személyiséget és egy lejtőpályára került életutat. Kútvölgyi Erzsébet Helshetnéként kívül áll a családi és politikai viharokon, józan, de együttérző megfigyelőként van jelen.

Fesztbaum Béla rendezése nem adja radikálisan új olvasatát a drámának, nem vállal nagy kockázatot, de amit vállal, azt meg is teszi: értő, figyelmes munka, amely megmutatja, hogy a Rosmersholm ma is életképes, mára ráismerős dráma. Ami a darab közéleti tónusát illeti, különösen az.

Mi? Henrik Ibsen: Rosmersholm
Hol? Rózsavölgyi Szalon
Kik? Fesztbaum Béla, Láng Annamária, Gyabronka József, Lukáts Andor, Zrinyi Gál Vince, Kútvölgyi Erzsébet / Fordító: Kúnos László / Dramaturg: Deres Péter / Játéktér, jelmez: Fesztbaum Béla / Szcenikus: Enyvvári Péter / Rendező: Fesztbaum Béla