Tag Archives

Archive of posts published in the tag: Közép-Európa Táncszínház

Maul Ágnes: Kettős látás

2 in 1 kritika: a Bozsik Yvette Társulat és a Közép-Európa Táncszínház őszi bemutatói

Ha volt valami közös a Nemzeti Táncszínház nyári szünet utáni első premierjében (Nyaralás) és a CAFe Budapest zárónapján ugyancsak itt tartott két táncbemutatóban (Ketten és Sinni), akkor az az, hogy mindkét előadás nézése közben gyakorta elgondolkodtam, hogy lehet valami ennyire ütős, ami pár perce még annyira lehangoló volt, és fordítva.

Halász Tamás: Szorzók, felezők

2 in 1 kritika: Közép-Európa Táncszínház–Anton Lachky: Special Society és Lucy Guerin: Split

A Special Society olyan, mint egy palackból hirtelen kiszabaduló dzsinn, felrázott üvegből kilövő pezsgő. (…) A Split kivételes, filozofikus mélységeket tár fel, alapkérdéseket feszeget érthetően és bölcsen, roppantul feszes hatvan percében.

Török Ákos: Határeseteink

2 in 1 kritika: Közép-Európa Táncszínház: Transz és Juhász Kata Társulat: Keresztvíz

Mindig különös és embert próbáló élmény a határainkon való átlépés. Mikó Dávid Transz és Juhász Kata Keresztvíz című koreográfiája a Bethlen Téri Színházban megmutatja, mennyire más, amikor mi magunk tesszük, mint amikor mások.

Rádai Andrea: Táncban a próza vagy prózában a tánc?

Három gyerek-táncelőadásról

Bár egyre nagyobb a választék – legalábbis a fővárosban – a nem (csak) felnőtteknek szánt táncelőadásokból, a műfaj még mindig gyerekcipőben jár, és sokszor az is vitatható, hogy egyáltalán – vagy mennyire – tánccipőben.

Török Ákos: Egy tánc és más semmi

3 in 1 kritika: Badora Társulat: Gyöngyhalász, Budapest Táncszínház: Három nővér és Közép-Európa Táncszínház (KET): Col-Lab

A most tárgyalt előadások (…) zárt művek, amelyek nem értelmezik újra és nem alakítják át, hanem adottságnak tekintik a hagyományos előadói-befogadói helyzetet: egy adott pillanatban ható, de azon jó esetben túlmutató műalkotással kínálnak meg minket.

Horeczky Krisztina: Szólóban

3 in 1 kritika: Szeri Viktor: get ahold of it (Antré 6), Mészáros Máté: InSoundOut és Molnár Csaba: LILITH (K-Arcok)

Az alábbiakban górcső alá vett három szólóprodukció esztétikai értelemben gyökeresen más, ám a szándék közös: a személyesség, sőt, a vallomásosság.

Horeczky Krisztina: Poklocskáink

2 in 1 kritika: Simkó Beatrix: Kerengő (Ifjú Koreográfusok Fóruma) és Simkó Beatrix–Grecsó Zoltán: #Orfeusz#Eurüdiké

A Kerengő a hiányról szól, másképpen: a kollektív érzelmi ürességről/kiüresedésről, a kapcsolatteremtésre való képtelenségről, úgy is mint szociálpszichológiai jelenségről. Az #Orfeusz#Eurüdiké hétköznapi párkapcsolati kudarccá redukálja a mítoszt, magányos önkielégítésekkel, mindent fölforgató szerelem helyett földhözragadt szexussal, metafizikai mögöttes, mennyország és pokol helyett egyetlen, verítékszagú ringgel.

Antal Klaudia: Hétköznapi klasszikusok

A Közép-Európa Táncszínház (KET) két bemutatója

A táncosok hétköznapi cselekvésekkel törik meg az emelkedett és szakrális tartalommal átitatott aktusokat: a halott felett gyászolók például két pofára tömik magukba a popcornt és szeméttel szórják tele a sírt.

Berecz Zsuzsa: A felszabadult néző pedagógiája

Táncszínházi nevelési és beavató előadásokról

A Káva és a KET együttműködését azért érdemes kiemelni, mert jelentős lépéseket tesz az aktív befogadó nevelése felé, aki egyben alkotó is. Hiszen előadásaikban a színház elsődlegesen az, ami a nézőkben, a nézőkkel történik.

Artner Szilvia: A monumentális művek kora

2 in 1 kritika: a Pécsi Balett Faust, az elkárhozott és a Nagyvárad Táncegyüttes – Közép-Európa Táncszínház Stabat Mater című előadásáról

Foglalkozzunk a puszta esztétikával és a politikai zsinórpadlás helyett nézzünk be a világot jelentő táncszínpadra is, hogy mi van ott. Mi lenne? Diadalmenet. De részletezem azért.