Schilling Árpád fridzsiderben. Szarka Zoltán felvétele

Ha négy-öt, de akár három éve történik, nagy esemény. Médiafigyelem, politikai kontextus kerül köré, a színházi közélet ünnepe lett volna, áttörés. A Krétakör Társulat megtalálja otthonát, épületét. Közben azonban két dolog is történt: a társulat felbomlott, talán egy fejlődési szakasz bizonyos fázisaként, levált a társulatiság köldökzsinórjáról, de még korábban megszűnt épületet és benne az ismert formát akarni (társulat, épület, állandó támogatás).
Most más van. Új forma. Neve még nincs a gyermeknek.
A 12+1 éves Krétakör (szerintem legalábbis: tizenkét év társulati formában eltöltött, egy vegetáló év) beköltözött saját helyére. Bár a bázis jelentős része még felújítás alatt, tégla, kiszakadt ajtókeret, világításnak is híja, ám a vezetői és ügyvezetői irodák, a gazdasági és kommunikációs osztály már működnek, a többi még csak keletkezőben lévő tér és gondolat. Nem kevés: hatszáz négyzetméter, egy teljes, körfolyosós második emelet a IX. kerület egyik bérházában, tíz évre kedvezményes feltételek mellett kibérelve, a kerület kulturális fejlesztésének részeként. Egykor kollégiumként működött, tanult itt Szegfű Gyula, Kodály és Balázs Béla.
Az avatás: a még kitalálás és felújítás alatt álló és végső formájukat elnyerő terek szcenírozott megmutatása. A fikció és valóság határán. Mert a bázison egyrészt alkotó munka, másrészt egy multinacionális céghez hasonló mintagazdálkodás folyik. És mindkettőbe belepillanthattunk.
Kommunaszerű hely és együttlét. 1975, Wooster Groop, a Wooster Street egyik garázsában. (Ma extradrága galériák utcája.)
Az ötfős csoportokra osztott tömeg szobákat látogat – előbb a képzelet, aztán a valóság folyosóin haladva. Nekem a születés/szülés szoba jut kezdésként, így az én személyes dramaturgiám innen, a magzati állapotból indul. A gyermek gondolata végigkíséri a stációkat: a gyerekek magzati állapottól a kiskamaszkorig vannak jelen, vesznek részt.
Egy ismerős arc: Sárosdi Lilla és kislány klónja játszóházába kukkantunk – a „kukkolás” az esténk másik fő motívuma -; Lilla babát vár és babázik. Zeneszoba, táncszoba, videószoba, énekszoba, fizikaiszínház-szoba – mindenütt eltöltünk tizenöt-húsz percet: a bázis esztétikai, összművészeti krédója ez (néhol elunom, de nem bánom). A „játszókat” nem ismerem (Lillán kívül csak Terhes Sándor és a Krétakör két vezetője köszön rám).
Hogy aztán átvezetésképp a valóságba egy kiselőadást is meghallgassunk a Krétakör történetéről, a Teatro Godot-tól a mai estéig, amikor is egy fiatalember szemiotikai-parateátrális kapcsolatokat vázol fel az eddigi előadások között, illusztrálva is mondandóját: kinyit egy régi frizsidert, amiben Schilling Árpád sms-ezik. Önreflexív, ironikus és elemző, a múlttal játékosan bánó stáció ez. A tizenkét évnyi Krétakör hűvös halomban egy asztalon, mi magunk ládákba zárt folyóiratokon ülünk. Nyilván saját soraimon is.
A valóságfolyosón a kommunikációs osztály kiválóan szcenírozta magát és új törekvéseit: szobájuk ablakán kihajolva a szomszéd ház egyik lakásából kommunikálnak velünk, azaz ordítják át az utcát és szirénákat. A stratégiai osztályon Gáspár Máté is szcenírozva és klónozva van: kiskamasz fia tart előadást a jövőről. Amiről ma este a legkevesebbet (konkrétumot) tudni meg. Annyit mégis: nem lesznek előadások, társulat, színház. Folytatódik a hamlet.ws, játsszák a Made in Chinát, szervezik a Duna-partot, keresik a kapcsolatokat, például a Káva Kulturális Műhellyel. Hogy a Krétakör ne egy nagy hal, hanem egész raj legyen. Nyitnak. Megnyitják a zárt krétakört. Egy ház ez, nyitott ház lesz, Gönczy Pál u. 2.
Mi a neve pontosan az „újnak”? Nem tudom. „Itt új formákra vannak bejelentve az igények”, mint a Sirályban, hogy a kontinuitásnál maradjunk.
Végül: a számokat lehet a legkevésbé teatralizálni, itt a rögvalósággal találkozunk. Életemben először mutatják meg egy „előadáson” a színház főkönyvét. Hároméves támogatás az OKM-től, komoly európai pénzek (norvég, litván, francia partnerekkel), projektműködés, mecenatúra, szponzoráció.
Ház (bázis) van. Születőben.