Bennük két különböző világ: az egyik az óceán túlpartjáról, a másik a szomszédból hozta el színpadra szánt mondanivalóit.

Kana­dá­ról nem sokat tudunk, színpadi műveiről még kevesebbet, „egy kezünkön megszámolhatjuk a Ma­gyar­­országon eddig színre került kanadai darabokat”, írja Upor Lász­ló szerkesztő az utószavában. Pedig ha olyanok a kanadai drámák, amilyennek a jelen kötet mutatja őket, akkor rövid időn belül változhat mostoha megítélésük. Hét különböző kulturális háttérrel rendelkező író gazdag, tartalmas, színes, fordulatokban és ötletekben bővelkedő, figyelemre méltó írásműve érkezett ebből a csaknem Európa nagyságú országból, sőt az írások sokfélesége és tartalmi je-gyeik alapján akár európai szerzőkre is gyanakodhatnánk. Másfajta világot lát és láttat az emigráns, a francia közösség tagja, az őslakosok leszármazottja vagy az angol ajkú író. S bár egy-egy darab meglepően frissen szólna magyar színpadon is, mégis érezni bennük valami sajátosan észak-amerikai zamatot. Kanadait is mondhatnék, de ez a kanadai sok rokon vonást mutat az Egyesült Államok világával, korántsem pejoratív értelemben. A hét drámából sugárzik a kiérlelt és világos látásmód, művészi szándék, a kidolgozott és izgalmas dramaturgiai megformálás. Le­fegy­ver­zően fordulatosak és figyelemfelkeltőek a történetek, a figurák bonyolultak, életszagúak, sorsok me­rülnek fel, nem hiányzik a kon­f­liktus sem.
Történet szempontjából talán a legizgalmasabb Wajdi Mouawad Futótűz című darabja. A bevándorló asszony, Nawal meghal, s végrendeletében gyermekeire azt az örökséget hagyja, hogy leljék meg apjukat és bátyjukat. A szálak visszavezetnek az évtizedekkel ezelőtti, polgárháború sújtotta Libanon­ba, s a nyomozás mellett párhuzamosan megismerkedünk Nawal fiatalkori viszontagságos életével. A remekül szerkesztett történet végül szinte ókori görög sorstragédiába torkollik: akit a testvérpár keres, a tömeggyilkos Sawda, anyjuk első gyermeke, s a kiszámíthatatlan folytán egyben szeretője is, nekik pedig egyszerre apjuk és bátyjuk. Formai érdekesség, hogy a hét szereplőre írt darabban ennél több figura tűnik fel, ám összevonásukat maga az író végezte el.
Szintén fordulatos, s az előzőhöz hasonlatosan némiképp az analitikus technikát követi Michael Hea­ley A rajzos fiú című drámája. Egy egye­temista színjátszó, Miles vidék­re megy tanulmányozni a gazdálkodók életét, hogy társaival elő-adást hozzanak létre a megfigyelt jelenetekből. Két férfi egymásra utalt életét térképezi fel, s egy véletlen folytán tudomást szerez groteszk életmódjuk második világháborús okáról, nevezetesen, hogy Angus koponyasérüléséért áttételesen Mor­gan a felelős. Mikor a félnótás Angus viszontlátja saját életét a színpadon, hirtelen fény gyúl addig szalajtós agyában. Rá­jön, hogy Morgan egy kitalált és megszépített élettörténettel traktálja, miközben valós életük sokkal tragikusabb. Ám a dolog bonyolultabb annál, mintsem a „gonosz” Mor­gan „kihasználná” Angust, hazugsága a normális élet záloga, ráadásul kel­lőképpen megbűnhődött felelőtlenségéért, saját boldogságát áldozta fel, hogy megnyomorodott barátját gondjaiba vegye. A pompásan meg­írt jelenetek olyan lepukkant környe­zetben játszódnak, Angus és Mor­gan olyan nyelven beszél, amely az egész darabot hitelessé tehetné akár az alföldi tanyavilágban is.
Hasonló fedezhető fel az indián származású Tomson Highway mű­­vében, a Rézangyalokban is, amely egy kitalált rezervátumban játszódik, de akár egy magyar város peremén vagy falusi környezetben, pontosabban bárhol elképzelhető lenne, ahonnan az ember elvágyódik nyomorú sorsából. A rezervátum lakóinak egyetlen kitörési lehetősége a világ legnagyobb bingója. Fel is kerekednek Torontóba, ám a csoda elmarad, s a hősnők kénytelenek csaknem üres kézzel visszatérni a rezervátumba, s onnan folytatni egyhangú napjaikat, ahol abbahagyták. A drámában egy kivétellel kizárólag női szerepek vannak (egyébként a kötet többi darabjában is sokkal kiegyensúlyozottabb a férfi-nő arány az általánosan megszokottnál).
Már A rajzos fiúban is központi szerepet kapott a történetmondás, az elbeszélés metaforikus motívuma, de több színmű is kidomborítja ezt az elemet, eljátszik a lehetőségekkel, vagyis bár érződik rajtuk egyfajta hollywoodi dramaturgia, de nemcsak tükrözik a valóságot, hanem a hagyományos dráma jegyeinek újragondolt variációival reflektálnak is rá: a szövegek ízig-vérig színpadi és színészi kihívásokat jelentenek. Evelyne de la Che­ne­li­ère négyszereplős, Eper januárban című etűdsora a párkap­csolatok hullámzásáról, a másik utáni vágyakozásról tudósít, valamint a történetmondás valóságformáló erejéről, ugyanis a szereplők egymásnak mesélt kitalált történetei, fantáziálásai is valóságossá elevenednek, nézőpontokat és fikciókat csúsztatnak össze, s végül ez a módszer kerekíti ironikusan hepienddé a fejleményeket.
Larry Tremblay lenyűgöző szakmai tudással megírt, A hasbeszélő című darabjában egy kislány írói munkássága elevenedik meg: az történik és úgy, amit és ahogyan megírt. Közben azonban felszínre kerülnek egy család belső viszonyai, szerepek és státusok keverednek egy kissé rémálomszerű, nyomasztó és szürreális viszonyrendszerben. John Mighton Fél élet című darabjában két idős ember története fonódna újra egymásba, és folytatódna onnan, ahol évtizedekkel ezelőtt, a világháború miatt megszakadt. (Nem is gondolnánk, hogy a világégés Kanadát is olyan mélyen érintette, mint egyik-másik darab mozzanataiból kiviláglik.) Csakhogy a leépülésnek indult öregek már nem rendelkeznek saját történetükkel, gyermekeik és egy otthon „foglyai”, nem teljesedhet ki a kapcsolatuk sem, bár megrendítő erővel próbálkoznak a maguk öreges, szelíd módján. Végül Morris Pannych Történet a hetediken, a kötet címét is adó darabjában (stílusosan) szintén az ember történetben való létezése kerül elő­térbe: a Férfi egy ház hetedik emeleti párkányán bóklászik körbe, és kerül kapcsolatba az ablakokon keresztül a lakókkal. Minden ki­szű­rő­dő életszelet, minden feltű­nő figura egy-egy történet töredéke. Megismerjük a Férfi történetét is, egy idős asszonynak meséli el, aznap valahogy kizökkent a mindennapokból, és feljött ide, hogy magába tekintsen, hányadán is áll az életével. Kettejük filozofikus párbeszéde után a Férfi elrepül – talán kilépett ebből a világból, talán le-esett, és halálra zúzta magát.

Míg a kanadai drámáknál nyomon követhető a pontos és világos szerkesztésre való törekvés, a képekben és történetekben kibontott közlendő, addig a Ëvejk unokája cí­mű kötetben szereplő kortárs cseh drámák többsége igyekszik messzebbre rugaszkodni a hagyományos drámai elemektől, sokszor érezni posztdramatikus formai törekvést, ami azonban a tartalom rovására megy. A drámai anyag súlytalanná válik, töredékes, pillanatszerű és kissé megfoghatatlan lesz. A rébuszok közt elvész a szándék és a mondanivaló, vagy csak valami ködös, de még hangulatnak is zavaros végeredményt kapunk, vagy az átlagosnál jóval több cseh kulturális referencia szükségeltetne a drámák élményszerű befogadásához. Kár, hogy ez utóbbi érdekében az életrajzokon kívül nem kapcsolódik – a kanadai kötet végén fellelhető rövid tanulmányokhoz hasonló – kapaszkodó a kortárs cseh színházról és drámáról. Mindezek ellenére bár olvasva haloványabbnak tűnnek a kanadai kínálatnál, de teljes joggal elképzelhető, hogy megfelelő színpadi kontextusba ágyazva sikeresen és bonyolult összefüggésekben tárnák fel erényeiket.
Egon Tobias Vojcev című műve „játék Csehov után szabadon”. Az orosz mester hangulatainak és motívumainak sejtelmes felhasználásával, valamiféle avantgárd szerkesztetlenség benyomását kelt­ve sorjáznak egy család életének képei. Utánérzés Iva Klestilo­vá 3nővér2002.cz című darabja is, amely a mai figurákká transzformált nővérek világát emeli át a jelenlegi Csehországba. A visszavonult kommunista apa még él, a Csebutikint pótló, Luisa nevű élettársával. Kuligin itt is tanár, de komcsi besúgó volt. Andrejből tinédzser öcs, Jakub lesz. Tuzen­bach Fiatalemberként házasodik össze Irina-Andeˇlával. És így tovább. Tűzvész nincs, a tűzoltók viszont, hangsúlyosan destruktív erőként, állandó gyakorlatozásukkal tönkreteszik a kerteket. Az egészből árad valami végletes leépülés, mintha idáig gyűrűzött volna a Három nővér világa, de a csehovi han­gulat, világérzés, a finom lelki rezdülések transzponálása, mindaz, ami legitimálná és érdekessé tenné az adaptációt, hiányzik.
Az újrahasznosítások sorába illeszkedik a kötet címadó darabja, Lubok Ba­láëtól a Ëvejk unokája is. A „derék katonától” kölcsön­zött becenév Iëtvánekre ragadt, az ő karrierjének történetét követjük végig a nálunk is ismerős, kisszerű vadkapitalista politikai csatározások közepette. Ëvejk unokája egy sze­mér­metes Baal, de még ostobácska és iszogatós nyárspolgárként is hitelesebb személyiség a politikusoknál – ezt ismerik fel egy reklámcégnél, s a kocsmából kirángatva pártvezérré teszik, meg is hódítva vele a választópolgárok többségét. Ezt azonban a vetélytársak már nem tolerálhatják, a győztest lelövi a párt előző, idős elnöke, szándéka szerint megmentve ezzel az országot az elbutulástól. A központozás nélküli, verssé tördelt dialógusok különleges lebegéssel s groteszk kontrasztot képezve mixelik össze a talmi szólamok és a nyers figurák világát.
Ugyancsak mellőzi az írásjegyeket, s szintén az emelkedett szövegmondás és a prózai környezet, lecsúszott alakok ellentétével játszik Jirˇí Pokorny´ a Papa lövi a gólokat című művében. Az alkoholista Jenda névnapjára a külvárosi kioszk környékére kelletlenül, de betoppan híres futballista fia, Mirek a csajával. Némi Üvegtigris-hangulat, vicces alkoholistákkal; leheletnyi Tarantino, civilben iszogató bérgyilkosokkal és egy fütyire vadászó kutyával. A komikus kifejlet mögött azonban didaktikus szociográfia – az apa és a fiú feszült viszonya, a külvárosi figurák sorsa stb. – rejlik, igaz, csak elnagyolva, pillanatszerűen felskiccelve. Kidolgozat­la­nul árválkodik Ladislav Smoñek Egyszer reggel felé című darabja is, amelyben egy erdő közepén álló vidéki házban próbál a középkorú fotós, Zikmund új életet kezdeni Martinával, sikertelenül. Valaki mindig beleavatkozik a pár életébe: körülöttük sertepertél a nyugdíjas gondnok, Ëlajs, majd befut Hugo is Emillel, hogy megbeszélje Zik­mund előző feleségétől való válásának körülményeit, ugyanis már ő él az asszonnyal. Az erdő békéje felborul, az idillt felforgatják a kívülállók, Zikmund és Martina kénytelen elhagyjni a házat és továbbmenekülni. De kevés a konkrétum, minden csak abszurd sejtetés, ingatag párbeszéd, hangulatoskodás. Ugyancsak tétova benyo­- mást kelt Lenka Lagronová, maga is apácának állt írónő zömmel női szerepeket kínáló, Terézke című darabja, amely egy kolostorban játszódik. A karmelita rend egyik ki-emelkedő személyiségének, Szent Teréz nővér életének motívumaiból szőtt stációk során a hősnő állhatatos és mindenkire egyformán sugárzó áldozatkész szeretetével kivívja apácatársainak testvéri érzelmeit. Bár a darabban akadnak gyönyörű pillanatok, összességében nem lép túl a kegyes élet illusztrálásán, s hiányzik belőle a mögöttes tartalom mélysége.
A végére maradt Ladislav Smol­jak Kis Október című, szinte stoppardi szellemességgel megírt komédiája amely – egyetlenként a kötetben – ragaszkodik a ha­gyo­mányos drámaírás jegyeihez. Sűrített és tartalmas képekben fogalmaz, drámai ívet jár be a történettel, és kidolgozott jellemeket mozgat Kelet-Közép-Európa historikus, de elrajzolt díszletében. Egy börtön cellájában kitalált és valós történelmi személyek kerülnek össze a cseh nemzeti függetlenség előestéjén, 1916-ban, illetve tíz évvel később, a megvalósult és módosult politikai és magánéleti körülmények közt. Érdekes látni, hogy az a korszak, amely nekünk a bukást, Trianont jelképezi, cseh nézőpontból a felemelkedés, a független államiság kezdetének időszaka. De – tárja fel Smoljak – vajon csakugyan pozitív a változás? Hiszen a politikai győzelem mindenképpen torzsalkodással, belső (cseh) konfliktusokkal és (szlovák) kakaskodással terhelődik, s a nagypolitikai játszmák alig vannak hatással a kisember (a darab esetében egy szeretetre méltó gyilkos) életére. Történelmi drámába illő felvetés, ám a darab a vilá-gért sem akarja magát halálosan komolyan venni, inkább eljátszik a lehetőségekkel. Csehszlovákia első leendő miniszterelnöke és pénzügyminisztere mellett feltűnik Mata Hari és Lenin is, a valós helyzetek minduntalan rejtői fordulatokat vesznek: a drámai világ jócskán megmerítkezik az abszurdba ágyazott cseh humorban.

Történet a hetediken

Svejk unokája

Kortárs cseh drámák. Tandem Grafi­kai Stúdió, 2007. Szer­kesztő dramaturg: Thuróczy Katalin. Fordította: Mol­nár Éva. Életrajzok: G. Kovács László.