Mészáros Béla már jó ideje dekázgatott a zsámbéki rakétabázis színpadnak mondott részén, amikor a közönség lecsende­s­e­dett, hogy elkezdődjön Máté Gábor első színészosztályának második nyilvános osztálytalálkozója. A címszereplő, Szan(d)tner Anna egy rikító Cadillac Cabrión gördül be, vérpezsdítő latin zene szól. Úgy jön, mint az az osztálytárs, aki nagyon sokra vitte, és erre meglehetősen büszke is. Ötven év telt a diplomaosztó óta. Főhősünk már nagysza­bású latin életet él. Pálmafás tengerparton van nagy lakása, Bigas Luna szeretője volt, gyakran feltűnik a rendező filmjeiben, a spanyol ajkúak egyik sztárja. Felfoghatjuk úgy is: ez lenne hát egy magyar színésznő vágyainak netovábbja, ezek a legmerészebb álmai.

Szandtner Anna – Koncz Zsuzsa felvétele

Vagyis ez az osztálytalálkozó, rendhagyó módon, nem a számadással, nem azzal kezdődött, hogy egy, a régi helyére visszaülő nebuló, akire az osztálytársak figyelme most éppen irányul, elmondja, mi is történt vele az eltelt években, hanem az álmok felvázolásával, azzal, hogy hová is szeretné a főhős az életét kifuttatni, mire szeretne jutni. Az önreflexiónak és az öngúnynak ez a sajátos megnyilvánulása – bár a szabálytalan osztálytalálkozó nézői ezt is gondolhatták volna – nem paródia volt, sokkal inkább keserű kitárulkozás. Mert nem nehéz belátni: hiába beszél kiválóan spanyolul egy magyar színésznő, kevesebb esélye van arra, hogy Spanyol­ország­ban sztár legyen, mint egy spanyol színésznőnek arra, hogy Hollywood ünnepeltje. A Szan(d)tner Anna címre keresztelt rendhagyó osztálytalálkozó megtekintése után nehéz eldönteni, hogy a főhős – aki egyébként az estén nemegyszer mellékszerepre kényszerült – jól érzi-e magát a bőrében, bár általában egyetlen osztálytalálkozó alapján sem egyértelmű, hogy akikkel együtt koptattuk az iskola padjait, elégedettek-e a sorsukkal. Leg­feljebb csak az derül ki, ki a nagyszájú, a vagány, a csalásra vagy az önbe­csapásra hajlamos. De erről már a tanulóévek alatt lehull a lepel. Egy osz­tálytalálkozó akkor lesz maradandó élmény, ha a volt osztálytársak vállalják az őszinteséget, és nem térnek ki a szembesítések elől. Az, hogy Szan(d)tner Anna ügyében nem tudunk egyértelmű ítéletet hozni, nem az ő hibája, nem is a többnyire vicces szövegekből, kabarészámokból, diákigazgató-választásokon is kicsit kellemetlen jelenetekből összetákolt színműszerűségé (bár süt róla, hogy nem hivatásos író írta). Nem hibáztathatjuk a Szan(d)tner Anna fabrikálóit, kiötlőit azért, hogy a Máté-osztály nyilvános találkozójának ebben az évben nem volt súlya. Elmaradt a szembesülés. Vagyis a régi konfliktusokat most sem oldották meg, nem olvasták egyetlen volt osztálytárs fejére sem a „bűneit”. Éppen a paródiának szánt nyitó jelenet keltette különös feszültséget nem oldották fel, nem válaszolták meg a kérdést: miért nem valósultak, miért nem valósulhatnak meg Szan(d)tner Anna álmai. Mennyiben tipikus magyar színészsors az övé: hogy – számos elismerés után – otthagyta a színi pályát. A társulat a magyar színjátszás általános problémáival nem nézett szembe. Lehet, nem is mert. Sajnálhatjuk. Nyilvánvalóan egész más fajsúlyú darab született volna, ha következetesen arra kérdeznek rá az alkotók, miért hagyta el az ország legjobb színházának társulatát egy tehetséges, filmszerepeket is játszó lány, akit elsőre felvettek a színművészetire.

Mi maradt a szembesítés, a szembesülés helyett? Mint minden hasonló esetben: élcelődés, paródiák. Közös dalra fakadás. (A dalbetétek az álmokat festették, elhangzott – többek közt – a másik nagy spanyol, Pedro Almo­dó­var filmjéből Caetano Ve­lo­so Ga­lamb című dala.) Az előadás néhány epizódja nem volt több egyszerű viccnél. Az ős­erdei lány jelenete (címszereplőnktől leste el a táncát, aminek alapja a lábszáron nyüzsgő szúnyogok levadászása) kevéssé való szín­házi produkcióba. Ugyan­­akkor Jordán Adél briliáns legyező-interjúja – az éppen flamencotáncosként világsikerre törő Szan(d)tner Annát alakító színésznő legyezőjének mozgatásával ad válaszokat a balga firkászok bulvárízű kérdéseire – beleillett volna egy nívósabb darabba is. Ha ilyen lenne ma a kabaré, mint ez a jelenet, vagy a Máté Gábort ittasan, lakása ablaka alatt szidalmazó Dömötör András és Fenyő Iván kettőse, akkor elmondhatnánk: Nagy Endre intézményeinek van méltó örököse. A két bonviván alkatú hős nagyszerű komikusnak bizonyult. Fenyő Iván az Ivanov próbáját imitáló epizódban Nagy Ervint alakította, elképesztő elánnal, vérbő humorral, a sértés határáig merészkedve. Ez a pillanat esélyt kínált arra, hogy szembesítse is a jelenlevőket nemcsak a mai magyar színház, hanem egyáltalán a ma Ma-gyarországának problémáival, azzal, hogy milyenek vagyunk, és miért vagyunk ilyenek. Igaz, ahhoz, hogy ezt kellőképpen megéljük, elengedhetetlen Ascher Tamás rendezésének ismerete is. Ám a közönség jelentős részben bennfentes szakmabeliekből állt, akik pontosan tudták, hogy ki kicsoda, kit alakít, miért kiabál olyan vehemensen Jordán Adél, kit Dömötör András. A legjobb, ebben a – tagadhatatlanul – frenetikus paródiában (is) Fenyő Iván volt. Ha valaki, akkor ő áll a legközelebb a merész álmok megvalósításához. A legismertebb arc, aki játszott Sam Mendes Bőr­nyakúak című filmjében is.

A színművészeti felvételi újraélése nem volt olyan életteli és olyan felismerhető, olyan zavarba ejtően igaznak tűnő, mint az Ivanov-próba paródiája. Ahogy a főiskolai beszédtechnika- és egyéb órák visszaidézése sem (ennél még Koltai Ró­bert Szambájának hasonló jelenete is jobb volt).

Járó Zsuzsa, Czukor Balázs, Mészáros Máté, Fenyő Iván és Gál Kristóf – Koncz Zsuzsa felvétele

A Szan(d)tner Anna végén, az utolsó jelenetben mindenki – minden ismert és kevésbé ismert osztálytárs – odaáll a főhősnő elé, és meggyónja, hol hibázott, mit csinált rosszul. Többnyire csak kósza alkoholizálásokat, késéseket illik bevallani, kevesen merik kimondani: lusta vagyok erre a pályára, nem érdekel már annyira, mint amennyire kellene ahhoz, hogy jó színész legyek. Egy utolsó esély az őszinteségre. Kevesen élnek vele.

A jövő év egy szintén ismert osztálytársé lesz, Kovács Patríciáé. Róla szólnak majd a jelenetek. Ő lesz az, aki esélyt ad a többieknek arra, hogy szembesítsék őt és önmagukat a be nem teljesedett álmokkal. Ko­vács Patrícia most, a „gyónáskor” azt motyogja: nem kellene reklámokban szerepelnem. Remélem, jövőre kiderül, hogy ez valódi bűnbánat-e, netán az elvárásoknak próbál megfelelni, mert úgy érzi, a reklámokban szereplő színészt nem veszik komolyan, vagy megalázónak tartja, hogy így tesz szert némi mellékesre. Szan(d)tner Annáról ilyen fontos dolgok most nem derültek ki. Jól szórakoztunk. De nem ismertük meg jobban sem őt, sem magunkat.

Szan(d)tner Anna
(Máté Gábor színész­osztályának előadása – Zsámbéki Rakétabázis)

Díszlet-jelmez: Izsák Lili. Rendezőasszisztens: Holdampf Linda. Rendező: Máté Gábor.

Szereplők: Czukor Balázs, Száraz Dénes, Fenyő Iván, Mészáros Béla, Kovács Patrícia, Mészáros Máté, Máthé Zsolt, Járó Zsuzsa, Vajda Milán, Jordán Adél, Péter Kata, Dömötör András, Gál Kristóf, Szandtner Anna.