Mozart Figarójában az a leggyilkosabb, ami a legártatlanabbnak tűnik.

Marokra fogja Susanna a pennát a nevezetes Levélkettősben, hát nincs miért meglepődni azon, hogy a műsorfüzetben közölt üzenet szövege tele van helyesírási hibával. „A fenyves méjjén” – írja a grófné férjét csalogató üzenetét. Az asszony szomorúan hozzáteszi: „Ezt ő jól megérti majd!”
Két apró, árulkodó mozzanat egy poétikus duettből: a kis szobalány funkcionális analfabéta, Rosina grófné viszont egykor boldog perceket tölthetett férjével a szóban forgó ligetben.

Efféle finomságoktól hemzseg a Szegedi Nemzeti Színház Figaro házassága-előadása. Mozart és da Ponte urak – Beaumarchais nyomán – követték az arisztotelészi hármas egység eszményét: egy nap alatt (reggeltől éjszakáig), egyetlen helyszínen (Almaviva gróf kastélyában) játszódik a darab, és a cselekmény is nagyjából ugyanazon a vágányon fut. Anger Ferenc rendező kiigazítja a klasszikus elvet: a játékidő egy év. Tavasztól tavaszig. Minden nap ilyen az évben, sugallja; ami egy napon megesik, az éppúgy előfordulhat a többi háromszázhatvannégyen is.
Tavasszal kezdődik a darab, Figaróék leendő szobájában gyülekeznek a szereplők, s mindenki hoz valamilyen virágot. A gróf például vörös rózsát Susan­nának, Basilio pedig cserepes virágokat. Kis kapájával meg is próbálja elültetni őket a vetett ágy(ás?)ban, ahol előbb-utóbb Susanna és Figaro szerelmének kell majd megerednie. A harmadik cserépnek a takaró alatt lapuló Cherubino két combja közt kapar kis gödröt. A zenemester erősen feminin vonásokat mutat. De hát miért is ne lehetne homoszexuális? Hisz ebben az őrült darabban – az öreg kertészt leszámítva – mindenkinek jut pár, sokaknak kettő is, neki már nem marad nő.

Vajda Júlia (Grófné), Érsek Dóra (Cherubino) és Kónya Krisztina (Susanna) – Veréb Simon felvétele

A második felvonás rekkenő nyárban játszódik. És valóban: itt adódik a legtöbb forró helyzet. A grófné szobájának közepén asztal, rajta tál, melyet Figaro tölt föl jéggel. Az előadás egyik legérdekesebb megoldása Cherubino nevezetes áriája: „Asszonyok, lányok, halljátok hát: Ámor, az álnok, szíven talált.” A grófné és Susanna érdeklődő mosollyal várják a kis kamaramuzsikálást. Ám néhány frázis után elkomolyodnak: ez nem egy ártatlan gyermek, hanem egy vággyal teli kamasz éneke, akinek a varázsa rögvest megperzseli őket. Az apród nyomban megszimatolja a bennük ébredő vágyat, s egy jégkockával simogatja végig a grófné kezét, arcát, mellét. Farkasréti Mária arcán egy asszony fájdalmas emlékezése cikázik át: vajon milyen régen cirógatta meg őt a férje? Kónya Krisztina és Rácz Rita (Susanna) finom különbségtevéssel produkálják a közelgő testi szerelemre már annyira áhítozó menyasszony gesztusait. Mozart Figarójában az a leggyilkosabb, ami a legártatlanabbnak tűnik.

A harmadik felvonás természetesen az ősz. „Gyorsan elszáll a nász virága” – énekli áriájában a grófné, s hullanak a levelek. Farkasréti Mária sötét, hatalmas drámai szopránja itt zeng a legelragadóbban, itt árad belőle legerősebben a figurát körüllengő melankólia. Az első szereposztás kvartettje hang-nagybirtokosokból áll. Nekem semmi kifogásom, ha egy Turandot, egy Adriana Lecouvreur, egy Luna gróf és egy Ferran­do zeng Mozart színpadán, ha egyébként megadják szólamuk karakterét. Kelemen Zoltán Almavivája percenként ébred öntudatra, és veszti el a fonalat a cselszövények között, egyik pillanatban gőgös úr, a következőben szánni való szoknyapecér, majd érzékeinek kiszolgáltatott férfi. Ám a hősi bariton, amely megszólal, mindvégig formátumot ad a grófnak. Nagy bosszúáriája a zene­drámai formálás csúcsa az előadásban. Mellette Cseh Antal Figaróként nyersebbnek, plebeju­sabb­nak tűnik. Ez a Figaro korántsem annyira hatékony, mint volt A sevillai borbélyban. Ám áriáit Cseh olyan elszánással és akkora hanggal formálja meg, hogy nincs kétségünk: veszélyes fickó! Farkasréti méltóságos asszony mindig tele van aggodalommal, de a legvakmerőbb tetthez is összeszedi bátorságát, ha a boldogságáról van szó. Amikor Susan­nának öltözik, váratlanul elvékonyított, komikus hangon szólal meg. Az ember csak addig nem hisz a fülének, amíg meg nem jelenik Rácz Rita, aki úrnője kosztümjében kolléganője sötét tónusát mímeli. Nemcsak ruhát és szerepet, de hangot is cseréltek. A két egyenrangú Susanna közül Kónya Krisztinában erősebben ragyog az ifjú lány boldogságvárása, Rácz Rita aktívabb, szubrettesebb, szexibb. Kónyával inkább megtörténnek a flörtök, Rácz a lényével provokálja ki őket.
A negyedik felvonás árnyas fenyőerdejét elszáradt karácsonyfák „alkotják”. A produkció időpontja január-február, az ünnep utáni kiábrándulás időszaka, és az előadás nem táplál illúziókat a boldog befejezést illetően. Figaro sapkában érkezik, majd kesztyűt, munkavédelmi szemüveget húz, s áriájában nekiáll fát aprítani. Amint a nőket szidja, fejszéjével a tuskón a kis lucfenyőt csépeli. A fináléban mindenki előkap egy csokor hóvirágot, mondván, közeleg a tavasz. De addigra már elszállt minden illúziónk, amelyet hűségről, örök szerelemről, boldog jövőről valaha tápláltunk.

Nánási Helga (Cherubino), Rezsnyák Róbert (Almaviva) és Rácz Rita Franciska (Susanna) – Veréb Simon felvételei

A Figaro a maga tizenegy szólószerepével Mozart leg­szövevényesebb operája. Az összegubancolódó csel­szövéseket nehéz követni. Ám – ahogy a karmester, Pál Tamás egy másik zseniális zűrzavar, A végzet hatalma kapcsán mondta – nem arról van szó, hogy zagyva lenne a librettó, hanem arról, hogy maga az élet ilyen bonyolult és sokértelmű. A szegedi produkció nagy erénye, hogy a cselekményt teljes világossággal bontja ki – anélkül, hogy a darab, a jellemek, a szituációk veszítenének többértelműségükből, komplexitásukból. Ugyanakkor meghagyja a művet csalhatatlan vígoperának. A közönség jót derül azon, hogy amikor az erőteljes alkatú grófné a ruhacserét javasolja a filigrán Susannának, kétkedő fejcsóválással hozzáteszi: „A sötétség tán segít…”, s a publikum örökre szívébe zárja őt. Cherubino a harctérre indulva egy komplett csatát játszik el. A bariton dolgozik, s a mezzo ellopja a show-t.

A friss diplomás Nánási Helga lírai szopránja egyelőre erőtlennek tűnik Cherubino mezzo szólamára, Érsek Dóra hangja pedig élesebb a kívánatosnál. Ám mindketten olyan hévvel és hittel téblábolják végig a kotnyeles kamasz szerepét, hogy a hallgató hajlamos megfeledkezni énekprodukciójukról, mert sokkal fontosabbat kap cserébe: egy plasztikus figurát.
A Figaro házassága úgy kezdődik, mintha csak folytatódna. Nincs igaz antréja a nyitánynak. Az embernek az az érzése, csak belekapcsolódik valamibe, ami már régóta tart. A háromszáz fős teremben Pál Tamás pálca nélkül dirigálja az együttest. A gesztus is jelzi, hogy ezúttal nem zenei főnöknek tartja magát, hanem hasznos közreműködőnek, aki csak segít, koordinálja az – amúgy teljesen maguktól zajló – folyamatokat. Nem mintha kétségeink lennének afelől, hogy az áttetsző zenekari hangzás, a szabadon vágtató együttesek alapos próbák eredményei. Ám a végeredményben sokkal inkább Mozart zabolátlan száguldását érezzük, semmint a szigorúan szervezett rendet.
Wolfgang Amadeus Mozart:
Figaro házassága
(Szegedi Nemzeti Színház, Kisszínház)

Fordította: Vidor Dezső. Dramaturg: Kenesey Judit. Díszlet-jelmez: Molnár Zsuzsa. Karigazgató: Kovács Kornélia. Vezényel: Pál Tamás, Kardos Gábor, Koczka Ferenc. Rendező: Anger Ferenc.
Szereplők: Kelemen Zoltán/Rezsnyák Róbert, Vaj­da Júlia/Farkasréti Mária, Kónya Krisztina/Rácz Rita Franciska, Cseh Antal/Fülep Máté, Érsek Dóra/ Ná­ná­si Helga, Szonda Éva/Tóth Judit, Kóbor Tamás/ Hajdu András, Altorjay Tamás/Gábor Géza, Koczor Kristóf/Mátis Kelemen, Merényi Nicolette/ Huszár Barbara, Piskolti László/Börcsök Bálint, Suvada Aranka, Szabó Adrien. Közreműködik: a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház Énekkara.