A színészek élvezetesen karikíroznak, az abszurdig elrajzolják a figurákban rejtőző balkánt.

Bernard Shaw vígjátéka, A hős és a csokoládékatona egy XIX. századi bolgár-szerb villongás ürügyén kutatja a tohonyaságba ragadt jellemet, akár egy komikus Ibsen. A szlivnicai ütközetben a bolgárok kerekednek felül, s a kisszerű menekülőt, egy svájci szerb zsoldost a hősökért rajongó Raina menti meg a haláltól. Bluntschli kapitány hálája jeléül később újra felkeresi Petkovékat, s a praktikum embere a zajos bolgárkodásokon, a cselekményt mozgató félreértés-sorozaton sikeresen átevickélve, elhódítja Rainát eredeti jegyesétől, a robbanékony, de mafla huszár Szergejtől, aki azonban nem marad jövendőbeli nélkül: rangján alul házasodik Lukával, a nagyravágyó szolgálóval. Így viszont Nikola, Luka szolgalelkű férjjelöltje marad hoppon, ám őt úgyis inkább a pénz izgatja, mint a szerelmi érzések. Minderről csak a végén értesül a Petkov ház feje, Pavel őrnagy, aki módfelett büszke a könyvtárára, valamint kedves felesége, Ekaterina, aki pedig Szergejre tekint félistenként. A józanság, melyet a nyugati képvisel, minduntalan szembe találja magát a nagyszerű, de voltaképp haszontalan bolgár kitörésekkel, melyek csak a henye barbarizmust, és a hozzá nem értést palástolják. Shaw látleletét a keleti részek szemellenzős boldogságáról, hogy ők már európai színvonalon élnek, villanycsengősen, modern háborúsdiban, miközben mindenben import tanácsra szorulnak, Máté Gábor rendezése nem aktualizálja, hanem brechti távolságtartással bontja ki.

Meghatározó zenei közjátékok dobnak az előadás tempóján és hangulatán egyet-egyet, valamint ironizálják Shaw szövegének mára meglehetősen avíttas melodrámai részeit. Ezeket Várady Szabolcs turbósította songokká, s Monori András délszláv futamaival robban hozzájuk egy élénk zenekar a színpad oldalából, mikor Dankó István valamiféle hányaveti vőfélyként, játékmesterként elhúzza a függönyüket, majd mikrofonokat helyez a színészek keze ügyébe (s ha elkapja a hév, maga is cserdít egy-két táncfigurát). A szereplők pedig kilépnek a prózából, és remek énekes-táncos részeket produkálnak. Az egyik legemlékezetesebb, mikor Szergej belépőjénél Rainának háromszor-négyszer kell a kerti lépcsőn levonulnia, míg csatlakozhat a duettbe. Pompás, amikor a csoportos daloknál a bolgár virtus Zsuráfszky Zoltán hagyományőrző koreográfiájában túlzón tombol, és közben a svájci csak szelíden áll, énekelget a mikrofonba, mint misszionárius a vadak között.

Jordán Adél és Nagy Ervin / Koncz Zsuzsa felvétele

Cziegler Balázs szellős díszletének meghatározó eleme a keleti hangulatba köszönő nyugatos tárgyak. Mintha valami gazdag jurta berendezését látnánk, szőnyegek és pamlagok, a szoba fala sajátos arabeszkkel van kilyuggatva, de a cserépkályha azúrra festve hivalkodik, s a kávésfindzsa egyszerű kerti asztalon áll a nyugágyak mellett. Fölöttük villanyoszlop hozza az áramot a csengősdinek. Füzér Anni jelmezeiben is a keleti pompa dominál, de a katonai egyenruhák és Raina túlhabzó estélyijének feltűnése a szőrös, vagy népi mintás pásztoröltözékek között ehhez sajátos eklektikát ad.

A színészek élvezetesen karikíroznak, az abszurdig elrajzolják a figurákban rejtőző balkánt. Nagy Ervin Szergejként szilaj és sértődékeny, a hősi pózok huszárőrnagya. Haumann Péter Petkov őrnagya pedig egy nyárspolgár és egy félbolond törzsfő keveréke, ahogy boldog öntudatlanságban ül a vízipipája fölött. Bodnár Erika Ekaterinaként vidéki úrinőt játszik, van sütnivalója a kellemkedő házisárkánynak, de érdeklődése nem terjed túl a falusi életen. Bán János rabszolgalelket alakít: ványadt Nikolája bocskorban szerencsétlenkedik, az örökös önfeladásban már ráfagyott arcára az élelmes mosoly. Pálmai Anna tűzrőlpattant Lukája legszívesebben mezítláb heverészik valahol, és jobban érdekli a hallgatózás, mint a szolgálat. Jordán Adél Raina kisasszonyként bájosan úrilánykodik, de pásztorősei átütnek irodalmi pózain: nem zavarja a hálóingjén átlátszó bugyi, csak akkor takarja magára a függönyt, mikor a svájci kezet csókolt neki. Kocsis Gergő Bluntshli kapitánya koraérett gyerekként, kissé rezignáltan működik a bolgár szertelenkedések között. Mintha marslakóként keveredett volna ide, s hogy tisztán értse a környezetet lassabb tempóval dolgozik, megfontoltabban és kimértebben válaszolgat, csodás poénokat eresztve el fahangon, szája sarkában állandó gunyorral. Ő a sallangtalan, nyugati polgár, aki valahogy mindenben ügyesebb, ízlésesebb, mellette zsíros fajankónak érzi magát az ember. Legnagyszerűbb felmutatása ennek a hangulatnak a darabbeli harmadik felvonás eleje, a könyvtárszobában. Az éneklés közben mutatott viselkedéssel ellentétben most a bolgárok statikusak, s a halvérű svájci dolgozik. Petkov boldogra szívta magát, azt se tudja, mi zajlik az asztalnál, pedig az ő munkáját csinálják. Ekaterina a fotelben gubbaszt, Raina ábrándosan kémleli a hegyet, mint valami japán vízfestményen. Szergej pedig nem tud magával mit kezdeni, bántja, hogy a kapitány jobban ért az ő feladatához, így dühös irigységgel tekintget rá, majd jobb híján trombitálni kezd. Teljes állapotrajz, lehet egy tippünk, földrajzilag merre esik.

Bernard Shaw: A hős és a csokoládékatona
Fordította: Réz Ádám. Díszlet: Cziegler Balázs m.v. Jelmez: Füzér Anni m.v. Dalszövegek: Várady Szabolcs m.v. Zene: Monori András m.v. Tánc: Zsuráfszky Zoltán m.v. Dramaturg: Várady Zsuzsa. Rendező munkatársa: Tiwald György. Rendező: Máté Gábor.
Színészek: Bodnár Erika, Jordán Adél, Haumann Péter, Nagy Ervin, Kocsis Gergely, Pálmai Anna, Bán János, Dankó István. Zenészek: Kerek István, Knipf Tamás, Pusztai Gábor, Rózsa István, Szalkai Dávid.

Katona József Színház, Budapest, 2009. április 24.