A sötétből rögtön egy másik lelki állapotba ugrom, minden átmenet, előzetes rákészülés vagy történés nélkül.

– Hogyan talált meg a Dogville főszerepe?
– Mikor véglegessé vált, hogy Anger Zsolt megrendezi a Bárkán a Dogville-t, Zoli (Seress Zoltán igazgató, Szorcsik Kriszta férje – SZDL) kérése az volt, elsősorban a társulaton belül osszon szerepet. Azt hiszem, közösen gondolkodtak bennem, megbeszélték. Mikor először szóba került, már várandós voltam, de nagy bátran rávágtam, hogy persze, vállalom. Bele se gondoltam, hogy a gyakorlatban ez mit fog jelenteni. A próbák kezdete előtt teljesen elbizonytalanodtam, mert azt éreztem, ekkora munkát képtelenség megcsinálni egy kilenc-tíz hónapos kisbaba mellett. Tudtam, hogy nem húzhatom sokáig az időt, döntenem kell, ezért elmondtam Zsoltnak a kétségeimet. Ő pedig megnyugtatott, ne izguljak, úgy fogja kitalálni a próbákat, hogy maximálisan figyelembe veszi az anya és a gyermek érdekeit.
– Az előadás több ponton szakít a filmmel. Mi a helyzet az alakításoddal? Befolyásolt a filmbeli Grace?
– Még nem tudom objektíven megítélni magam, vagy összehasonlítani a filmbeli karakterrel. De azt hiszem nem is kell. Mindkettőnek, a filmbeli Grace-nek és az előadás Angelikájának lényegi része a belső szelídség vagy nyugalom, valamiféle rácsodálkozás.
– A szelídségen kívül mi az, ami érdekes még számodra az alakban?
– Az egész. Nem tudom szétbontani a személyiségét. Ez egy jelenség.
– Rövid, pergő jelenetek követik egymást, snittszerűek a váltások. Ez másfajta színészetet követel?
– Az előadás felvállaltan filmszerű. De a filmnél annyiszor lehet ismételni a felvételt, amíg jó nem lesz. Itt viszont minden élesben megy. A sötétből rögtön egy másik lelki állapotba ugrom, minden átmenet, előzetes rákészülés vagy történés nélkül. Ez nagyobb fegyelmet és koncentrációt igényel.

Koncz Zsuzsa felvétele

– A próbafolyamat is más volt?

– Nem csak színészi, hanem írói aggyal is gondolkodtunk. Németországban a filmből már csináltak előadást, aminek a szövegét mi is megkaptuk, de csak elenyésző részét használtuk fel. A dialógusokat főként mi alakítottuk ki a próbák során.
– Improvizáltatok?
– A szövegkönyv folyamatosan kéznél volt, megtartottuk a dramaturgiáját, de el is mozdultunk tőle, mert Anger Zsoltnak a húszas-harmincas évek Amerikájában játszódó történet avítt volt ahhoz, amit ő akart. Az „itt és most”-ról akart beszélni; nem feltétlenül az itt és most Magyarországáról, hanem egy univerzális problémáról.
– A történet közelsége a mi magyar valóságunkhoz közelebb hozta hozzád Angelika figuráját?
– A szövegeket jobb ebben a nyelvi közegben mondani. De a színészi megközelítésben nem befolyásolt, hiszen Angelika figyelme és kíváncsisága a lényeges, nem az, hogy valóságosan ráismerjünk. Én csak bemutatom, de nem értelmezem.
– Van kedvenc epizódod?
– Szeretem a csészetörős jelenetet, mikor a nők megjelennek Angelikánál, mert a Feleség megtudta, vagyis úgy tudja, hogy Angelika elcsábította a férjét. Nagyon jól van felépítve, és nagyon jól játszanak a társaim. Kivégzés előtti időhúzásnak érzem, amelyben Angelika azt figyeli, hogyan fognak lecsapni rá. Olyan, mintha valamilyen kísérletnek lenne az alanya. Egy lakmuszpapír, amit belemártanak mindenféle emberi viszonylatba, és láthatóvá válnak rajta az értékek.
– Érted Angelika szelíd szemlélődését, és egyetértesz a bosszújával?
– Emberileg nem nagyon. Már a filmet nézve felmerült bennem, miért engedi, hogy mindez megtörténjen? Most a nézői reakciókra vagyok kíváncsi, vajon hol van az a pont, ahol elkezdenek dühösek lenni Angelikára. Miért enged, és miért nem húzza meg a határt? Nem agresszíven, de mondjon nemet! Közben pedig érzem, hogy végig kell járnia a stációkat, a maga kálváriáját ahhoz, hogy rájöjjön: Dogville az a hely, amely nélkül jobb lenne a világ.
– Éreztél az életben már hasonlót?
– Előfordult, hogy egy közösségben nagyon rosszul éreztem magam, és sokszor gondolkoztam rajta, vajon ennek ellenére miért is maradok még mindig benne? Az esetek többségében a félelmem tartott vissza. Nem mertem kilépni, mert akkor a bizonytalanba lépnék. Nem lenne helyette jobb. Talán valahol igaz ez Angelikára is, de ő azért ennél bonyolultabb karakter.
– Elégedett vagy az alakításoddal?
– Annyira friss, hogy korai lenne értékelni. Örülök, hogy megcsinálhattam ezt a szerepet, és annak is örülök, ahogy Anger Zsolt elvezetett idáig. Azt hiszem, jó úton vagyok. Most alszik egy ideig az előadás, és októberben felújítjuk, akkor lesz ugyanis a hivatalos bemutató.
– Mivel a mostani csak előbemutató volt, logikus a kérdés: fog még fejlődni Angelika? Látod magad előtt, hogy milyen irányba lehet tovább vinni?
– Ez egy maratoni futás volt, és az, aki befutott, még nehezen fogalmazza meg, mit gondol. Ott fekszik a célban, örül, hogy lefutotta, és hogy voltak, akik bíztatták, segítették. Nem volt egyszerű ez a repülés.

A beszélgetés időpontja: 2009. május 16.