Ha valaki kiment a Globe-ban sörért, nem veszítette el a fonalat.

Liliomfi a vándorszínészi nyomorúságot választotta a biztos polgári egzisztencia helyett. Don Quijote alakjában elmosódik a határ szerep és élet között. A beregszásziak két közelmúltbeli produkciója színházi életformájukról és világlátásukról (is) mesél. Az Ahogy tetszik erdeje pedig maga Beregszász, a társulat, a közösség metaforája. Mivel július 2-án este a gyulai Várszínházban tartott premier utolsó perceit elmosta a vihar, a darab végével kezdtük a beszélgetést.

– Shakespeare-nél az elűzött Herceg visszatérhet a száműzetéséből. Vidnyánszky Attila Ahogy tetszikje mivel ér véget?
– A szerelmesek egymásra találnak, a gonosz testvérek megjavulnak. A férfiak indulni készülnek, vissza a megszokott életbe, a hatalomba, a helyre állt rend világába. De a nők visszarántják őket, és a színpadot ölelő fehér tüll mögött tűnik el az egész, immár hófehérbe öltözött társaság.
– A Herceg a darab szerint, ha jól emlékszem, csak egyszer mondja száműzetése színhelyére, az ardennes-i erdőre: „Nekem tetszik itt.” Az ön rendezésében viszont sokszor megismétli ezt a mondatot.
– Hát igen, nem nagyon akarjuk elhagyni az erdőt! A világ tele van ellentmondással, görccsel. Az erdő, persze, illúzió. De mégsem az. Minden normális ember el akar jutni a maga ardennes-i erdejébe. Aki belegondol az életébe, tudja, hogy át kell mentenie magát ebből a világból valahová. Csakhogy sokszor már késő. El kell tartani a családot, meg kell felelni, sikeresnek kell lenni…
– Debreceni színházigazgatás, politikai ügyek, színházi törvény, fesztiválszervezés: egy év taposómalma után irány az „erdő”?

Koncz Zsuzsa felvétele

– A rendezés és Beregszász – ez az én erdőm. A beregszászi társulattal dolgozni: a létezés különleges formája. A színházak többségében polgári életet élő vagy azt élni szándékozók munkája révén jönnek létre előadások. És ez rendben is van így. De ahogy mi, beregszásziak dolgozunk, amellett képtelenség polgári életet élni. Aki ezt nem tudta megszokni, elment, ha hozzátartozók nem bírják, házasságok bomlanak fel. Az előadások úgy születnek, mint egy új családtag. Nem azért szüljük meg őket, hogy legyen egy évadra elfoglaltságunk. Ha például valaki azt mondaná, hogy holnaputánra kell neki aGodot-ra várva, tudjuk játszani, mert bár ritkán vesszük elő, de ’94 óta velünk él, mint a gyerek a családban. A beregszászi közeg védettséget nyújt: egyikünknek sem egyedül kell őriznie a lelkében az igaznak tartott értékrendet. Mind rokonok vagyunk – én amolyan apaféle. Rokont, apát, testvért persze nem választ az ember, de erős köztük a kötelék. Feszültségek, ahogyan egy rendes családban, folyamatosan vannak, gerjesztem is tudatosan a kisüléseket. Olyanok vagyunk, mint egy vándorcirkusz – szabadságban, kiszolgáltatottságban, egymásrautaltságban, biztonságban. Próbálunk, játszunk, utána mindenki pakol, és megyünk tovább. Három vagy négy éve mindenki egyforma fizetést kap. Trill Zsolti jutalma az, hogy övé a főszerep. Ez így fair. Azt hiszem, már a Csokonai Színházban is kezdik érezni, hogy ez a fajta lét sokkal igazabb.
– Beszéljünk egy kicsit Shakespeare-ről…
– Nem tudok rajta kívül még valakit, aki így szerette, értette, érezte volna a színházat. Zseniális például a lazasága. Nem agyalta túl a dolgokat. Az Ahogy tetszik két testvér közötti harccal indul, ám ez a központi konfliktus jó időre elfelejtődik… Ha valaki kiment a Globe-ban sörért, nem veszítette el a fonalat. Ez a darab is tele van számokkal, mint a cirkuszban. A mai színházi esztétika követelményei szerint azonban sokkal megalapozottabb, rendszerbe szedettebb előadást kell csinálni, mint amilyenek Shakespeare darabjai. Csehov óta el kell varrni a szálakat, végig kell vinni egy figurát. Úgy kell tehát szövögetnem, tisztogatnom Shakespeare-t, hogy közben megmaradjon a felszabadult játék, a költőiség és a féktelen marháskodás.
– A shakespeare-i lazaság ad lehetőséget arra, hogy Jaques-ot, aki a „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő” kezdetű monológot mondja, nő, Vass Magdolna alakítsa?
– A szabadság egészen tág értelmezéséből fakad ez a megoldás: mindegy, hogy férfi vagy nő vagy. A végén persze a rend helyre áll: „Az Ég is akkor boldog, / Midőn a földi dolgok / Jó véget érnek”. De vannak egyéb okok is. A beregszászi társulat Debrecenbe szerződött tagjaiban (Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Varga József, Tóth László, Kristán Attila – a szerk.)erős a vágy, hogy együtt csináljunk valami újat, de meg kell értenünk, hogy az otthoniaknak is szükségük van önállóan működtethető előadásra, mint amilyen a Liliomfi. Egészen világosan fogalmazva: két évig az Ahogy tetszikből fognak élni. Eljátsszák százszor, aztán őrizzük, elő-elővesszük. Ha meg nem veszik meg a szervezők, és nem kell a közönségnek, másik darabot kell csinálni.
Az Ahogy tetszik szereposztása Trillékkel volna tökéletes, de direkt „eltoltam”. Jaques-ot azért osztottam Magdira, mert ő már lírai hősnők, naivák sorát alakította. Eljött az idő, hogy eddzem kicsit, és tágítsam a lehetőségeit, mert a naivák katasztrófája, ha nem tudnak karakterszínésszé válni. A fiatal Tarpai Viktóriát, aki a magánéletben is szinte áttetsző, tiszta lény, bedobtam a mély vízbe, hiszen Rosalinda főszerep. Ferenczi Attila remek parasztfiút alakított a Liliomfiban, most azt akartam, hogy elindulhasson egy másfajta indulat, pátosz megformálása felé. A színészek persze zsiványok, mert nem hagyják ám magukat, hanem magukra húzzák, alakítják a szerepet. De ez így jó.
– Miért Szabó Lőrinc fordítását használják, miért nem Nádasdy Ádámét?
– Nádasdy megoldásai számos helyen szellemesebbek, sokkal színházibb, mondhatóbb a szövege, dialógusai a mai fülnek könnyebben követhetők. De nekem Szabó Lőrinc Shakespeare-je szebb. Mert költőibb. Így költőibb az a világ is, amit belőle a színpadon építhetek.

2009. július 8.