Esszészínház ez, amely Az előadás és hasonmása címet is kiérdemelhetné.

Sikeres avignoni bemutatkozás után a kolozsvári közönség is láthatta Visky András Visszaszületés című drámáját – annak a szövegnek a kolozsvári bemutatóját, amely egy korábban már létező előadás terébe épült be, mert „a frankfurti kiadó, amely Kertész Imre szerzői jogainak tulajdonosa, a Kaddis a meg nem született gyermekért című regény esetében nem hosszabbította meg a szerződést, amely a színház számára harminc előadásra szólt, illetve időben 2008 nyarán lejárt” – nyilatkozta a hamlet.ro-nak Tompa Gábor igazgató, az előadás rendezője. A kolozsvári magyar társulat tehát ezért kényszerült arra, hogy a Kertész-regény alapján készült, Visky által dramatizált szöveg helyébe újat helyezzen. Kézenfekvő volt – gondolom – hogy ezt Visky tegye meg.
Talán ennyi háttérinformáció elég ahhoz, hogy az olvasó képet alkothasson az előadás létrejöttének körülményeiről, és végre alulírott is nekiláthat, hogy az alábbiakban már magáról az előadásról írjon, amely jóval több mint színházi kísérlet, avagy kényszermegoldás. Tulajdonképpen a korábbi drámaszöveg feltámadásáról, metamorfózisáról, átalakulásáról beszélhetünk itt, hangsúlyváltozásokról, amelyekről a szerző is említést tesz az előadás műsorfüzetében.
A címe hűen tükrözi, mi is zajlik az előadásban, milyen viszony van a régi és az új között, hogy a két produkció tulajdonképpen egy, egymástól elválaszthatatlanok. Megkísérlem valamiféle emlék nélküli emlékezéssel nézni a produkciót, ismeretlen ismerősként, akit hosszú távollét után látok viszont. Nézem, és megpróbálom újragondolni azt a másik, már soha többé nem látható előadást, amely mégis ott zajlik előttem, és az jut eszembe: a szereplők minden bizonnyal a Biblia lapjain járnak, a játéktér közepén elhelyezkedő fülke a Bábel tornya, ezért is van az, hogy a legtöbb szöveg éppen A Név Nélküli Embernek jut, aki talán azért szólalhat meg oly gyakran, mert nincs meg benne a Név iránti vágy. A Név Nélküli Ember a Semmi felől, a Semmi üvegkalitkájából néz vissza ránk, abból a (plexi) üvegkalitkából, amelynek kicsinyített mását a többi szereplő, a kórus is próbálgatja – gyakorolják az eltűnést.
A Dimény Áron által megformált Név Nélküli Emberen már megjelenésekor érződik, hogy ő az idegen, a visszatérő, aki minden gesztusával, pillantásával, a hanghordozás monotóniájával is jelzi: kívül van a világon, és csak a teste van jelen az adott térben. De idegenek, távoliak a többi szereplők is, olyanok mintha egy mozgásba lendült fekete-fehér fotográfia alakjai lennének. Ebben a csupasz, lezárt világban nincs mit keresnie az előadás egyik utolsó jelenetében megjelenő – az egész előadás hangulatát ellenpontozó – játék mackónak, amely szokványos és nem kellőképpen erős jel ahhoz, hogy játékosságával feloldja az előadás rideg precizitását.

 

Jelenet az előadásból / forrás: http://www.huntheater.ro

Az előadásban ez az egyetlen igazán komoly döccenő, egyébként még az sem zavaró, hogy a színészek egyike-másika vét a szövegben, és gyorsan korrigál. Ez nem billenti ki a nézőt, aki talán csak a Név Nélküli Ember imáját látja és hallja, mert a többiek a főszereplő emlékeinek kivetülései, színházi térben mozgó árnyai csupán. Olyan örök, változatlan árnyak, akiket egy adott, a többi szereplőétől eltérő, de meglehetősen szűk keretek közé zárt mozdulatsor, gesztusrendszer, arcjáték, hangsúlyozás jellemez, mert: kimért, jól elhelyezett szavak ők egy végtelennek tűnő imában.

Ennek egyöntetűségét, zártságát csak a Titirezt alakító Galló Ernő bontja meg a komikum irányába, amikor a tőle már megszokott, azonnal nevetésre gerjesztő hangsúllyal, le-fel rohangálva apelre hívja az iskola diákjait (egy cselédlány és egy diák eltűnése miatt). A legkomorabb, a mélység (pilinszkys) ünnepéhez közeli pillanat pedig Bogdán Zsolt nevéhez fűzödik: az Apa-Fiú jelenetben az Apát alakító Bogdánon fokozatosan, de mégis egyik pillanatról a másikra lesz úrrá valami gyorsan öregítő, végtelen szomorúság.
Hangsúlyozottan színházi kettősség jellemzi az előadást. Ott villódzik benne, hogy nagyonis gyakorlati okok (kényszerek) hozták létre, ám ettől a produkció nem válik kényszeredetté. Új szöveg született, de az előző előadás és a Kertész Imre-regény mondatai is felsejlenek benne; esszészínház ez, amely Az előadás és hasonmása címet is kiérdemelhetné.

Visky András: Visszaszületés
Dramaturg: Visky András. Díszlet- és jelmeztervező: Carmencita Brojboiu. Koreográfus: Vava Ştefănescu. Zenei összeállítás: Tompa Gábor. A dramaturg munkatársa: Kovács Kinga. Rendező: Tompa Gábor.
Szereplők: Dimény Áron, Péter Hilda, Orbán Attila, Bodolai Balázs, Györgyjakab Enikő, Bogdán Zsolt, Galló Ernő, Sinkó Ferenc, Kató Emőke, Salat Lehel.

Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2009. szeptember 30.

Kritikát a Hosszú péntek előadásáról a Színház 2007. márciusi számában olvashat. Kattintson IDE!