Shakespeare-i parafrázissal élve: szex az egész világ, és benne minden színdarab. Ez az öt kis mű egyik közös központi gondolata.

Lehetetlen fel nem ismerni a bábjáték rokonságát azzal az elmélyült tevékenységgel, ahogy a gyerekek babáznak. A Stúdió „K” 17 éven felülieknek szóló előadásában ez akkor a legnyilvánvalóbb, amikor Versinyin alezredes pöttöm bábfigurája két színész segédletével kitriciklizik a színről. A bábut és az apró gyermekjárművet egyszerre irányító figyelmes mozdulatok a babázó gyerek ihletett koncentrációját idézik. A gyermeki játékosság áthatja e minden tekintetben felnőtt produkció, a Vakkacsa tojások valamennyi mozzanatát. A paródia műfajának előfeltétele az, hogy az alkotóművész hívja elő és mozgósítsa agyának, lelkének játékkészségét. Zalán Tibor így tett, amikor munkába fogott a drámairodalom legjelesebb művei közül ötöt: az első részben Euripidész (Élektra), Shakespeare (Othello) és Moliére (Tartuffe), a másodikban pedig Csehov (Három nővér) és Ibsen (A vadkacsa) kerül terítékre.

Hannus Zoltán, Nyakó Júlia és Homonnai Katalin Schiller Kata felvétele

Zalán játékos írói kedve nyelvi lelemények, sajátos „alkalmazások” tömegével hinti tele a párbeszédeket, biztos, de nem zsarnoki kézzel vezetve így Fodor Tamás rendezőt az adekvát bábszcenikai megoldások felé. Élektra (itt: Ellöktra) „kezdett büszkülni magában” – mondja Hannus Zoltán rapszódosza, mi pedig látjuk-halljuk, amint a Homonnai Katalin által életre keltett mükénéi királylány valóban „büszkül”, azaz dagad a bábkeble, fújtat, liheg-piheg. A kicsavart címek, beszélő nevek egy része telitalálat (Klütorisz, Velencei Dezső, A vak kacsa), más része erőltetett (Kandalló, Paganéni), de rendszerük következetes. A szöveg savát-borsát a pazarlóan adagolt pompás kínrímek, pánrímek, vakrímek, félrímek, rémrímek adják. Külön tanulmányt érdemelne az idézetek, utalások sokszínű hálója. A rangsort (az öt alapművön kívül) a Hamlet vezeti. Már rögtön az Élektra-változatban megjelenik a dán királyfi tragédiája, aláhúzva ezzel a két történet alapvető rokonságát. De akad itt szellemesen facsarintott Shakespeare-szonett („Az vagy nekem, mint testnek a tenyér”), Ady-szóhasználat („ellovan”: A ló kérdez), sőt Jaminszky László-sanzonszöveg felhasználása is („Én mindig Moszkváról álmodom, / Nekem csak ő a Párizsom”). A paródia bevált eszközei közé tartozik az ismétlés, ezzel Zalán olykor túlzottan is él – például a Három nővér (egyébként pompás) „röviddel apa halála előtt” szófordulata, a Prozorov lányok gyermektelenségére tett utalás vagy Oresztész (itt: Órestész) athéni vonatra vonatkozó poénja esetében.

A formai-nyelvi lelemények mellett az író olykor jelentősebb átszabásokat is végrehajt a művek tartalmi szövetén. Nála például nem Jago a fő intrikus, hanem neje, Emília (itt: Emilícia), a shakespeare-i gonosz kitalátor pedig csak sodródó báb (!) mellette, egyetlen áldozatuk Desdemona lesz, a többiek életben maradnak. Tartuffe (itt: Kopasz Tüff) sem veszt rajta végül, mert az Orgon családtagok igényt tartanak (nemi) szolgálataira. Az igazságérzetünket leginkább simogató változtatás A vadkacsán esik: nem szegény, ártatlan Hedvig kap golyót a végén, hanem a pusztítóan tisztességmániás Gregers. A Zalán-féle átiratok mindemellett megtartják az eredeti művek lényegét, fő konfliktusait. A paródia megengedte társadalmi-nyelvi aktualitások hol találóak (tiszttartó – tartótiszt), hol kevésbé („Monnyon le!”). Egészében véve kondenzált, költői szöveg ez a javából, szórakoztató, de nem könnyű feladvány. Ebbe a költészetbe olykor beleillik a vaskos trágárság, máskor kilóg belőle, öncélúnak hat. Ha gyakorisága nem is, jelenléte indokolt, hiszen e paródiák a szexualitás mint centrum köré szerveződnek. Shakespeare-i parafrázissal élve: szex az egész világ, és benne minden színdarab. Ez az öt kis mű egyik közös központi gondolata.
A karikatúraszobrokra emlékeztető bábok markánsan képviselik ezt, példa rá Élektra és Klütaimnésztra csupasz fél keble meg Tartuffe meredező fallosza. Karneváli trágárság ez, a színe mellett így mutatható meg a tragédiák visszája is. Fodor Tamás és a Stúdió „K” hosszú évek gyerekelőadásai során alakították ki azt a bábszínházi nyelvet, melyet most felnőtt közegben működtetnek. A játszók fekete öltözékben vannak, de cseppet sem rejtik, hogy mozgatással-hanggal ők lelkesítik át a bábokat, melyeknek karakteres bumfordisága igencsak illik a paródiához, az elrajzoláshoz. Oresztész figurája először az őt alakító Nagypál Gábor vállán jelenik meg, majd a hóna alól kukucskál ki. A színész teste mint a báb játéktere: remek ötlet, kár, hogy a rendező ezt a későbbiekben nem alkalmazza. Tökéletesek viszont a díszletek: gyermekjátszótérre transzponálódnak a drámák. A színészek nagy odaadással léptetik Élektra apró lábacskáit a hálón felfelé. Ez és egy domború pajzs adja ugyanis a görög história díszletét. Az Othello színpadán ugyanennek a pajzsnak a homorú oldala már piciny medence, játék hajók úsznak benne, s öngyújtó lobbantja lángra őket. A Három nővér színpadképének fő elemei gyerekkocsik, A vadkacsa színtere pedig babaház – utalva a Nóra eredeti címére – és képeskönyv egyszerre. A fantáziadús, több mint kitűnő díszletek és bábok Németh Ilona és Bodor Kata alkotó képzeletét dicsérik.

Jelenet az előadásból Schiller Kata felvétele

Spilák Lajos egyszemélyes zenekara a játékosság bravúros csimborasszója. Síppal, dobbal és (ha nádi hegedűvel nem is, de) bendzsóval, xilofonnal kíséri az előadást, előfordul, hogy szájában harmonika, kezében gitár, lábán csörgődob. A Három nővérben beáll a színészek közé, visszafogott undoksággal ő adja Natasát (itt: Nanusi), majd úgy köt át Csehovról Ibsenre, hogy a Moszkva-parti esték pengetése Grieg Peer Gyntjévé alakul keze nyomán. A zeneszerző Spilák is tobzódik a mókás utalásokban Nino Rotától (Romeo és Júlia) Morricone westerndallamaiig és Bizet Carmenjéig. Egyön-tetűen kiváló a színtársulat. Hannus Zoltán a rapszódoszként megadott, a pátoszt visszájára fordító, ironikus alaphangot megtartja további szerepeiben is. Homonnai Katalin mint heves igazságérzetű, száraz Élektra és mint matróna Pernelle-né egyaránt remekel, Lovas Dániel rekedt-komikus dózseként, Vékes Csaba pasztell-komikus Olgaként emelkedik ki. Nyakó Júlia Klütaimnésztrától Másáig tehetségének egyébként viszonylag ritkán látható oldalát, a pajkos élvetegséget csillogtathatja. Nagypál Gábor megejtő komolysággal viszi végig (Oresztésztől Gregersig) ugyanazt a karikatúrát: ideges, értetlen, vonakodóan izgága. Mindig hasonló bábuja is: hosszúkás arcú, nagy fülű.
A Nagypál alakította figurák eredetiből kifordított neveibe Zalán beleszőtte Kafka zseniális novellájából, Az átváltozásból Samsáét – ennek miértjére a befejezésben derül fény. Az egységes stílussal, játékmóddal, az utalásokkal, idézetekkel, Samsa alakjának vezérfonallá emelésével az előadás szépen prezentálja, reprezentálja a világirodalom összehangzását, folyamatosságát. A Vakkacsa tojások alcíme akár ez is lehetne: Pajzán-vidám bevezetés a világirodalomba.
Kafkánál Gregor Samsa „egy reggel… szörnyű féreggé változva találta magát ágyában”. Zalán Tibor Órestész Samsája azt közli: arra ébredt, hogy a világ el lett rontva. A szexualitás mellett ez a paródiasor másik vezérmotívuma. Ha eddig nem derült volna ki: a Stúdió „K” produkciója rendkívül mulatságos. Amennyiben ilyen dévaj kedvvel, szinte viháncolva lehet borongani az elrontott világ állapotján, az egyszerre vigasztaló és elgondolkodtató.

Zalán Tibor: Vakkacsa tojások (Stúdió „K”)

Báb és díszlet: Németh Ilona és Bodor Kata. Zene: Spilák Lajos. Rendező: Fodor Tamás.
Szereplők: Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Lovas Dániel, Nagypál Gábor, Nyakó Júlia, Spilák Lajos, Vékes Csaba.