Fodor Tamás, aki új és egyértelmű címhez újszerű és egyértelmű felfogást társít, a Stúdió K egyik legszebb, leghatásosabb előadását hozta létre.

Ez év elején egy írásomban felsoroltam azokat az előadásokat, amelyek az újfasizmus megjelenése ellen foglalnak állást, és óvnak tőle, hogy az ország megint egyszer kiiratkozzék Európából: Brecht, Ödön von Horváth, Tabori, a maga műfajában a Hegedűs a háztetőn. Nos, a sorhoz most váratlan jövevény csatlakozik: Euripidész, a maga majd kétezerötszáz éves tragédiájával, a Bakkhánsnőkkel.
Ez a bámulatosan modern hangzású szöveg – amely Szeredás András adaptálásában és más szerzőktől származó bővítéseivel is híven közvetíti az eredeti szellemét – a kollektív téboly diagnózisát állítja fel. Kísértetiesen s egyszersmind lírai borzongással, mondhatni, elidegenítve mutatja be a jelenség hatásmechanizmusát, s egyszersmind kimarkol egy egyszeri kóresetet, amelyben a kór teljes diadalt arat. Dionüszosznak, az őrjöngés, a kollektív mámor istenének világhódító útján Théba a kivétel, az ellenállás góca; azzá teszi Pentheusz, a ráció nevében uralkodó király (mellesleg Dionüszosz unokatestvére, már amennyire Zeusz sarjával valaki rokonságban lehet).
Akadtak egyébként előadások, melyekben a daloló-táncoló, eszelős őrjöngés a rideg sorsú nép istenadta jogának tűnt, és Pentheusz száraz ünneprontónak, aki megérdemelten fut bele az isten csapdájába. Hogy ez a beállítás végső soron lehetséges, az az antik szerző páratlan dramaturgiai érzékét dicséri: a drámaíró egyetlen szereplő kárára sem lehet elfogult, meg kell értenie és értetnie a sértett Dionüszosz bosszúvágyát, és nem eszményítheti a thébai királyt. Pentheusz, a felvilágosultság fantázia és empátia nélküli magányos bajnoka, beugrik az istennek, és alattomos bosszútervének önkéntes áldozata lesz.
Fodor Tamás, aki új és egyértelmű címhez újszerű és egyértelmű felfogást társít, a Stúdió K egyik legszebb, leghatásosabb előadását hozta létre. A sok meddő spekuláció az antik görög kórus optimális beállításáról értelmét veszti. Amikor a nyitáskor a kórus öt tagja különböző, de egyaránt hangsúlyos Anonymus-pózokban hever szanaszét, már sejthető, hogy elsősorban róluk: Dionüszosz gondolkodásukat elhajított, rögeszmés, vakbuzgó híveiről fog szólni a játék.

 

Lovas Dániel, Hannus Zoltán és Nagypál Gábor / Schiller Kata felvétele

Amikor megelevenednek, lassan felismerhetővé válnak: Homonnai Katalin az eszelős és hiszterikus, Hannus Zoltán az esendőbb és puhább, Horváth Zsuzsa a szárazabban is kérlelhetetlen, Spilák Lajos a rítusmániás, Lovas Dániel az ifjontian, naivul álmélkodó kultuszhordozóvá kristályosodik ki. És tömörségében félelmetes első kollektív akciójuk: a mindenre kapható, tartás nélküli Agauénak, Pentheusz anyjának (Nyakó Júlia drámai alakítása) iskolajátékszerű megtérítése. De ezen túl is, végig főszereplők, cselekményépítők maradnak.

A Stúdió K néhány vendéggel kiegészített társulata kiválóan funkcionál; sajátos, Fodor Tamással közösen kimunkált eszközeik hatását megsokszorozza a „szegény színház”, a szűkös tér, a nézőkkel egy szinten lévő csöpp színpad különleges atmoszférája. A kvintettet és a szóló színésznőt nemsokára két férfi szólista követi, Teiresziasz, a vak jós (Fodor Tamás) és Kadmosz, az előző király, Zeusz apósa (Kézdy György), két gyenge, ingatag s bizonytalanságában kiszámíthatatlan öregember, és súlyosan vonul be végül a két antagonista: Dionüszosz és Pentheusz. Nagypál Gábor sovány, suhancszerű istenének arcában sugárzóan értelmes homlok alatt parázsként izzó sötét szempár világít, kitágult orrlika mintha tüzet fújna: félelmetes, halálosan tudatos, a maga módján mindenkinél okosabb. Vele szemben Pentheusz, a király (Gulyás Attila személyében békéscsabai vendég): modern öltönyös, korrekt, józan, magabiztos államhivatalnok, aki fenntartás nélkül hisz az ész fölényében és diadalában. („Hiába itt a puszta szó, ha bármi újat sütsz ki” – intett Vas István az Egy szerelem három éjszakája ultima ratio-dalában.) Fodor által mindig is kedvelt kisebb csúcspont az első kudarc: a börtönbe zárt isten egy mozdulatára füstös rommá omló királyi palota. De Pentheusz a makacs naivok közé tartozik: ellenfele álnok tanácsára kivetkőzik férfiúi és királyi méltóságából, hagyja, hogy az isten babrálja ágyékát, és nővé, ráadásul nevetséges, groteszkül ledér nővé maszkírozza, és kiszolgáltassa legtébolyultabb papnőinek.
Ahogy aztán Kézdy György – a gyönyörű antik egy-egy soros, ide-oda csapó felelgetősdiben – apránként szembesíti leányát, a gyilkossá lett anyát fia szörnyű halálával, hátborzongatóan szép, telített jelenet, melyben a katarzis lehelete motoz.
Két nappal a sok mindent eldöntő 2010-es választások előtt jól időzített, súlyos figyelmeztetés ez. Fodor Tamás hálásan lelkesült nézői nem tehetnek maguknak szemrehányást, ha összecsattanó tenyerük zaja a pusztában hal el. Pentheuszok ők mind, akik az őrjöngőkkel egy térbe zárva még talpon vannak, s talán Pentheusz tragédiájából is okulnak.

Téboly Thébában (A Stúdió K Színház és a Békés Megyei Jókai Színház közös produkciója)
Euripidész Bakkhánsnők c. tragédiája után a szövegkönyvet Lukianosz, Nonnosz és más görög költők szövegeinek felhasználásával írta: Szeredás András. Zene: Spilák Lajos. Fény, hang: Fodor Gergely. Rendezőasszisztens: Nagy L. Tamás. Díszlet: Szegő György. Jelmez: Németh Ilona. Rendező: Fodor Tamás.
Szereplők: Kézdy György m. v., Nyakó Júlia, Gulyás Attila, Fodor Tamás, Nagypál Gábor, Hannus Zoltán, Horváth Zsuzsa, Homonnai Katalin, Lovas Dániel, Spilák Lajos.

Stúdió K Színház, 2010. április 9.