Az alkotó belülről és kívülről, önmaga és a befogadók oldaláról egyaránt láttatja életművét az előadásban.

A Bozsik Yvette Társulat a megtörtént és a meg nem történt múltat jelen idejűvé tevő előadásának angol címe (tekintettel a külhoni vendégekre) Rendezői változat. Szerencsésebb elnevezés, mint a magyar, az Újravágva ugyanis félrevezető lehet: nem múltbeli előadásokból ollózott montázsról, egyszerű újraszerkesztésről van ugyanis szó, hanem a sorok között egykor megbúvó vagy meg sem mutatott gondolatok keserű kabaréjáról.

Mivel az előadás az el nem mondottat mondja el, az Újravágva tökéletesen értelmezhető a Bozsik-életmű ismerete nélkül is, bár tény, hogy felbukkannak korábbi munkák foszlányai, hangulatai, emblematikus figurái, így ha valakinek felrémlik az eredeti kontextus, nyilván külön izgalmat jelent számára az új meg- vagy átfogalmazás. A belterjesség egyedül néhány korábbi munka címének említése kapcsán merülhet fel, de mivel az előadás egy sikeres és hosszú utat bejárt alkotó önmagával kapcsolatos bizonyosságairól és bizonytalanságairól beszél, így a konkrét utalások sem nehezítik megértését. Bár a műfaj jellege miatt, aminek maga Bozsik is görbe tükröt tart, nyilván kevés teljesen avatatlan ember ül a nézőtéren. Az alaphelyzet egyértelmű: valóban rendezői változatot mutatnak be, az önmagán ironizáló, életművét kommentáló rendező Bozsik Yvette, akit egy kivetítőn Elek Ferenc színművész alakít elcsúszott szőke parókában és balerinaruhában. A vetítővászon és Elek gazdagon árnyalt, kacagtató és húsba vágó bohócjátéka mindvégig kapcsolatban van a színpadon történtekkel: felvezeti, kommentálja azokat, reflektál a játékra. A nyitó képben a vásznon hentergő és szökdécselő alteregó produkcióját a közönségként kupacba tömörülő táncosok illetik magasztaló megjegyzésekkel. A láthatóan blőd, ámde rendkívül humoros, sőt groteszk táncot emelik piedesztálra a sznob kritika bevett kifejezéseivel, paródiájával.
Az alkotó belülről és kívülről, önmaga és a befogadók oldaláról egyaránt láttatja életművét az előadásban: a túlzó hozsannát és a méltatlanul mélybe rántó kritikát – és azt, hogy mindeközben mi játszódhat le azokban, akik a produkciót létrehozzák. Ami igazán imponáló: szakmai és emberi hibák is boncasztalra, vagyis színpadra kerülnek. Az Újravágva fekete terében tánckellékként és terepként is működő asztalok, székek és egy kanapé konkretizálja valamelyest a közeget. Nappali és talán étterem vagy ebédlő, mindenesetre fogadás- vagy vendégségszerű helyzet érzetét keltik. A szöveggel is többször és kiválóan élő táncosok ennek megfelelően alkalmi öltözetben vesznek részt a játékban. A formalitást indukáló helyzetben feszültség van a kisestélyik és öltönyök, valamint az alattuk tomboló szenvedélyek és sérelmek között. Előbbiek csúcsra jutnak egy szellemes, már-már tornamutatványként ható szeretkezési jelenetben: a pöffeszkedő hím hosszúra nyújtott, bravúrosan sokszínű és túlédesített románcában a túlfűtött érzékiségű nővel. Mindez alkotói reakció a „Bozsik Yvette előadásaiban túl sok a szex” típusú megjegyzésekre, ahogyan az a táncosok csoportos, vagyis körkörös, asztalra és székre egyaránt komponált aktussorozata is.

Az előadás csúcspontja, legalábbis a nézőtéren felhangzó nevetés alapján, a szereplők mikrofonhoz vonulása: a táncosok a róluk megjelent, valós vagy a valóságoshoz rendkívül hasonló kritikákból olvasnak fel részleteket. A jól ismert szóvirágok, szellemes vagy szellemesnek szánt jelzők a szereplőket, az előadásokban nekik juttatott teret, a rendezői-koreográfusi önkényt, a zenét kommentálják. Mindkét változat csattan: az egekbe emelő és a személyeskedve és virtuóz módon az alkotók kárára élcelődő egyaránt. Ez is csak annyiban tekinthető belterjesnek, hogy nyilván élvezetesebb, ha az ember jártas a tánckritikák nyelvezetében. Két vallomás emelkedik ki: a vak Barkó Tamás Braille-írást olvas fel önmagáról, illetve mellőzöttségéről Bozsik Yvette egy korábbi előadásában. A táncos később vonagló szólót ad elő a kanapén. Ez a jelenet és a vetítőn Elek-Bozsik szájából elhangzó, érzéketlenül odavetett megjegyzés („vigyétek ki a vak fiút”) kérdésesé tesz egy, a koreográfus életművében meghatározó jelenséget. Vajon a fogyatékkal élők színpadi szerepeltetése valóban az emberi nagyságra és erőre, mindenki egyformaságára, az előítéletek felszámolására hívja-e fel a figyelmet, vagy egyszerűen a néző megrendítésére utazó hatásvadászat? Eltünteti vagy kiemeli-e a másságot? Megrázó kérdésfeltevés egy olyan alkotó részéről, akinek célja nyilván az elfogadás segítése. Más jellegű, inkább az előadóra, mint a koreográfusra irányul Vati Tamás önmaga fejére olvasott hozsannája, amely után párducmintás alsónadrágban jelenít meg különféle madarakat néhány rezdüléssel – de idézett nagyszerűségének fényében rendkívül mulattatóan.
Iványi Marcell, az előadás kreatív producere maga is színpadra lép, és az alkotói és gazdasági válságra hivatkozva kinyilvánítja: a koreográfus nevével fémjelzett társulat új vezetőt keres az elhízott régi helyére. Az Elek Ferenc-féle paródiát is figyelembe véve olyanfajta fájó, egyúttal lenyűgöző önirónia jellemzi az előadást, ami a kortárs táncszcénákból és alkotóikból szinte teljes egészében hiányzik. A sorba állított székeken ülő táncosok megfordítják a korábbi jelenetek egyikében a kezükben tartott étlapot vagy mappát, és a rájuk írt nyomtatott betűk a következő feliratot adják ki: HAJRÁ BOSZIK – ezt egy betűcserével HAJRÁ BOZSIK-ra módosítják. Vajon mi a célja az alkotónak az önmagát temető és leíró produceri monológgal és betétekkel? Elképzelhető, hogy fricska ez a szakmának és kritikának, az őt magasztalóknak és elfogadni képteleneknek, emberi közelségbe hozása egy koreográfusnak, akiben a feltett kérdések és a kétségek léteznek ugyan, de korántsem ennyire égetően és felnagyítottan. De ha a humor mögül elősejlő tragédia valós és mély, és tényleg összegzésre, újra- és átgondolásra készteti a koreográfust, a HAJRÁ BOZSIK valóban aktuális.

Újravágva
(Bozsik Yvette Társulat –
Trafó, Kortárs Művészetek Háza)

Zene: Philippe Heritier, Yonderboi. Tér: Vati Tamás. Fény: Pető József. Hang: Kondás Zoltán. Jelmez: Juristovszky Sosa, Tamara Barnoff. Kreatív producer: Iványi Marcell. Videó: Hörcher Gábor. Koreográfusasszisztens: Krausz Alíz, Vislóczki Szabolcs. Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette.
Előadók: Amândio Cardoso, Barkó Tamás, Fülöp Tímea, Gombai Szabolcs, Hasznos Dóra, Kalmár Attila, Krausz Alíz, Tallós Andrea, Samantha Kettle, Szakonyi Györk, Vati Tamás, Vislóczki Szabolcs. Videofelvételen közreműködik: Elek Ferenc.