Pikáns ötlet a két hely, a kupleráj és a múzeum szellemének ütköztetése (látvány: Szöllősi Géza), de ez a kis izgalom hamar elmúlik.

Aki a Kupidótól azt reméli, hogy „tudományos” kíváncsiságát a színházi előadás kulturált körülményei között kielégítve olyan panorámaképet kap a szvingerklubokról, hogy eldöntheti viszonyulását a tabukat ledöntő, (nemcsak) XXI. századi jelenséghez, csalódni fog az ALKA.T., az Örkény István Színház, a Nézőművészeti Kft. és az Orlai Produkciós Iroda közös produkciójában. A teljes körű, hiteles tájékoztatás persze nem feltétlenül dolguk a szvingerklubokról szóló drámáknak, ám a darab írója és rendezője, Tasnádi István számára – aki nem először keresi a színház helyét a színházon kívül, helyspecifikus előadásokban – a kétségtelenül érdekes és közönségcsalogató helyszín csak apropó egy, a házasság válságáról szóló, csipetnyi társadalomkritikával fűszerezett, könnyed kamaravígjátékhoz.
Az alkotók szerint a szvingelés olyannyira felfedezetlen terület a magyar színházba járó közönség számára, hogy a színlap rögtön egy tisztázó, szótári magyarázatnak is beillő definícióval kezdődik: „A szvingelés felnőtt emberek által végzett, közös megegyezésen alapuló csoportos szex, amelyet a résztvevők életformaszerűen művelnek.” Ebbe a világba, a Kupidó Intim Bárba csöppen az álnéven szereplő Cate és Falk. Cate ellaposodott házasságának újjáélesztését várja az estétől, míg Falk úgy teljesíti felesége szeszélyes kívánságát, mintha pórázon rángatnák. Van is kedve a „konformizmus szacharinos ízei után a tiltott gyümölcsök érzéki édességét” élvezni, hiszen aznap rúgták ki munkahelyéről, amit Cate még nem is tud. Ráadásul Falk főnökei, Oberon és az Elnök, valamint feleségeik, Merteuil márkinő és Meryll is felbukkannak. Innentől kezdve aztán elszabadul a mindenki mindenkivel, ami, ha jobban meggondoljuk, csak a szándék szemérmes takargatásának hiányában különbözik a jól megírt vígjátékok koreográfiájától.

Az előadás helyszíne több szempontból is problematikus. Nyilván megfordult az alkotók fejében, csak éppen kivitelezhetetlennek bizonyult, hogy igazi szvingerklubban játszódjon az előadás, és talán jobb híján adják elő az Iparművészeti Múzeum dísztermében. De míg Tasnádi előző darabjának és rendezésének, a Fédra fitnessnek szerves része volt a helyszín, addig a boltíves terem nem sokat tesz hozzá a Kupidóhoz. Persze pikáns ötlet a két hely, a kupleráj és a múzeum szellemének ütköztetése (látvány: Szöllősi Géza), de ez a kis izgalom hamar elmúlik, hiszen a Kupidóra jegyet váltó közönség immúnis e szerény mértékű polgárpukkasztásra. Ennyi erővel akár rendes színházban is lehetne játszani az előadást, úgy legalább mindenki jól látna – a múzeum dísztermében ugyanis igen rosszul jár az a néző, aki a hátsó sorokban kénytelen helyet foglalni.
Úgy tűnik, hogy a színlapon olvasható műfajmegjelölés (szatírjáték) komolyan veendő, hiszen a Kupidó általában nem törekszik a tragédia, a sokatmondás vagy a mélyenszántás babérjaira. Szellemes poénok, jól sikerült gegek és kiváló színészek alkalomhoz illő alakítása közepette itt-ott megkapargatódik a felszín.
Ami a társadalmi „mondanivalót” illeti, kiderül, hogy a nagykutyák még a szvingerklubban is dolgoznak: az Elnök, az igazgató pozíciójában levő Oberon és az ízig-vérig yuppie Leech alsónadrágos katonákként fejüket összedugva beszélik meg a megfelelő stratégiát, és kétséget sem hagynak afelől, hogy az intim bárban történtek egy egész ország sorsát befolyásolják. Önmagában az, hogy az elit ilyen helyen hozza döntéseit, társadalomkritikának persze édeskevés, és arról sincs szó, hogy ezek az emberek kivetkőznének önmagukból, vagy rejtett énjük sötét oldalát lepleznék le a szexuális tabuk döntögetése közben. A nagykutyák ugyanúgy viselkednek divatos alsónadrágjukban (jelmez: Izsák Lili), mint öltönyben – vagyis mindössze szórakoztató, de felszínes karakter-, azaz férfiparódiákat kapunk.
Oberon (Mucsi Zoltán) kifejezetten arisztokratikus jelenség, a gáláns, nagyvonalú lovagiasságot ellentmondást nem tűrő, érzelemmentesen és fapofával előadott galádságokkal váltogatja. Jelenlétében mindenki neki rendelődik alá. Hozzá képest proletárosabbak az Elnök (Scherer Péter) gesztusai, akinek soviniszta hajlamai közül asszonynyúzó vágya a legfeltűnőbb: kielégületlen, tehát gyötri és alázza feleségét. Leech (Katona László) olyannyira tökéletesre fejlesztette yuppie-ságát, hogy már azt is inkább egyedül szereti csinálni: legfeljebb ha egy guminővel osztja meg (v)ágyát. Kokaintól hajtott agya még képes néhány homályos se füle, se farka filozófiai futamra. Kilóg a bandából Falk (Gazdag Tibor), aki – lévén valószínűleg csak középvezető – a nagykutyákhoz képest a kenyérkeresésbe belefáradt kisembernek tűnik, s még Oberon tisztességtelen ajánlatát is fontolgatja egy villanásnál hosszabb ideig.

A nők elsősorban a férjükhöz és ebből adódóan a nőiségükhöz való viszonyukkal jellemezhetők. Miának (Takács Nóra Diána) nincs állandó partnere. Valószínűleg egyedülálló anya, akin nem látszik a megélhetési kényszer, amikor mosolyogva, türelmesen bevezeti Falkot és Cate-et a szvingerklubok világába. Meryll (Budai Zsófia) bánatos szeme és darabosan engedelmeskedő mozdulatai többet mondanak, mint monológja arról, hogy gyűlöli az életet. Merteuil márkinő (Csákányi Eszter) nőiségének legutolsó virágait a férje által kiszabott módon élvező asszony. Minden pillanatban bizonyít: hogy mennyire szexi, mozgékony, elégedett és művelt, hogy milyen magas a libidója, és hogy mennyire nem bánja azt, amivé lett. Cate (Für Anikó) gyönyörű, okos nő, akit kerek születésnapja nem keserítene el annyira, ha nem érezné tartalmatlannak házasságát. Kétségbeesésében radikális eszközhöz nyúlt, de a kivitelezés apró részleteit nem tervezte meg, így ijedten, de nyitottan figyel és vár.
Az előadás fel-felveti a hatalom, a kiszolgáltatottság, az öregedés és a házasság problémáit, de aztán egy-egy röpke pillantás után valami új téma vagy geg után néz. Mintha erőszakkal szuszakolták volna a szellemesen előadott párbeszédek közé a valamelyest mélyebbre ásni akaró jeleneteket, például Cate afrodiziákum kiváltotta vízióját vagy a nők monológjait, melyekben egészen direkt módon értesül a közönség a szereplők boldogtalanságáról. Érdekes lenne megtudni azt is, hogy milyen Cate és Falk kapcsolata, amikor a férjet éppen nem taglózza le karrierjének kudarca.
Az előadásnak egyébként van egy megrendítő pillanata: amikor a megszégyenített Falk két másodpercbe sűrítve bosszúját nem rögtön árulja el Cate-nek, hogy a bébiszitterre hagyott gyereknek mindössze az orra vérzett. A következő pillanatban visszatérnek a szvingerklubban töltött éjszaka élményeit ideiglenesen feledtető, a házaspárt összetartó hétköznapok: ki viszi a gyereket, hova, hányra. Majd Mia, a Kupidó Intim Bár madámja zár a szvingerklubot ismertető marketingszöveggel: az előadás is visszatér a rendes kerékvágásba.

TASNÁDI ISTVÁN: KUPIDÓ
(ALKA.T., az Örkény István Színház, a Nézőművészeti Kft. és az Orlai Produkciós Iroda közös
produkciója, Iparművészeti Múzeum)

Jelmez: Izsák Lili. Látvány: Szöllősi Géza. Mozgás: Katona Gábor. Báb-konzultáns: Tengely Gábor. Zene: Keresztes Gábor. Produkciós vezető: Gyulay Eszter. Producer: Orlai Tibor. Rendező: Tasnádi István.
Szereplők: Für Anikó, Gazdag Tibor, Csákányi Eszter, Mucsi Zoltán, Katona László, Takács Nóra Diána, Scherer Péter, Budai Zsófia.