Napról napra

A Színház folyóirat egyetlen forint állami támogatást sem kapott a 2025-ös megjelenésre. Nem gondoljuk, hogy ez rendjén van, de változtatni rajta nem tudunk. Te viszont, kedves olvasó, dönthetsz úgy, hogy bármily kicsi összeggel is, de segíted a független színházi szaksajtó fennmaradását. Az ezzel kapcsolatos információt megtalálod a cikkek végén és a honlap nyitó oldalán. Köszönjük, […]

Az angol neurológus, Oliver Sacks A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét és más orvosi történetek című klasszikusa ihlette a Nézőművészeti Kft. új, Kalap (variációk agyműködésre) című darabját. A rövid bohózatokból összefűzött, Gyulay Eszter által írt és rendezett tudományos-szórakoztató előadás azt kutatja, hol húzódnak az úgynevezett normalitás határai.

Kovács Krisztián ma is úgy néz ki, mint egy lázadó kamasz, pedig negyven éves elmúlt. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy Christophert, az autista kamaszt játszotta egészen zseniálisan a Mark Haddon regényéből készült előadásban. Azóta igyekszem minden szerepében megnézni.

Míg a szkénébeli produkció alapvetően a szereplők lelkében s elbeszéléseiben végbemenő drámákról tudósít, A Herner Ferike faterja sokszálú, vérbő tragikomédia („istendráma”), amely nemcsak drámai helyzetekkel, hanem komédiai fordulatokkal is bőséggel operál.

A valóságban sérülékenyek és kiszolgáltatottak vagyunk. Nem úgy, mint a mesében, ott azok lehetünk, akik lenni akarunk.

Lázadó és engedelmes, zárkózott „kislány” és szenvedélyes szerelmes, halkszavú, akire nem lehet nem figyelni.

A szakmában csak Pepeként ismert színész chaplini figura, vérbeli nevettető, a legtöbben talán Jancsó Miklós filmjeiből ismerik. Valószínűleg kevesen gondolnák róla, hogy bármikor is gond volt az önbizalmával.

A bemutató tükrében az izgalmas mű inkább mutatkozik problematikusnak, semmint jónak, érdekesnek, színpadra termettnek – és Büchner ebben nagyjából ártatlan.

Az alaphangot tekintve beszédes felütés, hogy valahányan (jó, csak ketten, de több alakban) kijönnek a színpadra, elfogja őket a hányinger. A színházat bezárják, mert mindenkinek hányingere van. Szóval irány a kabaré – kérdezem vagy ujjongva mondom?

Pedig kevésbé poénkergető és a mocskos szájat ennyire nem erőltető szövegalakítással, a magándiskurzusok száműzésével a kölcsönös, engesztelhetetlen gyilkolhatnéknál bizonyára megrázóbban kiderülhetett volna például, Dunának, Oltnak mennyire nem egy a hangja, ha mondjuk olyan nemes közös vállalkozásról van szó, mint a nagyszabású bankrablás.

Don Quijote üldöztetése és folytonos elpáholása egy elmegyógyintézet színjátszó csoportjának előadásában, Rába Roland úr irányítása alatt – lehetne a címe (Peter Weiss után szabadon) a Szkéné Színház új bemutatójának.

Ők a kezükkel olvasnak. A botjukkal látnak.