… Sopsits Árpád rendező nagyon tudta, mit csinál, amikor a gyulai Ladics-ház kertjébe helyezte Psyché történetét.

Petrik Andrea / Schiller Kata felvétele

„Bolond Atyám hívott Psychének” – vallja a képzelt költőnő, Lónyay Erzsébet. Ezt az asszonyt és költészetét Weöres Sándor álmodta a 19. századba: „megszólalt bennem egy idegen, könnyűvérű, szép hajdani hölgy, Psyché, Lónyay Erzsébet, aki nem én vagyok, rám még csak nem is hasonlít”. A weöresi fikciós kísérlet a magyar rokokó-biedermeier irodalom egy olyan szeletét teremtette meg, amely saját korában nem, csak a 20. századból visszatekintve, annak tapasztalatát (is) felhasználva születhetett meg. Az 1972-ben Psyché címen megjelent kötet „egy hajdani költőnő írását”, verseit, levelezéseit, visszaemlékezéseit tartalmazza, valamint a valóban létező korabeli költő, Ungvárnémeti Tóth László (aki e fiktív világban Psyché fiatalkori, beteljesületlen, örök szerelme) válogatott verseit. A gyűjteményt 19. századi kortársak elképzelt visszaemlékezései zárják, kiegészülve Weöres utószavával, aki Psyché életrajzát összegzi. És éppen ez utóbbi szöveg az, amelynek egyenes vonalú időrendjére épül a Psyché előadása Gyulán, három héttel a Shakespeare fesztivál után.
Azt mindenképpen el kell ismerni, hogy Sopsits Árpád rendező nagyon tudta, mit csinál, amikor a gyulai Ladics-ház kertjébe helyezte Psyché történetét. Kétséges, hogy az előadás bárhol máshol ennyire kitöltötte volna a rá szánt időt.
A 19. századi polgári életkörülményeket modelláló ház-múzeum kertjének közepén hatalmas gesztenyefa, ágai között színészekkel. Jobbra, kisszínpadon ágy, balra régies kád, közöttük két-három zongoraszék (az előadás elején mind lepedőkkel takarva, akár egy elhagyatott ház tartozékai). Trill Zsolt – aki narrátor, ifjú gróf, öreg szolga, sértett rendőrkapitány, merev rendfőnökasszony: epizodista, mégis egyben tartja az estét – leugrik a fáról, és leemeli a lepleket. Ezzel megkezdődik Psyché története, amely végső soron a két férfi között nyugtot nem lelő, szabadságszerető asszony életútjaként jelenik meg. Az egyik férfi fiatal, tehetséges és nemi beteg: ő Laci, az ifjúkori szerelem – Kovács Krisztián alakításában először mókásan fontoskodó, később mániás tekintetű álmodó, végül méltánytalanul mélyre süllyedt haldokló. A másik férfi idős és gazdag, ő a későbbi férj, Max von Zedlitz báró, akit Gáspár Tibor először finoman vágyakozónak, később tombolóan féltékenynek mutat: asszonya írását a gesztenyefához szögezi, majd meggyújtja. És míg Zedlitz attribútuma a pusztító tűz, addig Laci a víz elemével rokonítható, lassan, de biztosan elenyésző, megfoghatatlan, éppen, mint a kádból kiömlő használt fürdővíz. A köztük (és a Trill alakította egyéb férfiak között) ingázó Psyché maga az erotika, az arisztokrata modorosság, a szerelem, a lélek, a nőiség. A férfiak számos néven szólítják: Erzsi, Lidi, Elíz – ez a többnevűség megsokszorozza a Petrik Andrea által formált életerős nő alakját, aki egyszerre tud meztelenül felajánlkozni, és közben máris támadni, bezárkózni. Ruhái szó szerinti színeváltozása szépen mutatja Lónyay Erzsébet életútját: először hófehérben (már akkor sem szende) fiatal lány, később vörösben férfifaló boszorkány, majd súlyos aranyban megállapodott asszony, s végül fekete nadrágkosztümben, piros díszzsebkendővel élete első, örök szerelmét gyászolja (jelmez: Kutas Diána). Csányi Dávid közben egy-egy mondatos szerepében zenészként, és nem utolsósorban Toldy Ferenc – Pysché verseit kommentáló – hangjaként az este sokszor láthatatlan háttérszereplője.

Többen írtak arról, hogy a nők irodalombeli képe valójában a férfiak nőképét tükrözi: ez a kép jelen esetben egy öntörvényű, szabad szellemű, szerelemben nagylelkű asszonyt mutat, Weöres rokokó alteregóját, a férfiból nővé alakuló ént. Azt, aki az előadás végén szoborként áll a kertben, hideg matéria csupán, egy öregember emléke, megőrzendő kincs, ami nem fut többé a szerelem után. Sopsits ezzel a képpel zárja Psychéjét, amelynek egyébként valószínűleg javára vált volna, ha jobban elszakad Weöres utószavának túlontúl lineáris kronológiájától. Az előadás a weöresi szövegek mellett Bódy Gábor azonos alapanyagból készült kultfilmjéből is merít, egyes jelenetek (pl. a műtét vagy Laci haldoklása) nagyon erősen jelzik ezt a hatást. A versekből, levelekből, emlékiratokból dramatizált alapanyag (a szöveget Gyulay Eszter dramaturg és Sopsits Árpád állította össze) és az erős atmoszférájú Ladics-udvar szépen egészíti ki egymást: Psyché és az őt körülvevő férfiak mint megelevenedő szellemek bolyongnak a hatalmas fa körül. Egy sohasem volt múlt és költészet árnyképeiként, amelyek mégis létezhettek volna. Egy alternatív 19. században.

Weöres Sándor: Psyché
Szöveg: Gyulay Eszter, Sopsits Árpád. Jelmez: Kutas Diána. Díszlet, rendezés: Sopsits Árpád.
Szereplők: Petrik Andrea, Gáspár Tibor, Kovács Krisztián, Trill Zsolt, Csányi Dávid.

Gyula, 2010. augusztus 10.