Arisztophanész Béke című komédiájából a Bárka Színházban egy Igazság című átirat-torzszülött keletkezett, és nem mai magyar dráma.

„Obscoen”, írja Arany János egyik lábjegyzetében, melyekkel oly sűrűn tűzdelte meg Arisztophanész-fordításait. Azazhogy obszcén, s hogy ő ezt le nem fordítja. Vagy: hogy a metaforát nem sikerült megfejtenie. Vagy: egyenesen lefordíthatatlan szójáték, netán „kétértelműleg olvasandó”. Továbbá: „Nehéz, nem is szép magyarázni.” Megannyi egyéb segédletet nyújt ezekben a lábjegyzetekben az olvasónak, amelyeket maga kutatott ki – például hogy Arisztophanész legfőképpen Euripidészt parodizálja komédiáiban -, s amelyeknek a mai antikirodalom-kutatás persze sokszorosát tudja már. Kommentárjaitól az antik szöveg sem könnyebb, sem érthetőbb nem lesz ma számunkra. Nemrég a nagy magyar költő finomkodó korával s nyelvével is nehezített fordítást újból kiadták, további tetemes kiegészítésekkel és jegyzetekkel, a jegyzetek jegyzeteivel, mondhatnánk. Arisztophanész azonban ettől sem került közelebb hozzánk. Valahogy le kellene rámolni az egész asztalt, és újra megteríteni – elölről kellene kezdeni az értelmezését. Egy mai nyelvhasználattal készített új fordítás tekintetbe venné azt is, hogy mivé lett ma az obszcenitás, trágárság, közönségesség, nyerseség, mit halmozott fel e tekintetben a magyar irodalom, benne a dráma, s nem utolsósorban maga a durvaságot vígan megtűrő köznyelv.
Ahhoz, hogy ma érdeklődéssel vegyük kézbe, élő magyar költőnek kellene vele dolgoznia, jelen idejűvé tennie. Kellene hozzá legalább Térey János kegyetlen élessége és Tasnádi István humora, s a kettejük érzékenysége a „mai magyarra” – azaz mindarra, ami a mai magyar társadalom feszültsége, ereje, közbeszéde, önképe. Ez volna az a minimális színházi követelmény, amelyből kiindulhat az Arisztophanész-játszás. Tehát nem lefordítani kell, és nem átírni, azaz adaptálni, akkor lenne igazán hűséges a fordító, ha az eredetiben rejlő lehetőséget, a szellemet „felébreszti”, ahogy Peter Brook mondaná. Óriási kihívás: az antikot újraírni, megteremteni a mai színpad számára egyenlő egy kortárs magyar dráma megírásával.

Jelenet az előadásból Schiller Kata felvétele

Arisztophanész Béke című komédiájából a Bárka Színházban egy Igazság című átirat-torzszülött keletkezett, és nem mai magyar dráma.

Mert például lehet-e úgy tenni, mintha e görög darab első felvonásának főszereplőjével, a fekáliával semmi sem történt volna az elmúlt két és fél ezer évben? Miután a kultúrtörténet komédiái, vígeposzai, képzőművészete végigragozták eme végtermékünk témáját – minderről kiváló összefoglalás is olvasható az előadás műsorfüzetében -, a XX. század avantgárdja a legfelforgatóbb módon radikalizálta, s a kortárs képzőművészetnek is van mondandója róla. Például Pietro Manzoni révén, aki 1961-ben szám szerint kilencven konzervdobozba zárta saját fekáliájának harminc-harminc grammját, megjósolva, hogy az arany grammjánál drágábban kel majd el; ezzel mutatott rá a piac művészetformáló szerepére, és egyszersmind új megvilágításba helyezte művész és teste viszonyát. És lőn: 2007-ben a Sotheby’s 120 ezer euróért adta el az egyik konzervet. A 004-es számú pedig a Tate Galleryben tekinthető meg.
Ez az irtóztatóan gazdag fekália-irodalom és -képzőművészet azonban teljességgel kívül esik az előadás látómezején, mindössze valami rettentő avítt teatralitású, a legkínosabb amatőr színjátszással felvázolt fekália-jelzés jut az alkotók eszébe, ami se nem éles, se nem provokatív, de nem is vidám. Nem valóságos, csak mimetikus utánzata valaminek, amin ezek után az ember még a szemöldökét sem vonná fel. Érdektelen, hogy a gázmaszkba bújtatott színészek miért helyezik hátsójukat némely fehér zománcos vedrekre, s miért kapunk mi is hasonló kis régimódi éjjeliket.
Nem a fekáliáról való gondolkodás radikalizmusa hiányzik az Igazságból, hanem maga a gondolkodás mint olyan. A rossz rímekkel, intertextusokkal tarkított szövegben – a rendező Kokan Mladenoviç és a dramaturg Gyarmati Kata munkája, bár, gondolom, a magyarítás inkább az utóbbi, a gondolatnélküliség pedig az előbbi terhére írható – valami szürke, megfoghatatlan általánosságról van szó, mely jelen idejűnek, okosnak, szellemesnek és élesnek akarná mutatni magát. Egy percre sem az.
Arisztophanész a maga korának kortársa, felvágott nyelvű éles szerzője lehetett, akinek a tollára kerülni biztosan kényelmetlen volt. Az átirat se nem kortárs, se nem éles, se nem úgynevezett aktuális, de még csak körülbelül sem értelmezhető. Amit nagy nehezen kihámozunk, gondolatnak oly életképtelenül sovány, s oly csúnya és ócska teatralitással kerül elénk, hogy inkább szégyenkeznénk elismételni. Előbb egy kínos fekália-gyűjtést asszisztálunk végig pironkodva a stúdió padjain gubbasztva, amikor túlbuzgó és harsány, a színpadon fülhasogatóan dübörgő hőseinknek állítólag valamely állatot vagy vadat kell etetniük az emberi végtermékkel. A második jelenetben felinvitálnak a nagyterembe, ahol a mennyben volnánk. Mindarról, ami eddig történt, megfeledkezünk, ami nem is baj, viszont még csak lehetséges szellemi kapcsolódási pontokat sem fedezünk fel a magukat kellető istenek s a kötelező szartermeléssel büntetett emberek közt. Ide azért érkeznek a földiek, hogy ellopják az Igazságot, amit egy széfbe zártak. Harmadik jelenet: menyegzőt ülnének, ismét odalent, ám a széf üres, az igazság tehát oda.
„Vezérelv: Béke, szabadság, egyetértés!” – mondja egyik hősünk, s Nagypál Gábornak Hermészként hiába csillog a hit a szemében, oly vérszegény e mondandó, hogy még eredeti kiötlője s azt e hazában erőnek erejével vezérelvvé avatója sem érezné magát igazán találva. A minden szempontból amatőrnek tűnő produkcióban a társulat jobbjai is tehetségtelennek, hangosnak, közönségesnek, oktalannak látszanak. Mintha e színészeket senki sehová nem vezetné, csak valami ijesztő tévútra.
KOKAN MLADENOVIC´ –
GYARMATI KATA: IGAZSÁG
Komédia Arisztophanész nyomán
(Bárka Színház)

Díszlet: Marija Kalabiç m. v. Jelmeztervező: Marina Sremac m. v. Koreográfus: Andreja Kuleëeviç m. v. Zeneszerző: Marko Grubiç m. v. Dramaturg: Gyarmati Kata m. v. Rendezőasszisztens: Halasi Dániel m. v. Produkciós vezető: Kiss Mónika. Rendező: Kokan Mladenoviç m. v.
Szereplők: Szorcsik Kriszta, Réti Adrienn, Varga Anikó, Varjú Olga, Kálid Artúr, Ilyés Róbert, Gados Béla, Dévai Balázs, Kardos Róbert, Pásztor Tibor, Nagypál Gábor m. v.