Jónás Zsuzsa figyelemre méltó munkája az atmoszféra megragadására tör.

Alig egyórás a „kortárs táncest, Shakespeare miatt, Lear okán”, a táncművészként (el)ismert Jónás Zsuzsa koreográfusi bemutatkozó produkciója. Nem csupán a terjedelem erősíti, hogy nem kell Shakespeare szoros követését számon kérnünk a Visszavonhatatlan alkotójától. Lear, a „learség” nincs a színpadán, mégis: bizony hogy ott van.
Négy táncosnő és három táncos eleveníti meg e roppant sodrású munka karaktereit. A színlapon egy tömbbe szerkesztett betűfolyam: egy-három szóból álló törmelékhalom, melynek darabjait a három ponttal (…) választotta el egymástól, vagy rendelte egymás mellé szerkesztője. A szövegzúzalék Vörösmarty Mihály Lear-fordításában a dráma haladási irányával megegyezően csippent ki egy-egy szilánkot – örök ismerősöket s jelentéktelen szavacskákat – a Lear öt felvonásából.
E szerkesztési elv jellemzi Jónás Zsuzsa munkáját is. A Visszavonhatatlan nem próbálja a szövevényes, monumentális remekmű táncszínpadi adaptációjának látszatát kelteni. Nem vállal erőn felül. Nem bonyolódik áldramaturgiai halandzsába, nem fekszik „éles pallos” alá, s oda Shakespeare drámáját sem űzi. Szereplői közt négy táncosnő van – a Lear királyban mindösszesen három női karakter. Lear sincs, pontosabban nincsen ott az az egy, aki mindvégig Learnak látszana. Egyetlen korosztály: hét darab huszonéves képviseli az eredeti különböző generációit.
Jónás Zsuzsa figyelemre méltó munkája az atmoszféra megragadására tör. Úgy, hogy egyetlen pillanatra sem érezzük, hogy kortárs táncot mázolna egy ikonikus műre, vagy hogy Shakespeare-t valami mutatós, antik takaróként húzná táncművére. Nincs erőltetettség, nincs okoskodás, fölösleges fitogtatás, kikacsintó utalások. Sűrű levegő van, izgalmas mozgásanyag, egyszerűségében megkapó tér (fény, szcenika: Fogarasi Zoltán), mozgalmas, kellően sokszínű, mégis mértéktartó zene (szerkesztője Mádi László). És van a színlapon feltüntetve egy konzultáns, Gergye Krisztián, akinek markáns, összetéveszthetetlen alkotói világa nem szivárog át a hozzá képest tapasztalatlan koreográfus Jónás Zsuzsa munkájába. De hogy a konzultáns értő és figyelmes „külső szemként” viszont nagyon is jelen volt, azt a Visszavonhatatlan magas minősége mutatja.

Jelenet az előadásból / Koncz Zsuzsa felvétele

A Bethlen Kortárs Táncműhely, a hajdani színház, majd mozi rendkívül jellegzetes, ódon, táncra nem kimondottan ideális, mégis: nagyon szerethető színpada három részre osztva. A tágas, hagyományosan használt szín mögött, a karzatot tartó oszlopok közti, nehezen hasznosítható beugró itt, most kiváló ötlettel természeti tér lesz. Bevisszhangosított, szűk, mégis a kintre, a végtelen tájra nyíló mező, padlóján a kásásan zörgő, sisteregve neszező kőzúzalék hangja a tengerparti fövenyét idézi. A látvány harmadik egysége a hajdani karzat, melyet – a fekete vászonhuzat mellett – a játéktér fölötti részen hűvös fényben derengő, hatalmas vászon takar, mint valami mondabéli hajó dagadó vitorlázata.

Van, aki már a nyitó kép lassan felderengő fényében a színen hever, mások később érkeznek. A sebesen kibontakozó játék azt a világot idézi meg, melyet mi „fizikai táncszínháznak” nevezünk. Erős csapódások, pattanásig feszült atmoszféra, a táncosi energiák izgalmas ingadozása, brutalitás, intenzív akciók és látványos kontakt, hangsúllyal az – itt zömmel fénylően mozdulatlan, mégis, a tekintetet mindvégig vonzó – arcokon. Jónás Zsuzsa táncosai ugyanis alig játszanak mimikájukkal, ellenben a szemük, a tekintetük összesűrítve erősíti fel a mozdulataikban feszülő kifejezést.
A játékosok csoportozatai, alakzatai, interakciói eredeti módon és leleménnyel idézik meg a Lear király világát. Valódi szerepkiosztás természetesen nincs a játékban, de nem kell különleges intuíció belelátni olykor egyes alakokba Glostert vagy Kentet, a Bolondot, Gonerilt, Regant és Cordeliát, és persze: Leart vagy legalábbis a körvonalait.
A színlapi szómozaikhoz hasonlóan sorakoznak, egymás mellé rendelten, a tragédia jeleneteinek törmelékei, atmoszferikus futamok, hangulatábrázoló töredékek. A tengervíz verte föveny sistergését idéző, kavicságyba csapódó, azon áthaladó, keresztülkúszó testek keltette nesz különlegesen erős effekt, mely masszív alapot teremt e szikár játék számára. A puritán és emelkedett térben látható, földszínekbe, szürkékbe-feketébe-barnába öltözött táncosok tehetséggel épített mozgásvilága remekül érvényesül, szele olykor szinte a szó szoros értelmében is megcsap a második sor intim közelségében. Az összetapadó és szétváló vagy összeroskadó alakok sokféle és vadul váltakozó tempóban zajló játéka örök emberi játszmák tehetséggel felvitt vázlatainak sora. Szkeccseket látunk hát, „Lear okán”, négyszázöt éves, tragikus történet hatása alatt. Erő és elgyengülés, emelkedés és bukás, csendes igazság és harsány hazugság, meghittség és indiszkréció mozdulatokban megragadott képei peregnek előttünk.
A tánc anyaga üdítően változatos: nem nehéz Jónás Zsuzsa mozdulati szőttesében harcművészeti, továbbá minden rendű és rangú moderntánc-irányzatokat, -tendenciákat érintő vagy általuk érintett szegmenseket felfedezni. De olykor az akrobatika, sőt, az akrobatikus rock-and-roll is felizzani látszik a színen. Jónás Zsuzsa merészen sorol egymás mellé különböző fűszeres ízeket. Olykor mer harsány lenni. Roppantul megdolgoztatja táncosait, akik ezt láthatóan élvezik, noha állóképességük végső határait feszegetik. A Visszavonhatatlanban hatalmas munka van, mégsem izzadságszagú: jó látni ilyen jó ügyben, ennyire megdolgoztatott táncosokat. Teljesítményéért Hargitai Mariannak, Horváth Adriennek, Molnár Zitának, Palcsó Nórának, Dobi Andrásnak, Katonka Zoltánnak és Mádi Lászlónak a legkomolyabb elismerés jár. Nehéz bárkit kiemelni, de mégis: Katonka Zoltánnak az előadásban nyújtott alakítása, megtapasztalható előadóművészi ereje minimum emlékezetes.

Visszavonhatatlan (Közép-Európa Táncszínház )
Fény, szcenika: Fogarasi Zoltán. Zenei szerkesztő: Mádi László. Konzultáns: Gergye Krisztián. Koreográfus: Jónás Zsuzsa.
Előadók: Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Molnár Zita, Palcsó Nóra, Dobi András, Katonka Zoltán, Mádi László.

Bethlen Kortárs Táncműhely, 2010. december 3.