A Bozsik Yvette rendezte-koreografálta Pöttyös Panni az iskolában sem egyszerű, álomba ringató dajkamese, több annál: valóságban gyökerező, arra visszautaló gyerekszínház.

Ha a Badora Társulat La Fontaine Állatmesék című előadásának premierje az Állatok Világnapjára való, akkor Bozsik Yvette Pöttyös Panniját gyereknapon kellene bemutatni. Az előbbinek ugyanis mintha tényleg az állatok lennének a(z eszmei) főszereplői, utóbbi viszont egyértelműen gyerekeknek, gyerekekről szól.

Egyes vélemények szerint La Fontaine csupán az első hat meséjét írta gyerekeknek (pontosabban egy gyereknek: a trónörökösnek, a Napkirály kisfiának), az összes többi maró gúnnyal írt példázat gyarló felnőttek leleplezését szolgálta. Nincs is talán a világirodalomnak La Fontaine-nél jobban félreértelmezett alakja, utókora ugyanis állat témájú verseit konok és következetes kitartással gyerekek fülébe gügyögi, immár több mint háromszáz éve. Ezt a hagyományt látszik folytatni a rendező-koreográfus Barta Dóra is, de a képlet nála egy kicsit bonyolultabb: az előadáson ugyanis mesét juttat a gyerekeknek, miközben a felnőttek érdeklődését La Fontaine-i parabolákkal tartja fenn, de mintha igazából a tizen- és huszonéves korosztály érdekelné.
A La Fontaine Állatmesék egy átfogó történet keretében jelenít meg fabulákat, de a több kicsi sztori csak lazán kapcsolódik egymáshoz és az egy nagyhoz. Mintha a keret csak azért lenne kitalálva, hogy ürügyül szolgáljon a benne felbukkanó mesék eljátszásához. Az állatok királya, az Oroszlán, bár nem viselkedik vérengző fenevadként (sőt: állítólag alattvalói érdekeit, jólétét szolgálja), de korlátlanul és maximálisan igazságtalanul uralkodik. A Róka addig ravaszkodik (például: fellázítja a népet), míg sikerül megfúrnia az uralkodót, de a hatalmat arrogánsan, kegyetlenül és hazug módon gyakorolja (például: megeszi a hollót, és a bestiális gyilkosságot az Oroszlánra fogja), ezért hamar ellene lázad fel a nép. Az idővel önérzetessé és bátorrá vált, sőt, az emberek (pardon: állatok!) által már igazságosnak is látott Oroszlán (aki azon szívja fel magát, hogy már a gyáva nyúl is bele akar rúgni) elkergeti a trónbitorlót, és újra élvezi alattvalói odaadó szeretetét. Ennyi a kerettörténet, amelyből bármely magyarországi felnőtt annyi áthallást eprészhet ki, amennyit akar.

De mit eprészhet ki a gyerek? A gyereknek a hatalomért (vagy a hatalommal) vívott harc egzaktan nem jelent semmit, állatmesékből is csak egyszerű, konkrét tanulságokat von le, akkor, ha a fabulák egyszerűen és átélhetően jelennek meg előtte. Egy percig sem gondolom, hogy a La Fontaine Állatmesék gyerekek számára készített beavató politikai tréning akarna lenni, de ha nem az, akkor felesleges áthallások sokasága mögé rejtegetni az egyszerű tanulságokat.
Barta Dóra (egyik) legfőbb célja a La Fontaine Állatmesékben is (feltehetően) a koreografálás. A jelenetek legtöbbjének van egy zenés-énekes-prózás felvezetője, majd hosszabb tánctétel következik, amelyben a hallottak-látottak mozdulatra is kelnek. Előfordul, hogy pantomimjátékban tovább fűződik a történet, de a koreográfia leginkább – ügyes (állati) karakterjegyeket felmutatva – a szereplők jellemét, hangulatát illusztrálja-ábrázolja. A meghajlásig csak találgatni tudom, hogy melyik fejdísz alatt ki rejtezik, Feledi Jánost mindig felismerem, de jól tippelek Horváth Zitára, Kulcsár Noémire, Csere Zoltánra és Kiss Róbertre is. A látvány mindegyik eleme (díszlet, jelmez, maszk) színes és színvonalas, csodás, sosem látott mesevilág képe mégsem kápráztat el: a különböző tárgyakban és mai szabású ruhákban realizálódott koncepcióban itt is a jelen hétköznapiságával keveredik az absztrakt mesevilág. Általában minden rendben is volna az előadással, ha sikerülne megérintenie a 4-12 éves célközönséget. De ehhez nem elegendő a puszta tény, hogy állatok jönnek-mennek, tesznek-vesznek, s járnak pórul a színpadon.
A Bozsik Yvette rendezte-koreografálta Pöttyös Panni az iskolában sem egyszerű, álomba ringató dajkamese, több annál: valóságban gyökerező, arra visszautaló gyerekszínház. Sokkal szerencsésebb már eleve Bozsik témaválasztása: Szepes Mária (1908-2007) a maga nemében halhatatlan remekműve (a Pöttyös Panni-sorozat) ugyanis mintapéldánya annak, hogyan kell óvodás-kisiskolás korú gyerekeket műalkotással megszólítani. A színdarab szövegét – alapvetően a Pöttyös Panni az iskolában című történetre támaszkodva, a sorozat más darabjait is felhasználva – Németh Ákos írta.
Bozsik rendezése felnőtteknek is szól: azoknak, akikből nem tűnt el nyomtalanul a gyermeki lény. A gyereknézők is – gond nélkül, azonnal és spontánul – beleélik magukat a látott élethelyzetekbe. Nagy tábora és sikere van az elvetemült rosszcsont Kockás Petinek (magam is vele azonosulok), de a négy iskolakezdő kislány mindegyike szintén életből és életre való, markáns karakter. Előbbit Krisztik Csaba alakítja (igen hitelesen: kiérlelt színész-táncos eszközökkel, átéléssel, feltehetően belső referenciaanyag által is inspirálva), utóbbiakat Mórocz Adri, Góbi Rita,

Fülöp Tímea és Hasznos Dóra játssza. Négyük közül egyedül a címszerepet adó Mórocz Adri egyetemi hallgató nem professzionálisan képzett táncművész (ha jól tudom, bábos-énekes), de kitűnő mozgáskészsége révén nagyszerűen oldja meg a mozgásos feladatokat is. Mint ahogy a táncosok is felkészülten mondanak-hallatnak szöveget, egyéb hangokat, miközben remekbe szabott figurákat alkotnak meg. Az egész előadást hasonló sokoldalúság jellemzi: állandóan együtt hat verbális szöveg, mozgás, zene és kreatív eszközhasználat. Látványvilága és alternatív ötletei alapján e Pöttyös Panni az iskolában nyugodtan nevezhető kortárs fizikai színháznak, még akkor is, ha narrációja, cselekménykezelése hagyományos, mesélős. Egyébként a gyerekek a jól kitalált, végiggondolt és következetesen megvalósított kortárs színházi ötleteket a legnagyobb természetességgel fogadják, és rögtön értik is. Az iskolai rajzverseny „pályamunkáit” például Bozsik nem elkészült rajzlapok felmutatásával ismerteti, hanem a festményeket csoportmozgással, pantomimmel, kísérőszöveggel és a konkrétan legoszerű díszletelemek kreatív mozgatásával életre kelti. Mindeközben az óvodás korú gyereknéző számára világos, hogy festésről, rajzolásról van szó. Ahogy az is magától értetődő, hogy Rónai bácsi kertjében dobogón álló, beszélő-mozgó lányok a barackfák, hogy a Tanító bácsi esernyője krétává változik, ha a táblára írnak vele, és hogy a tanszerlistát unalmas csak felolvasni, el is kell táncolni.
A Rónait alakító Vati Tamás egy mérőszalaggal egy másodperc alatt képes egyéni karaktert adni szerepének, ugyanezt Szemán Béla, a Tanító bácsi becketti-chaplini kalappal és esernyővel teszi meg. Horváth Zsuzsa Imamája nemcsak Pannié, hanem mindannyiunk legkedvesebb nagymamája, de igen kimunkált alakítást nyújt Gombai Szabolcs Tornatanárként és Székely Szilveszter jó fiúként is.
Minden szereplő nagyszerű, minden részlet – kivétel nélkül – kitűnő. És mindemellett az előadásból árad az életszeretet, a bölcsesség, a derű. Nagy pillanat, amikor a mesebeli kisfiú a tündérré vált lánytól csodatévő szalmaszálat kap. Krisztik valóban hatalmas, strandlabdányi szappanbuborékokat varázsol színre vele, amelyekből kitekintve minden másmilyennek látszik. Imamával szólva: „nem is tudtuk, hogy ilyen szép a világ.”
LA FONTAINE ÁLLATMESÉK
(Badora Társulat a Nemzeti Táncszínházban)

Díszlet: Miareczky Edit. Jelmez: Horn Enikő. Maszk: Kovács Dániel. Zene: Solti Árpád. Dalszöveg: Karafiáth Orsolya. Fény: Pető József. Dramaturg: Almási-Tóth András. Koreográfusasszisztens: Mirkóczki Zita. Koreográfus: Barta Dóra.
Táncolja: Kulcsár Noémi, Horváth Zita, Zombori Dorottya, Nagy Eszter Kata, Csere Zoltán, Feledi János, Kiss Róbert, Darabont Áron.

PÖTTYÖS PANNI AZ ISKOLÁBAN
(Bozsik Yvette Társulat a Thália Színházban)

Jelmez: Berzsenyi Krisztina. Díszlet: Vati Tamás. Fény: Pető József. Koreográfusasszisztens: Gombai Szabolcs. Rendezőasszisztens: Kis Kádi Judit. Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette.
Szereplők: Mórocz Adrienn, Horváth Zsuzsanna, Krisztik Csaba, Góbi Rita, Székely Szilveszter, Fülöp Tímea, Hasznos Dóra, Szemán Béla, Vati Tamás, Gombai Szabolcs.