Szerencsétlenségemre, Heiner Müller e darabjából még nem láttam jó előadást. Ez sem az. A két színész viszont nagyszerű.

A 66 éves korában 1995-ben elhunyt keletnémet író elsősorban Nyugat-Németország (no meg Nyugat-Európa s Amerika) színházaiban aratta sikereit. Brechtet tartotta mesterének, de ő tekinthető a német posztmodern egyik legjelentősebb képviselőjének. A szocialista realizmus szellemében írt termelési drámáit követően 1961-ben Az áttelepült című darabját betiltották, a pártból kizárták, és munkáit az NDK-ban több mint egy évtizedig nem mutathatták be. Ez idő alatt született meg a brechti mintát követő dráma-átiratainak zöme (köztük a Stúdió „K”-ban jelenleg is látható Philoktétész). 1973 után stílusa radikálisan megváltozott: művei fragmentálódnak, önreflektívvé válnak, felbomlik bennük a tér-, idő-, cselekmény és szereplőegység. E változások összefüggnek azzal, hogy az író egyre jobban kiábrándul kommunista eszméiből.

Mindez fontos az 1981-ben született Kvartett értelmezéséhez is. E mű szintén átirat, amelynek alapjául Pierre Choderlos de Laclos 1782-ben írt levélregénye, a – filmekből és színpadi adaptációkból is jól ismert – Veszedelmes viszonyok szolgált. A többszereplős szerelmi történet szálait két régi szerető, Madame de Mertuil és Valmont vikomt szövögeti. A férfi épp egy férjes asszony, Madame de Tourvel kegyeinek elnyerésén buzgólkodik, a márkiné pedig unokahúgának, Volange kisasszonynak szexuális beavatására buzdítja barátját, de a szerelmi játszma valójában mindvégig kettejük között folyik.
Müller is e négy alakra koncentrál, de a Kvartettnek csak két szereplője van, Merteuil és Valmont, a további két nő az ő játékukban „elevenedik meg”. Az író célja az eredeti mű darabokra szedése volt, hogy ezáltal figyelhesse meg: milyen a két nem kapcsolatának rendszere egy hanyatló világ felső „értelmiségi” körében. E szétszedés eredménye egy olyan destruktív komédia, amelyben a tartósan sem egymással, sem egymás nélkül élni nem tudó szereplők brutális kegyetlenséggel és őszinteséggel tárják fel egymás és maguk előtt vágyaikat, életük rejtett titkait. Valamifajta virtuális szeretkezés zajlik köztük, mialatt eljutnak odáig, hogy az egymásban való totális feloldódás próbája a nemcsere, kipróbálása annak, milyen lehet a szerelem, a szexuális bekerítés, a vágykielégítés a másik bőrébe bújva. Ezért Valmont-nak a Tourvelné megszerzésére indított offenzíváját bemutató jelenetben Merteuil alakítja Valmont-t, és a férfi a meghódítandó nőt. A szerepjáték időnként visszaáll az eredeti felállásba, Volange elcsábításának epizódját viszont szintén a nemcsere segítségével élik át. A szerző előírása szerint a darab helyszíne és ideje: szalon a francia forradalom előtt, bunker a 3. világháború után. Azaz egy végállapotban, a halál közelében vagyunk. Nem véletlenül az egyik legtöbbet szereplő kulcsszó a halál; a két szereplő kapcsolata törvényszerűen a halálukkal zárul, illusztrálandó a Mülleri tételt: „a halál a szex egy változata”, vagy másképp, „a szerelem = halál”.

 

Alföldi Róbert és Udvaros Dorottya / Schiller kata felvétele

Gergye Krisztián nem a fentiek alapján értelmezte a Kvartettet, őt nem (csak) a két ember közötti végzetes harc menete érdekelte. Ténylegesen kvartettet, s rögtön kettőt tett fel Árvai György sokjelentésű tükrös színpadára. A két színészt két táncossal kettőzte meg, s négytagú zenei együttest is szerepeltet. Az előadást Hajas Tibor (1946-1980) író, költő, fotós-képzőművész, performer emlékének ajánlja, s ez nem csupán gesztus, hiszen a darabba két fontos és terjedelmes Hajas-szöveget emel be, valamint számos képzőművészeti idézettel (például a fekete üvegfal előtti mozgó testek festésével) utal a performer életművére.

A két szöveg kitágítja a Müller-darab problémakörét, és erőteljesebben hangsúlyozza azt az ellentmondást, ami az évezredes keresztény hagyományokból fakadóan bűnnek tekintett és a legcsodálatosabb misztériumként megélt szexus között feszül. Gergye ezeket a textusokat a főszínpadról leválasztott, amolyan brechti song-színpadon mondatja el. (Kár, hogy e pódiumok szolgálnak a két szereplő viadalát szájbarágós csatajelenet-illusztrációvá szegényített bemutatásához is.)
A rendező „kiegyenesítette” Müller dramaturgiai vonalvezetését, s csak a második nemcsere történik meg, így a Tourvelné-epizód csupán „színház a színházban”-jelenet, ezáltal elvész a lényege. Amit helyette kapunk, kétséges eredménnyel jár: a táncosok a szereplők igen bizonytalanul dekódolható belső énjét jelentik, s ők azok, akik a romlott alakokat (énjüket) – a darab intencióitól eltérőn, de hatásosan – halál angyalaként juttatják át a túlvilágra. Ezúttal Gergye koreográfiái sem invenciózusak, többnyire betétként vagy a szöveg illusztrációjaként hatnak.
A mülleri dekonstrukció továbbvitelének, posztmodern gesztusnak is tekinthetnénk például az előadás kezdetekor feldőlő makett-lovat, a záróképben lehulló pinponglabda-esőt, a zenei kíséret finoman szólva eklektikusságát (preklasszikus hangzatok mellett népdalfeldolgozás vagy a Bizottság együttes 30 évvel ezelőtti száma: „Köpni kell!”), a zenészek játéktérbe rángatását, a fekete műanyag padlóborítással való öncélú játékot, a színház színház voltának visszatérő jelzését, ha ezek ötleteknél többek lennének, illetve ha általuk pontosabban kirajzolódna az alkotók – (ön)ironikus, polemikus, tragikus – viszonya az alapműhöz s az abban megfogalmazott problematikához.
Azonban a külsődlegesség, az effektek halmozása sem halványítja el Alföldi Róbert és Udvaros Dorottya remeklését. Színészi mesterkurzus, amit bemutatnak. Távolságtartóak és szenvedélyesek, játékosak és emelkedettek, frivolak és szemérmesek, lazák és koreográfiákba szorítottak. Előadásértelmező kontraszt születik abból, ahogy személyes érintettségüket éreztetve a Hajas-szövegeket interpretálják, s ahogy a darabot nagy szakmai tudással előadják.

Heiner Müller: Kvartett
Fordító: Kurdi Imre. Díszlet: Árvai György. Jelmez: Béres Móni. Zenei szerkesztő: Philipp György. Dramaturg: Vörös Róbert. Rendezőasszisztens: Bencze Zsuzsa. Rendező: Gergye Krisztián.
Szereplők: Alföldi Róbert, Udvaros Dorottya, Gergye Krisztián, Virág Melinda, Mikecz Kornél, Nagy Bernadett, Philipp György, Szakács Ildikó.

A Nemzeti Színház és Gergye Krisztián Társulata közös produkciója

Gobbi Hilda Színpad, 2011. január 12.