Nem szerepjátszás történik, hanem szerepfelvétel és -letétel, majd egy másik szerep felvétele, és újra letétele.

Manapság étterem szempontjából már Budapest is metropolisz; olasz vagy görög, szerb, török, indiai, vietnami, thai és ki tudja még, hányféle konyhát lehet ízlelgetni. Mindenki megtalálhatja a neki való mártásokat, húsokat és leveseket, és mi nem is vagyunk restek különböző vacsorakalandokba bocsátkozni. A felfedeznivalók közé tartoznak természetesen a kínai gasztronómiával kecsegtető éttermek, melyek mintás selyem borítású falaikkal, étlapjukon bölcs idézetekkel, valami távol-keleti nemes és egzotikus misztikával andalítanak. Legalábbis így tűnik nekünk, különleges éttermeket látogató szerencsés európaiaknak – még ebben a mi kis torzsalkodó és nyűglődő országunkban is -, mert azt hisszük, hogy a globalizáció emblémájaként sorakozó kínai éttermek már mindennapjaink részévé váltak. Naponta elmegyünk mellettük, hébe-hóba beülünk, rendelünk a megmosolyogtató akcentussal beszélő pincérnőtől, eszünk és iszunk, de eszünk ágában sincs belegondolni, mi folyhat a meg-meglebbenő piros ajtószárnyak mögötti konyhában. Ebbe a hátsó traktusba kukkant be Roland Schimmelpfennig újabb darabja a Katonában. S bár talán nálunk ma még a cigánykérdés kézzel tapinthatóbb társadalmi feszültség forrása, mint a német drámában ábrázolt ottani bevándorlók helyzete, a változás szelei már észlelhetők, hamarosan ez a szociális probléma is teljes súlyával a nyakunkba szakad; érdemes hát foglalkozni a témával.

Kocsis Gergely, Tenki Réka és Fullajtár Andrea. Koncz Zsuzsa felvétele

A Golden Dragon étterem zsebkendőnyi konyhájában öt távol-keleti szakács sürgölődik. Az ő kerettörténetük a vezérfonal, s közülük is a Puci nevű, alig húszéves kínai fiúé, akit a családja szerencsét próbálni küldött Európába, de akit a szutykos konyhában messzire elkerül Fortuna. Viszont fáj a foga. Borzasztóan. Üvölt a fájdalomtól, ám szakácstársai nem hívhatnak hozzá orvost, mert sem törvényes papírjuk nincs az egészségügyi ellátáshoz, sem elegendő pénzük. Sőt, valószínűsíthetően semmihez sincsen semmijük, napi robotjukat illegalitásban végzik fillérekért. Végül az óbégatást elunva úgy dönt a közösség, hogy a leves és a főfogás közt kihúzzák a fiú fogát. A seb vérzése azonban nem áll el, s a fiú éjszakára már halott. Ekként pedig semmiképpen nem maradhat a konyhában, szőnyegbe csavarják, és zsupsz, folyóba vele az éjjeli hídról – a bevándorlás, az újrakezdés nem sikerült. Miért? Schimmelpfennig sebészi pontosságú eszközökkel tárja fel a hátteret. Nem megindításunkra törekszik, hanem hidegfejű bemutatásra, s ehhez többféle történetet sző egymásra álomszerű dramaturgiával. A távol-keleti szakácsok mellett kibontja a Golden Dragon étteremnek a földszintjén helyet adó bérház európai keresztmetszetét is. Éldegél itt nagypapa, aki fiatalságát akarná visszakapni; unokája, aki már szabadulna a méhében fogant magzattól, mert barátja attól fél, hogy ezzel felborul kettejük kapcsolata; légikísérők, akik a világban utaznak, de nem találják sehol sem a helyüket, s egyikük a friss kókuszlevesében találja meg a kihúzott fogat; valamint egy kalapos fickó, aki szakított piros ruhás barátnőjével. Mindezzel párhuzamosan pedig harmadik történetként meanderként kígyózik az eddigi szálak közt a hangya és a tücsök – a gazdag európaiak és a szegény bevándorlók analógiájára épülő – meséje, ahol a hangya keménységű német boltos befogadja ugyan a távol-keleti, érzékeny tücsköt, de prostitúcióra kényszeríti, mígnem egyik kuncsaftja – méghozzá a szakítás miatt feszültségekkel teli kalapos fickó – ki nem nyírja levezetésképpen. S hirtelen a történetek összeérnek: világossá válik, hogy a halálra baszott tücsök a fogfájós fiú húga lehetett, akit szintén meg akart keresni, de azt se tudta, merre. Ezek szerint a szomszédban kellett volna… Mindez azonban nem naturalista-realista valóságként tárul fel, hanem mint egy mese; Schimmelpfennig költői stilizáltságú passzusokban beszélteti el az egymásba érő történeteket.
A Katona színpadának zsebkendőnyi konyhájában öt színész sürgölődik szakácsként, majd ők bújnak át minden más szereplő bőrébe is. Varázslatos gyorsasággal képesek egyik figurából a másikba átváltozni, Bujdosó Nóra piszkos, zsíros keleti büfékből ellesett öltözékeit más ruhákra cserélni, s minden bizonnyal nagy segítség a sminkek, hajak, parókák és arcszőrzetek váltogatásában Végh Attila, Tóth Barbara, Gáti Kati, míg a gyorsöltözéseknél Tóth Hajnalka és Soós Ágnes színfalak mögötti sürgölődése. Fullajtár Andrea kőkemény macsó természetet „ölt magára” a germán hangya szerepében; de unokaként szertelen, mosolygós szemű fiatal lány; míg szakácsként búvó idegrángással hunyorgató idős asszony. Tenki Réka fogfájástól hisztiző Pucijában jó adag rémület is felszínre kerül; míg kalapos fickóként nyegle és önpusztító daccal dülöngél. Mészáros Béla narrátori főzőcskézése mellett egy sebezhető és riadt kislány-tücsköt játszik; valamint egy szomorkás nagyapát, akivé egészen színházleleplező módon alakul át, mindössze gyors mozdulattal magára kapva egy kalapból, bajuszból és szemüvegből álló „maszkot”. Mint biciklisisakos fiatalember Kocsis Gergely ingerli a zárkózott, hétköznapi emberben bujkáló fasizmust; míg szakácsként sokkal szelídebb hangot üt meg. Hajduk Károly ezúttal leginkább a női lelkekben vájkál: szőke légikisasszonya elmerengve szopogatja a levesben talált szuvas fogat; piros estélyi ruhás lányként pedig visszafogottan méltatlankodik, hogy miért szakítanak vele csupán azért, mert a tánciskolában alkalmilag összejött valami pompás csődörrel.

Hajduk Károly és Kocsis Gergely. Koncz Zsuzsa felvétele

A színészi munka hangsúlya az alakítások szemünk előtt való megszületésére helyeződik. Nem szerepjátszás történik, hanem szerepfelvétel és -letétel, majd egy másik szerep felvétele és újra letétele. Mivel maga a szöveg is a szereplőkkel mondatja ki a helyszíneket, szerzői instrukciókat, csendeket, illetve elhangzik több, a szerzőtől már megszokott leíró jellegű monológ, ezért a játék is inkább epikus, narratív és leíróbb jellegű irányba épül, bőségesen kiegészülve humoros lehetőségeket nyújtó önreflexív iróniával. A jelzésszerű alakítások azonban át is fordulnak átélt és megjelenített belső állapotokba, s így a benne is vagyok, de kívülről is nézem cinkos és bravúros színészi mixtúráját produkálják. Mindebbe ráadásul nemcsere is keveredik: férfiak is játszanak nőt, és nők is férfiakat, s ez a szerepösszevonásokkal kiegészülve végül azt eredményezi, hogy a fogfájós kínai fiú (alakját játszó színész) kalapos fickóként egyben saját húgának gyilkosa is. Kegyetlen kombináció. A színészi játék él a túlzás eszközével is, ismert toposzokkal domborodik ki egy-egy alak meseszerűsége (és általánosíthatósága).
Mindezzel Gothár Péter rendezése teret biztosít Schimmelpfennig mágikus realizmusának. A rendező tervezte díszlet tágasságával és kissé sötét hangulatával, be-becsusszanó paravánjaival álomszerű és szürreális történésekre is lehetőséget nyújt. A kidolgozott szituációk azonban sokszor álmosító zsongással zajlanak, nem ragadnak magukkal, komótosan és puhán hömpölyögnek. Azután hirtelen felbukkan valami varázslatos ötlet, és ismét felfénylik a figyelem. A hangsúlyozott színház- és meseszerűség a távolságtartást is felerősíti, s mintha az előadás valójában még ráébreszteni sem akarna semmilyen társadalmi állásfoglalásra, csupán elénk sorakoztatná a lehetőségeket. Túlontúl okosan, cseppet sem táplálva részvétet senki iránt. A stilizálással lefojtott kavarodás az időszakos felcsillanások, megiramodások ellenére is inkább csak csordogál. Mint a hétköznapi élet. Mert nemcsak a bevándorlónak tragédia, hogy még soha nem látta a Mekong-deltát, csak húzza az igát, félig megtűrt rabként egy sajátos börtönben. A kalapos fickónak is megvan a maga baja, hiszen elhagyták; a nagyapának, hogy megöregedett, és már soha nem lesz fiatal stb. Így összerakva uralkodik el teljesen a népeket-embereket egyaránt sújtó, csendes kilátástalanság. Ámbár az európai nagyapát mégsem veri senki agyon egy szadista aktus részeként.ROLAND SCHIMMELPFENNIG:
GOLDEN DRAGON
(Katona József Színház)

Fordította: Szabó Borbála. Jelmez: Bujdosó Nóra m. v. Világítás: Pető József. Zene: Fekete Gyula m. v. Dramaturg: Török Tamara. Díszlet-rendező: Gothár Péter.
Szereplők: Fullajtár Andrea, Tenki Réka, Hajduk Károly, Mészáros Béla, Kocsis Gergely.