Juhász Anikó sohasem szerepet vagy koreográfiát tanít be alkotótársként tisztelt előadóinak…

Juhász Anikó jó két éve – Tóth Gergely és az Escurial előadása kapcsán – azt nyilatkozta (Szabad lénnyel Düsseldorfban, lásd: ITT!), hogy „szeretek olyan emberekkel dolgozni, akikben frissességet, érdekességet találok”. Buday Enikő is nyilván ezért került most O. Caruso látóterébe, aminek az Enci előadását köszönhetjük.

Buday Enikő / Koncz Zsuzsa felvétele

Juhász Anikó (O. Caruso) emberfeltáró kísérleteinek régi, odaadó híve vagyok, igaz, a megszületett alkotások láttán nem egyszer valamennyi kétely is megfogalmazódik bennem. Pedig a Finita la Commedia-előadások mindig hatásosak, mélységüket, kidolgozottságukat, erőteljes dinamikájukat csak méltatni lehet, a kétely inkább azzal kapcsolatban merül fel, hogy vajon merre vezet ez az út, járható-e egyáltalán hosszútávon.
Juhász Anikó ugyanis sohasem szerepet vagy koreográfiát tanít be alkotótársként tisztelt előadóinak, hanem az adott személyiségből készít előadást, az embert magát csinálja meg a műben. Tény, hogy mindannyian a magunk módján sokoldalúak vagyunk, mikrokozmosz, makrokozmosz, állat, ösztönlény, társadalom, történelem, mindenség – ez mind-mind bennünk rejtezik, de Juhász módszerében mégis ott leselkedik a veszély: ugyanaz az alkotóelőadó-társ ugyanazzal az alkotóelőadó-társsal egy idő múlva menthetetlenül részleges, vagy teljes, felületes, vagy mélyről fakadó önismétlésbe bocsátkozik. (Talán ezt is elkerülendő, szakított egymással hosszú évek közös munkája után Juhász Anikó és Fehér Ferenc.)
Mert sokoldalúságunk és különbözőségeink ellenére olyan egyformák is vagyunk, pláne akkor, ha lecsupaszított belső lényünket tesszük közszemlére. Aprólékos gonddal berendezett saját kis világunkból kukucskálunk kifelé mindnyájan, ragaszkodunk vackainkhoz, még a földön hagyott letolt gatyánkat is krétával körberajzoljuk, nyilván azt remélve, valamilyen jelet hagyhatunk magunk után. Buday Enikő is hétköznapi tárgyak között éli (színpadi) életét („Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány.”), rendszeretettel pakolja fa lemezlapjait, tálcáit, csészéit, van bicskája, fogkeféje, kerek kis pemzlije, vannak cipői, ruhái, krétái – ez utóbbiakkal néhányszor dühödten, kifelé is kommunikálni akar (fekve, hasa alatt írni próbál a falapra). Belső kommunikációja folyamatosan zajlik: a földre helyezett tárgyakra mozgókép vetül (a filmen hétköznapi események és elvont, organikus formák mozgása figyelhető meg), a hangfelvételről felhangzó szövegek (amelyek többször kicsit torzítottan-gyorsítottan hallhatók) a saját szövegei.

A „hangfoszlány-dramaturgiával” készült verbális szövegek tudatosan meg van komponálva: mintha egy emberi élet különböző szakaszaiban készültek volna, a gyermekkortól a hozzá némileg hasonlító öregkori szellemi leépülésig.
Amikor az ember már minden tárgyát szétszórta, minden mondandóját elmondta, elhordta a cipőit, ledobta a ruháit, testileg lemeztelenítve is próbál még küzdeni, de hiába… Az elmúlást, a végleges eltűnést is mindenki hordozza magában. („Szegény a forgandó tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse.”) Az erre történő utalástól válik kerekké a Finita la Commedia legújabb emberprezentációja is.
Az Encit alaposnak, tartalmasnak, elgondolkodtatónak tartom. De zavarban is vagyok, mert már az első zakófelvételnél és gatyaletolásnál Fehér Ferenc gesztusait véltem látni. Lehet, hogy a hiba az én készülékemben van, de nekem Buday Enikő Encije ugyanaz nőben, mint Fehér Ferenc több mint tíz éve készült Wertkirálya volt férfiban. Mért ne lehetnének hasonlók, hisz mindkettőt Juhász Anikó (is) csinálta. Vagy mindkettőt (az egyiket közvetlenül, a másikat közvetetten) Fehér Ferenc inspirálta? Azt gondolom, erre a kérdésre a helyes válasz már sohasem található meg. Mint ahogy Kosztolányi Dezső Halotti beszédében (amiből fentebb is idéztem) sem kelthető életre az elhunyt: „Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.”
Nem állítom, hogy az Enci önismétlés, de olyan „hol volt, hol nem volt a világon egyszer” előadás.

Enci (Finita la Commedia)
Látvány: Juhász Anikó, Buday Enikő. Rendező, koreográfus: Juhász Anikó (O. Caruso).
Előadó: Buday Enikő.

Sirály, 2011. március 8.