A 2017 óta fennálló MASZÍN (Magyar Színházak Szövetsége: a temesvári, aradi, nagyváradi, szatmárnémeti, székelyudvarhelyi és csíkszeredai színházak érdekképviseleti csoportosulása) idén – Szatmárnémeti és Nagyvárad után – Székelyudvarhelyen rendezte meg szakmai seregszemléjét.
Csakhogy ez az este, itt és most – földgolyót behálózó, szociális esemény. Nem várnánk így talán, ha nem volna a színház orvosilag „tiltott gyümölcs” ma, s nem éreznénk némi titkos büszkeséget, hogy – egyelőre – kicseleztük a bajt. Együtt vagyunk.
Butuszov előadása egy eklektikus szabadvers a fentebbi kérdések margójára: dekonstruál, rekonstruál, perspektívát vált, játszik, parodizál, új regisztereket keres egy ismert kottában, hogy valami igazit találjon.
A nyolcvanas évektől ott volt minden fontos független hely alapításánál, van, amelyik – mint például a Sirály – kifejezetten az ő nevéhez fűződik. Szalai-Szabó Istvánnal beszélgettünk egyebek mellett az Egyetemi Színpadról, a Bárkáról, a Millenárisról, a Városi Színházról, és arról, miért zárult be nemrég a Hátsó Kapu is mögötte?
Csehov nem azért nagyszerű szerző, mert még abban is ezer dráma van, amit meg sem írt, de kétségkívül ez is része a zsenijének. Még a légüres teréből is dráma születik, ha van, aki megírja.
A fesztivál programjában látható három orosz klasszikus (…) radikálisan különböző színházelméleti és „játéktechnológiai” kereteit vagy meglepő hasonlóságait a néző aligha fogja bármiféle tendenciát nélkülöző jelenségnek látni, és nem fogja a rendezői koncepciók kiszámíthatatlan egyediségének vagy a véletlennek felróni.
…a láthatóan eredményes művészi teljesítmény nyilvánvalóvá teszi, következetesen építkező társulatról van szó.
Az előadás a szereplőkben lejátszódó belső folyamatok egy-egy erős pillanatba sűrítésének láncolata.
„Ez csak színház”, sugallja a befejezés, de lehetne akár a mi életünk is.
Koršunovas előadásában a másik megértésének teljes hiánya atrocitásokhoz és súlyos egzisztenciális válságokhoz vezet.
