Történelmi témájú, de nem történelmi dráma a János király. Shakespeare-nél sem az, még kevésbé Dürrenmatt átdolgozásában.

A történeti alap: a Plantagenet-dinasztia alapítójának, II. Henriknek két fia, Oroszlánszívű Richard és Földnélküli János között dúlt a harc a koronáért, s miután az Angliában csak hébe-hóba megforduló Richárd egy csatában elesett, hátrahagyott egy törvényes fiút, Arthurt meg egy törvénytelent, Falconbridge Fülöpöt. A trónra lépő János (1199-1216) ellen a francia uralkodó, II. Fülöp háborút indított, hogy visszaszerezze az angolok által birtokolt francia területeket, illetve megkoronáztassa a kiskorú Artúrt. János unokahúga és a francia dauphain közötti házasság révén a viszály békésen megoldható lett volna, de a pápa kiátkozza Jánost és kötelezi II. Fülöpöt, hogy folytassa a háborút. Az angol uralkodó győzedelmeskedni látszott, amikor az elfogott Arthur meghal, az angol urak elpártolnak Jánostól, és kikényszerítik tőle a Magna Chartát. II. Fülöp átkel a Csatornán, és sorra foglalja el az angol tartományokat, amikor János kibékül a pápával, aki leállítja a háborút. János gyanús körülmények között egy kolostorban hirtelen meghal, utódja kiskorú fia, aki III. Henrik néven lesz király.

Pogány Judit, Polgár Csaba, Szandtner Anna és Ficza István / Schiller Kata felvétele

Bár Shakespeare is, Dürrenmatt is felvázolja e történeti eseményeket, egyiküket sem a krónika bemutatása érdekli, hanem az árulások sorozatának analízise. A két történelmi szereplő, János és II. Fülöp mellett főszerepet kap Fülöp, a fattyú is, aki János jobb keze lesz. A tanácsadó a ráció talaján áll, bár maga is uralkodói babérokra vágyik. Tanácsai a kompromisszum-keresés jegyében születnek, kiegyezést javasol a küzdő felek között éppen úgy, mint a király és népe között. Ám ötletei rendre visszájukra fordulnak, s újabb vérontást eredményeznek, mert mindig a manipuláció győz. A manipuláció mestere Pandulpho milánói bíboros-érsek, pápai küldött, így végül négyük között zajlik a dráma, amelyet háttérből a királyi családok nőtagjainak kisszerű intrikálása is kísér.
Már Shakespeare-nél is az derül ki, hogy egyik uralkodó sem különb a másiknál, mindegyiküket a pillanatnyi érdek mozgatja, s csak a hatalom birtoklása érdekli őket. Ez a látlelet Dürrenmattnál élesebb és egyértelműbb, az írói megközelítés pedig egyértelműen komédiai. Bagossy László még groteszkebbé és abszurdabbá teszi a dürrenmatti képet, s az Örkény Színházban politikai pamfletet rendez. Ez nem azt jelenti, hogy a darabot egy pillanatra is durván aktualizálná, de a hangsúlyozottan színházi produkció számos asszociációs lehetőséget teremt – a konkrét mai közállapotainkra éppen úgy, mint a mindenkori politikai-hatalmi viszonyok általános összefüggéseire vonatkoztatva.

A rendezői szemléletet jól érzékelteti a kezdő- és befejező kép: amikor felmegy a piros függöny, egy újabb piros függöny előtt hatalmas palástban ül a koronás, de öltönyös János, kezében az uralkodói jelképek (jogar, országalma). A második függöny felhúzásakor János anyja és unokahúga tűnik elénk, az újabb függöny mögül az udvar újabb tagjai, hóhérok válnak láthatóvá, végül az utolsó függöny láttatni engedi a népet, az akasztottakat. A zárókép fordított sorrendben tárja elénk a társadalmi hierarchiát, amelynek első szűkített képébe ezúttal Angoulême Izabella, János felesége ül a trónra a csecsemő Henrikkel, mögöttük Pembroke grófja, a buzgó és mindenre kapható miniszter, a középszer megtestesítője, a jövő embere áll.
A két uralkodóház, a két oldal felcserélhetőségét mint a mű egyik alapgondolatát a rendező azzal is nyomatékosítja, hogy Pembroke-ot meg Chatillont, János miniszterét és II. Fülöp követét ugyanazzal a színésszel, Máthé Zsolttal játszatja. Máthé csupán kifordítja nyakkendőjét, amely hol piros, hol kék oldalát mutatja felénk, illetve követként belső zsebéből szőke parókát ránt a fejére, miniszterként meg szivarzsebéből sötétkeretes szemüveget kotor elő, s kész az „átváltozás”.
Bagossy Levente díszletének alapeleme a függönysor, máskülönben csaknem üres színpadon játszódik az előadás. A nagy békekötés-jelentben az uralkodók mintha körhintán ülnének: János kasírozott lovon, II. Fülöp gyaloghintóban pózol. A végkifejletben a felgyorsult események érzékeltetésére villanásnyi állóképekre nyílnak-csukódnak a függönyök. Ignjatovic Krisztina ruhái a figurák típusjellemzőit emelik ki. Arthur, akinek nevében a háborúskodás folyik, nyeles báb, amit a színészek egymás kezéből átvéve keltenek életre.
A főszerepeket alakító színészek nagyszerű karaktereket vonultatnak fel. Debreczeny Csaba cinikus, a hatalmat a hatalomért szerető Jánosát az arcára fagyott, kiismerhetetlen mosoly jellemzi. Gálffi László Jánoshoz igencsak hasonlatos II. Fülöpjét pedig piperkőc mozdulatok sora. Mintha mindketten álarcot viselnének, és folyamatosan szerepet játszanának a külvilágnak. A szálakat a Fattyú és a viszonylag későn színre lépő Pandulpho mozgatja. Mácsai Pál démonikus alakot formál a bíborosból, de bemutatásakor a rendező nem átall a bohózat eszközeihez nyúlni, amikor érkezését a társaság mindig máshonnan várja, mint ahol a színész épp felbukkan. János meghunyászkodásakor Mácsai, Debreczeny és Polgár Csaba a dupla fenekű komédiázás mesteriskoláját mutatja be. A legösszetettebb feladat Polgár Csabának jutott, aki a Fattyú nagyravágyását, okosságát, cseppet sem önzetlen szolgálatkészségét, majd az új hatalomhoz való átállás erkölcsi lehetetlenségét s a mindebből következő kiábrándultságot egyaránt érzékenyen közvetíti. János az ő segítségével ismeri fel: „Anglia nem enyém és nem a tiétek. /Mi csak igazgatjuk, de vajon jól? /Profitálunk. S amit mi csőcseléknek /Hívunk, azé az ország. Ami nékünk /Üzlet, azért a nép fizet.” De ő végül dühös tirádájába azt is kimondja: „Szülőföldem, vesztes vagy.” S ez egyáltalán nem megnyugtató és bíztató konklúzió. Sem a XIII. században, sem ma.

Friedrich Dürrenmatt: János király
Fordító: Görgey Gábor. Díszlet: Bagossy Levente. Jelmez: Ignjatovic Krisztina. Dramaturg: Gáspár Ildikó. Bábkonzulens: Lénárt András. Rendező: Bagossy László.
Szereplők: Debreczeny Csaba, Pogány Judit, Takács Nóra Diána, Szandtner Anna, Für Anikó, Polgár Csaba, Gálffi László, Csuja Imre, Mácsai Pál, Máthé Zsolt, Ficza István e. h.

Örkény István Színház, 2011. március 12.