…a Bázis militarista helyszíneit kihasználó, sétálós előadás született.

Botho Strauss drámái még mindig meglehetősen ismeretlenek nálunk, jóllehet a német szerző évtizedek óta a világszínház egyik meghatározó színpadi szerzője. A Zsámbéki Nyári Színház idei első premierje ezért is fontos ősbemutató: a Borbély Szilárd fordította Meggyalázás Shakespeare Titus Andronicus-történetéből Lavinia szálát bontja tovább. A fiatal cseh rendezőnő, Lucie Málková munkája lényegre törő és mentes a színházi sallangoktól; sikeresen hangolja össze a Visegrádi Alap szponzorálta produkció négy országból összeverbuvált alkotói gárdáját.

A többórás előadást nem egy helyben ülve nézzük végig, hanem a Bázis militarista helyszíneit kihasználó, sétálós előadás született. Vagy inkább terelős-űzős-hajtós játék, hiszen jámbor nézelődésről nincs szó, a néző is a történések részévé válik. A kezdő képben egy tetőn állva Róma népeként vizsgáljuk a távoli Terra Secura lakóparkot, amelyet ügynökök kórusa kínálgat, majd kezdetét veszi Katona László Saturninjának kampánya, hogy császárrá válasszák, válasszuk. Madák Zsuzsanna énekesnője azonban hiába buzdít mindannyiunkat, kevés a lelkesedés, Saturnin dühöng is a falusi kampány sikertelensége miatt, de minket már terelnek tovább, ezúttal már legyőzött gótokként a háború sújtotta vidéken.
Megyünk a földúton, titokzatos koreográfia szerint csettintgető alakok közelítenek a derékig érő fűből, mindenfelé halottak hevernek, egy csatornából kilógó lábak még rángatóznak. Elhagyatott, rejtélyes és erőszakos, groteszk világ. Keskeny betonszurdokba terelnek, szűk lövészárokban várakozunk a legyőzött gótokat játszó színészekkel. Fejünk felett zajlik minden: Gubík Ági Tamorájának fiát feláldozza a győztes és könyörtelen Titust játszó Terhes Sándor. Saturnin is előugrándozik, Titustól császári koronát kap, ő pedig cserébe nem a Tóth Orsi játszotta Laviniát, hanem Tamorát emeli magához, pedig a hadvezér még a fiát is megölte, hogy ellenszegülő lányát az új császárhoz kényszerítse. De indulunk tovább, új helyszínek, újabb snittek következnek.
Egy lepusztult autóban Nagy Zsolt Aaronja űzekedik Tamorával, rajta kapja őket Kokics Péter Bassianja, szerelmével Laviniával. Tamora két fia megöli Bassiant, Laviniát pedig meggyalázzák és megcsonkítják. Egy hangárba vonulunk, ahol Titus rátalál a véres Laviniára, majd mi, nézők végre kilépünk a játéktérből, nézőtérre ülünk, és onnan követjük tovább a hangárban zajló eseményeket. Fókuszba kerül az, amit Botho Strauss kiemel Titus Andronicus embertelen Rómájából: hogyan lehet ennyi szörnyűség után tovább létezni?

Jelenet az előadásból / Schiller Kata felvétele

Sehogy. A vérengzések folytatódnak. Felmerül egy Montague-Capulet párhuzam: Titus lányához visszatér meggyalázója, Tamora fia, de Lavinia és Chiron szerelmének semmi esélye. Pedig Lavinia ezért tér ki könyörtelen apja követelése elől, csonkítói neve helyette annyit ír a porba: „Laviniát gyötri a vágy. Lavinia élni szeretne.” Kiderül, hogy ez lehetetlen. Aaron és Tamora bűnössége igazolódik, mikor Titus a mórtól, hogy újszülött fiát mentse, megtudja Lavinia és Chiron titkát. A hadvezér lelövi a fiút, és egy felhúzott revolvert hagy hátra a lányának, aki nem sokat tétovázik, öngyilkos lesz. Saturnin császár is megöli magát, mert Róma népe elégedetlen vele. Pusztul minden, zárásként pedig következik az elveszejtett gyermekek húsából álló békelakoma, ahol a nézők ismét belépnek a játékba.

Felkapaszkodunk a hangár tetejére egy ösvényen, éppen a bűnei jutalmaként nyakig földbe ásott Aaron mellett, de csak csevegünk vele, nem segít rajta egyikünk sem. Odafent pedig lakomaasztalhoz ülünk Tamorával és Titusszal, majd végignézzük, hogyan fojtja meg Titus a szépséges gót királynőt. Már csak az van hátra, hogy egy vidám fiú, Lukas – akit anyja még az ügynökök közt hagyott el, s onnantól rezonőrként kíséri a fejleményeket – új császárra akarja választatni magát. Miért is ne? Bárkiből lehet uralkodó, de szerencsére Lukas anyja előkerül és hazazavarja csibész fiacskáját. Vége – jelentik be egyszerűen az előadók, mi pedig tapsolunk.
Botho Strauss szövegei rejtvényszerű partitúrák, amelyek lejátszásához ki kell bogozni az összefüggéseket. Ezt most úgy sikerült, hogy csak a legszükségesebb részletek vannak kibontva, jótékony homály burkol sejtelmesen sok mindent, de így teljes értékű a balladai kuszaság. Az egész csapat nagy játékkedvvel vesz részt a rejtvényfejtésben, szűkszavú, de pontos minden jelenet, s ahol csak lehet még szellemes megoldások is tarkítják a borzalmakat. De nincs túlmagyarázva, nincs cicoma, nem is illene a remekül kiválasztott és pompásan bejátszott terekbe semmifajta teátrális mesterkéltség. És nincs tragikus mélység sem. Zajlanak a dolgok, nyers egyszerűséggel, olykor brutálisan, és mindenképpen a katarzis lehetősége nélkül. A szereplők groteszk létezésében nincs részletezett háttér, kevés a kibontott és megmutatott motiváció. Tamorában nincs feneketlen bosszúállás, csak egy gyorsan elvesztett fiú gyásza. Titusban a fájdalom épp csak megvillan, mikor otthagyja a pisztolyt lányának, Lavinia pedig amint megfogja a fegyvert, már lő is. Aaron sem a velejéig romlott gonosz figura, csak egy flegma gazember. Nincs fájdalom és lelki árnyaltság, sem bonyolult szenvedélyek, csak kiürült viszonyok. Némi irónia még párosul a kietlen érzésekkel, de az is csak alkotói oldalon. Kilátástalan látlelet ez a máról, olyan nyirkos, szürke és fázós, és kijózanító, mint az általam látott előadás napján a hűvösen metsző szélben komoran tornyosuló felhők.

Botho Strauss: Meggyalázás (o.s. Divadlo Unlimited – FÜGE)
Fordító: Borbély Szilárd. Díszlet: Nikola Tempír. Jelmez: Barbara Wojkowiak. Fény: Martin Špetlik. Dramaturg: KorpičGertrud. Zene: Vladislav Šarisšký. Koreográfus: Halka Třešňáková. Rendező: Lucie Málková.
Szereplők: Terhes Sándor, Tóth Orsi, Gubík Ági, Katona László, Nagy Zsolt, Kovács Martina, Orbók Áron, Tóth János Gergely, Tóth Máté, Kokics Péter, Madák Zsuzsanna, Vajda Izabella, Egyed Brigitta/Kakasy Dóra, Lajkó Bence, Gombai-Nagy András, Eisler Zsolt.

Zsámbéki Színházi Bázis, 2011. június 25.